Pesti Srácok

Németország is atomenergiával oldaná meg az energiaválságot

Németország is atomenergiával oldaná meg az energiaválságot

Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében egy negyedévvel, 2023 áprilisáig meghosszabbíthatják a két utolsó németországi atomerőmű üzemidejét. Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter kedd este azt is bejelentette, hogy valószínűleg a korábbi terveket – miszerint a háromból egy atomerőművet végleg leállítanak, kettőt pedig készenlétbe helyeznek – felül kell bírálni. Bár beismerik, hogy atomenergia nélkül nagy lenne a baj, azért foggal-körömmel szorítják a zöldpolitikát, legalábbis a kommunikációban. Robert Habeck többszörösen hangsúlyozta, hogy a mostani döntés ide vagy oda, nem változtatnak álláspontjukon, hogy Németország szakít a nukleáris energiával.

Az új menetrend az lehet, hogy két erőműben folytatják a termelést három hónapig, mert Franciaországban a vártnál kedvezőtlenebbül alakul a villamosenergia-ellátási helyzet, így a szokásosnál több áramot kell Németországból Franciaországba exportálni – mondta a miniszter. Amennyiben nem következik be jelentős javulás a szomszédos országban, a németországi ellátásbiztonság fenntartása érdekében készenléti üzemmód helyett tovább termel majd a Baden-Württemberg tartományi Neckarwestheim 2 és a bajorországi Isar 2 atomerőmű az év első hónapjaiban, amikor a legnagyobb az energiafogyasztás. A "mai állás szerint" így kell megszervezni az ellátást, végső döntést azonban majd csak később hoznak.

A Japánban, Fukusimánál működő atomerőmű 2011-es balesete után határozta el az Angela Merkel vezette akkori kormány, hogy szakítanak a nukleáris energia használatával, vagyis fokozatosan, bő tíz év alatt, 2022 végéig leállítják mind a 17 atomerőművet. A tervet az Oroszország Ukrajna elleni háborújával és a koronavírus-járvány miatt elhalasztott franciaországi atomerőmű-karbantartási munkálatokkal összefüggésben kialakult lehetséges ellátásbiztonsági gondok miatt alakították át. Az új – a friss franciaországi adatok alapján valószínűleg ismét módosításra szoruló – menetrend szeptember eleji ismertetésekor Robert Habeck kiemelte, hogy átmeneti intézkedésről van szó, és Németország 2023 áprilisában végleg szakít a nukleáris energiára építő áramtermeléssel. Ezért új fűtőelemeket már nem rendelnek és az átmeneti idő után a két utolsó erőművet is leállítják – mondta a Zöldek politikusa.

Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.