Nem maradt következmények nélkül Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökének immáron folyamatosnak nevezhető álhír gyártása. Miután a jobbikos politikus egy, a Puskás Aréna alatti Orbán-alagútról delirált, most Kubatov Gábort kiáltotta ki zsoldosvezérnek. Természetesen egyből kiderült, hogy nem kicsit futott lyukra a jobbikos politikus, akinek a pártja igencsak nehéz helyzetben lehet, ha a fenti “tévedések” fényében is Stummer Jánost találták a legalkalmasabbnak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki pozíciójának betöltésére. A nemzetbiztonsági kockázatot magában rejtő szenzációhajhász kijelentése, az Orbán-alagút kapcsán már korábban óriási felháborodást váltott ki, akkor Stummer azonban kibújt a felelősségvállalás alól. Egészen eddig. Most ugyanis újabb álhírekkel állt elő, amelyben Kubatov Gábort vádolta azzal, hogy “zsoldosseregeket küldött a Dunai Vasműhöz”. A Fidesz alelnöke jelezte: feljelentést tett az álhírgyártó bizottsági elnök ellen. Mindezt egy Facebook-posztban ismertette, amelyben arról ír: Stummer nemhogy a nemzetbiztonsági bizottság élére nem való, de még éjjeliőrnek sem.
Nagy bajban a Jobbik: egyre nyilvánvalóbb a káderhiány a párton belül, miközben Jakab Péter vezetésével lassan, ámde biztosan felszalámizzák magukat, miközben Gyurcsány csak egy kávét kér (meg valami kísérőt…) A problémák pedig egyre szembetűnőbbek, hiszen a szebb napokat is látott pártnak az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki pozíciójára sikerült éppen Stummer Jánost jelölnie, aki első adandó alkalommal kotyogott ki bizalmas dolgokat, amikor megszimatolta a politikai haszonszerzés lehetőségét. Sajnos azonban még a szenzációhajhász álhírgyártás sem sikerült, a szegény ember Edward Snowdenje pedig hamar magyarázkodni kényszerült tetteiért. Most ehhez jön hozzá az újabb kamu, ahol igazán eleresztette a fantáziáját a Jobbik bizottsági elnöke. Az ügy előzménye, hogy Dunaújvárosban egy külsős biztonságiakból álló ötvenfős csoport megpróbált behatolni a Dunai Vasmű gyárkomplexumába péntek este. A támadásról a cég közleményt adott ki, amelyben azt állítják, hogy annak hátterében az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör állt. Stummer azonban alagutas lódítása után ismét nagyot akart mondani, és Kubatov Gábort nevezte meg felelősnek a támadásért. Ezzel pedig ismét árnyékra vetődött.
Már Stummer korábbi, alagutas látomása is óriási felháborodást keltett; többen a jobbikos politikus elszámoltatását követelték, és követelik azóta is. Az újabb “tévesztés” pedig szintén nem segített abban, hogy komolyan vehető politikus imidzsét építse ki magáról, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy valami egészen brutális félkatonai rezsim képe él a Nemzetbiztonsági bizottság elnökének igencsak élénk fantáziájában.
Kubatov Gábor egy Facebook-bejegyzésben tisztázta Stummer csúsztatását, amelyben akciófilmeket megszégyenítő összeesküvés elméletet vázolt fel a jobbikos politikus. A Fidesz alelnöke arról írt, hogy a valóság Stummer állításaival szemben az, hogy az ügyhöz neki semmi köze. Hozzátette:
De tudják, hogy megy ez: akinek kalapács van a kezében, mindenhol szöget lát. Az egyre mélyebbre süllyedő Jobbikot és a balliberális pártokat – a kommunista gazdáikkal együtt – már csak a polgári-nemzeti oldal iránti gyűlölet tartja össze.
A Fidesz alelnöke Stummer Jánossal kapcsolatban is sarkos véleményt fogalmazott meg. Mint bejegyzésében írta,
nemhogy a Nemzetbiztonsági bizottság élére nem való, de még éjjeliőrnek sem.
Kubatov posztja alatt az egyik kommentelő, sokakhoz hasonlóan, felháborodásának adott hangot az újabb csúsztatás miatt és úgy fogalmazott:
Feljelented már! Ezt nem lehet tovább tűrni!
A kommentelő kérdésére a sokak által várt választ kapta, Kubatov ugyanis válaszában azt írta:
Ma meg is történt a feljelentés.
Stummer újabb álhírgyártása tehát nem maradt következmények nélkül, a Jobbik pedig egyre nagyobb bajban: miután a párt első vonala így vagy úgy, de elhagyta a pártot, szépen lassan a második vonal is fogyatkozásnak indul.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS