Pesti Srácok

Németországban kényszerített prostitúcióra nőket egy Csongrád-Csanád megyei férfi

Három nőt, akikkel közös gyermekei is voltak, kényszerített németországi prostitúcióra egy Csongrád-Csanád megyei községben élő román állampolgárságú férfi. Az aszonyokkal közös gyermekeire addig élettársa vigyázott Magyarországon – közölte a rendőrség szerdán a Police.hu oldalon.

A gyanú szerint az 52 éves L. Jenő a nőket sokszor veréssel és megöléssel is megfenyegette, az általuk megkeresett pénz nagy részét elvette tőlük. Sok esetben annyi pénzük sem maradt, hogy ki tudják fizetni külföldi szállásukat vagy fedezni tudják belőle napi étkezésüket. Németországi tartózkodásuk alatt a férfi 32 éves élettársa, P. Erika vigyázott otthonukban a kizsákmányolt nők 2 és 16 év közötti korú gyerekeire, akiknek L. Jenő az apjuk. A rendőrség kedden ütött rajta a pároson. A nyomozók Csongrád-Csanád megyében öt házban tartottak kutatást. Három ingatlant zár alá vettek, lefoglaltak két gépkocsit, egy páncélszekrényt és több mobiltelefont. Az egyik tanyán kiderült, hogy ott három kiszolgáltatott férfi él középkori körülmények között – olvasható a Police.hu-n. A tulajdonos folyamatosan dolgoztatta őket, a tanyán lévő állatok etetése, itatása, gondozása volt a feladatuk. Fizetést azonban nem kaptak, csak alvóhelyet, némi ételt és cigarettát. L. Jenő ellen emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult eljárás, élettársát pénzmosással gyanúsítják. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: Police.hu; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.