Nemcsak emlékezés az áldozatokra, hanem figyelmeztetés is az örökös veszélyre a kommunizmus áldozatainak emléknapja
A kommunizmus elpusztíthatatlansága, a bűneire való emlékezés és a mindig újabb átöltözéseivel való állhatatos szembeszállás, valamint a háború ismeretlen veszélyeket ránk szabadító kockázata – ezek voltak a Terror Háza Múzeumban, a kommunizmus áldozatainak emléknapján elmondott beszédek legfőbb üzenetei. Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója, továbbá Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Rétvári Bence belügyi államtitkár ma elhangzott beszédei feltűnő egyértelműséggel bírálták a kommunizmust, illetve szekértolóit történelmi távlatban és a jelenben egyaránt.
Schmidt Mária felidézte, hogy az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította a mai napot a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, és a második emléknapra nyílt meg a múzeum, amikor Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem a gyermekeink megborzongatására kellenek az ilyen múzeumok, hanem azért, hogy tudják, mit álltak ki az előttük járók, megértsék, a szabadságot nem adják ingyen, és soha ne felejtsék el, hogy valakik már korábban meghitelezték számukra a jövőt.
„2002. február 25-re, a második emléknapjára a múzeum falai közé zártuk a kommunizmust, és melléjük csuktuk a nácikat és a nyilasokat is. De jutott hely a tettestársaknak és a társutasoknak is. Azt hittük, örökre megszabadultunk tőlük. Naivak voltunk, mint annyiszor. (...) Ám a múzeum megnyitása után alig fél évvel, 2002 nyarán a kommunisták örökösei visszatértek a hatalomba, és mindjárt ott is maradtak nyolc teljes éven keresztül. És legyünk őszinték, hiába szenvedtek azóta négyszer is vereséget az országgyűlési választásokon, valahogy még mindig életben vannak, vagy inkább életben tartják őket”
– tért át a jelenkor kitárgyalására a főigazgató. Szavai szerint így az emléknap nemcsak a múlt emlékéről, az áldozatok és leszármazottak fájdalmáról szól, hanem arról is, hogy a kortársak szemét ráirányítsuk az újracsomagolt ordas eszmékre. Kifejtette, hogy a valódi szabadságot nem az emberi jogok középpontba állítása hozza el, hanem az, ha a szabadság mellett döntünk, vállalva a saját döntéseinkért és tetteinkért a felelősséget is.
„A valódi szabadság mindig személyes, Isten adta erő, hogy merjünk élni vele.”
Schmidt Mária sárkányhoz hasonlította a kommunizmust, amelynek hiába vágjuk le minden fejét, valahogy újakat növeszt, és ehhez mindig akad kuruzsló, hamiskártyás, nagydumás, agresszív holdkóros, megmondóember, valahonnan kerül hozzá pénz, újság és befolyás.
„Legyünk észnél! A ma kommunistái semmivel sem jobban elődjeiknél.”
Szólt a kommunizmus hazug mentegetőiről, akik azzal érvelnek, hogy ez egy jó eszme, csak kisiklott, kisiklatták. Ezzel szemben mi, akik tapasztaltuk, tisztában vagyunk vele, hogy a kommunizmus emberellenes, mert agresszív, kirekesztő, militáns és igazságtalan a megszületése óta – szögezte le a történész, aki azt is nyomatékosította, hogy a kommunisták sosem adják fel, ezért újra és újra le kell őket győzni.
Nincs olyan család, amely ne lenne érintett – mondta Rétvári Bence –, amelyben ne lett volna valaki a büntetőeljárás alá vont egymillió emberből, az 1956-ban vagy még korábban külföldre menekültekből, a bebörtönzöttek vagy egy-egy estére bevittek közül, vagy akinek elvették a lakását, üzemét, boltját.
