Pesti Srácok

Nemzetféltő Sneider Tamás szemüvegügynöknek állt

Nemzetféltő Sneider Tamás szemüvegügynöknek állt

Az Ofotért reklámarcaként aggódik az éhezők miatt Sneider Tamás, a Jobbik és a DK frigyénél esküvői tanúskodó Jobbik-vezér, aki szerint a szegény magyaroknak ma választaniuk kell: szemüvegre költenek, vagy inkább egy falat kenyérre. Szinte magunk előtt látjuk Sneider nemzetéért remegő, aggodalmas hétköznapjait, ahogy a szemüveg nélküli arcokat kutatja az utcán, és a szemüvegtelenség mögött megbúvó nélkülözők hunyorgó tömegeit...

Az Ofotért reklámarcaként jelentkezett legújabb Facebook-megosztásában Sneider Tamás, a Jobbik egykori elnöke. A Sneider által megosztott reklámfotóról kiderül, hogy az Ofotért januári leárazást tart: ennek adott megfelelő felületet Sneider Tamás influenszer, aki elmondása szerint maga is a korral járó látásromlásban szenved. Mint kis meséjében elmondja:

Az Ofotért-reklámot igen kínos szociális mázzal öntötte nyakon Sneider, amelynek lényegi mondanivalója, hogy vannak bizony olyanok is közöttünk, akik kenyérre költenek új szemüveg helyett. A politikus oly tökéletesen műveli a demagógia művészetét, hogy szinte magunk előtt látjuk a Gyurcsányékkal összebútorozó egykori Jobbik-vezér aggodalmas hétköznapjait, ahogy a szemüveg nélküli arcokat kutatja az utcán, a fásult, legatyásodott, kiszipolyozott emberárt, a szemüvegtelenség mögött megbújó megannyi tragikus sorsot. Mennyi éhező, kenyérre költő vaksi szempár, mennyi könny, mennyi reménytelenség.

PestiSracok facebook image

https://www.facebook.com/sneider.tamas/posts/2623639077757051

Másoknak is ezt a szociális érzékenységet ajánlja Sneider: járjanak a magyarok nyitott szemmel – már ha tudnak, ugye, és nem inkább kenyeret majszolnak a konyha fullasztó csöndjében –, lássák meg maguk körül a szemüvegtelenek néma küzdelmét az ételért, az életért. Hasonlót ajánlhatunk Sneidernek is: nézzen körbe a pártjában, és gondolkodjon el, hátha akad még olyan, akinek nincs szemüvege. Nincs szemüvege, mert mondjuk kilövette a szemét az országot rendőrállammá züllesztő és csődközelbe taszító politikai szövetséges. Azóta más idők járnak: most tényleg száguld a Pannon Puma, szóval valóban ráfért már Sneiderre egy új szemüveg. Csak nehogy túl durván csapja arcon a valóság. A valóság, amelyben ő Ofotért-reklámarccá süllyedt, miközben Gyurcsány visszakapaszkodott az ideológiailag kiüresedett Jobbik hátán a hatalom közelébe.

Forrás/fotó: facebook.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?