„Szinte minden családot megcsonkított a kommunista diktatúra”
– tett erős, de sajnos valósághű megállapítást a belügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki idézte azt a 2005-ös nyilatkozatot, amelyben Gyurcsány Ferenc követelte az ötágú vörös csillag viselésének engedélyezését, a korlátozó törvény eltörlését. Rétvári a létező kettős mércéről beszélt, amely szerint a kommunisták által bebörtönzöttek, Recskre vagy a Gulágra elhurcoltak, megkínzottak, meggyilkoltak, kifosztottak szenvedése nem ugyanolyan fájdalmas, mint a náci diktatúra által meghurcoltaké. Érthetetlennek nevezte, mi teheti egyesek körében még ennyi szenvedés okozása után is népszerűvé a kommunista ideológiát, és megismételte a híres alapvetést: a kommunizmus nem vész el, csak átalakul. Rétvári Bence szóvá tette a nyugati politikai fősodor marxizmus iránti szimpátiáját, és az immár „szivárványos hangszereken megszólaltatott egykori kommunista szólamokat”.
„Támadnak mindent, ami természetes, és ugyanazok az értékek kerülnek a támadásaik kereszttüzébe ma, a szivárványos ideológiák nevében, mint egykor a kommunista ideológia nevében. Nem kímélik sem a vallást, sem a családot, sem a nemzetet, sem a hagyományokat, sőt még magukat a biológiai törvényszerűségeket sem”
– vont párhuzamot. Az államtitkár visszatekintett rá, hogy a kommunizmus, majd a nácizmus is az első világháború következménye volt – azé a háborúé, amelyet mi, magyarok Tisza István vezetésével akkor is elleneztünk, de a miniszterelnökünk egyedül maradt ezzel a véleményével, és kénytelen volt beadni a derekát, mert a többség a XX. századi tragédiák sorába torkolló háborút akarta.
„Amikor egy háborús világ küszöbén van egy kontinens, akkor nem tudhatjuk, hova vezet az, amire készül”
– jelentette ki, és úgy fogalmazott: ha 1914 júliusában az európai országok a békét választották volna, akkor most valószínűleg kommunizmus áldozatainak emléknapjára se lenne szükség.
„Magyarország a német befolyással meggyengült, majd a német megszállással elvesztette önrendelkezését, és 1990 májusáig nem is nyerte vissza”
– ezt már Gulyás Gergely mondta, hozzátéve, hogy Kovács Béla 1947. február 25-i elhurcolásával olyan ideológia vetette meg a lábát Magyarországon, amely a mindennapok részévé emelte a félelmet, a vérontást, a terrort és a halált. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy beszélt a kommunizmusról, ami jóvátehetetlen módon változtatta meg családjaink, nemzetünk és az egész világ életét, és ezt nem felejthetjük el. Gulyás szellemi és tudományos értelemben alaptalan, morális értelemben tűrhetetlen emberkísérletnek nevezte a kommunizmust, amely rettenetes civilizációs szakadást okozott mindenütt, ahol fertőzött. A miniszter nem finomkodott a rendszerváltó liberális értelmiséget tömörítő SZDSZ-szel sem, amely a rendszerváltoztatáskor még antikommunista álarcot viselt, majd a posztkommunistákkal szövetkezett, és a Terror Háza Múzeum létrejöttéért is meg kellett velük küzdeni:
„nem bocsátották meg, hogy szüleik '50-es évekbeli munkahelyéből múzeumot csináltak”.
Gulyás Gergely méltatta Magyarország történelmének első demokratikusan elfogadott alkotmányát, amely rögzíti a kommunizmus bűnösségét, ugyanakkor a magyar alkotmányos intézményrendszer és az igazságszolgáltatás szégyenének nevezte, hogy a kommunista gyilkosokból nem lett elítélt. Fontosnak nevezte, hogy a borzalmakat átélők tegyék a nemzeti emlékezet részévé a saját személyes szenvedéstörténetüket, és tudatosítsák az utánuk jövő generációk számára, hogy mit kellett elszenvedniük.
„Nélkülözhetetlen az is, hogy a ma még élő elkövetők, kiszolgálóik és a gyilkos ideológia mára már átöltöztetett vagy modernizált új zászlóvivői is tudják, számukra a mi emlékezésünk újból és újból szembesítést jelent a megmagyarázhatatlannal és a megbocsáthatatlannal”
– üzent a kipusztíthatatlan kommunizmus híveinek.
