Neparáczki Endre: Honfoglaló vezéreink vegyes szkíta-hun és kelet-ázsiai származásúak voltak
A bodrogközi Karos falu mellett tártak fel - az egyik leggazdagabb leletanyaggal - egy honfoglaláskori sírt, ahol két hajdani vezérünk és szolgáik nyugszanak. Azt nem tudjuk, hogy kik ők, nevüket nem ismerjük, de az biztos, hogy a haláluk ideje a 900-as évek elejére tehető. A magyarok ezen egykori vezérei és kíséretük az ősmagyar-kutatás - és ma már a genetikai vizsgálatok - alfája és ómegája. Neparáczki Endre genetikus tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely ultramodern eszközökkel megvizsgálta a hajdani nagyurak és kíséretük csontvázaiból kinyert örökítőanyagokat. A fiatal egyetemi oktató meglepő következtetésekre jutott, amit nyilvánosságra hozott a doktori értekezésében. Ebből többek közt az is kiderül, hogy a genetika igazolta a vérszerződés legendáját.
Mikor fogott neki a munkának? Mesélne a kezdeti évekről, amelyek - ahogy hallottam - elég viszontagságosak voltak?
Mikor elvégeztem a biológusképzést, olyan témára szerettem volna szánni a PhD-s éveimet, aminek lesz társadalmi haszna. Ezért kerestem meg Török Tibort, aki az archeogenetikai kutatásokat akarta újraindítani Szegeden. Azért kellett ezt újraindítani, mert a Raskó István vezette kutatócsoport munkáját és forrásait áthelyezték Budapestre. Nagyon nehezen indult be a munka, mivel sokáig nem kaptunk forrást, viszont a Genetikai és Embertani Tanszék összefogásának eredményeként
2015-re sikerült létrehoznunk a Szegedi Tudományegyetem Archeogenetikai Laboratóriumát.
Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy sokszor mi magunk barkácsoltuk a bútorokat. Mivel egy labor felépítése nem felel meg egy doktori munkának, szerettünk volna eredményeket is felmutatni. Elsőként egy viszonylag kis sírszámú temető teljes leletanyagának vizsgálatát tűztük ki célul. Ez volt a Karos-Eperjesszögi 3. számú temető, amelyben a feltáró régész 19 sírt ásott ki. Amikor 2016-ban először jutottunk forráshoz, kiterjesztettük vizsgálatainkat a népesebb sírszámú Karos-Eperjesszögi 1. és Karos-Eperjesszögi 2. számú temetőkre, valamint néhány további szállási temetőből (Kenézlő-Fazekaszug) és köznépi temetőből (pl. Sárrétudvari-Hízóföld, Szegvár-Oromdűlő) is vettünk mintát.
Legfontosabb eredményünk, hogy sikerült 102 honfoglaláskori lelet anyai vonalát meghatároznunk és ezek között a három karosi temető szinte teljes anyagát feldolgoznunk. Ez azért fontos, mert korábban több temető mindegyikéből csak néhány leletet vizsgáltak, így nem lehetett tudni, hogy az adatok mennyire reprezentálják a teljes népességet.
A karosi temetők adataiból a régészet számra is izgalmas, temetőn belüli rokoni viszonyokra is fény derült. A 3 karosi temető népessége között nem találtunk anyai ági rokonokat, kivéve a két vezért, akik mindketten a Kaukázus vidékéről származó, azonos vonalba tartoztak.
Miként vethetők össze a honfoglalók adatai más leletekével?
A humángenetikának bevett módszerei vannak erre. Az egyének leszármazási vonalait a filogenetika vizsgálja, a teljes népességek hasonlóságát pedig populációgenetikai módszerekkel deríthetjük ki. Hasonlítási alapként pedig az összes ma élő eurázsiai népesség és az eddig ismertté vált archeogenetikai népességek adatait használtuk. A filogenetikai rokonság alapján megállapítottuk az összes vizsgált honfoglaló anyai vonal legvalószínűbb származási helyét.
Az anyai vonalak 30,4 százaléka Kelet-Belső-Ázsiából, 58,8 százaléka pedig Európából eredeztethető, ezen belül a minták 6,9 százaléka mutatott nagy valószínűséggel kaukázusi, közép-keleti származást. Néhány esetben az adatok hiánya vagy ellentmondásos jellege miatt bizonytalanabb volt a földrajzi régió meghatározása, és a minták 10,8 százalékánál ez nem is volt lehetséges a genetikai csoport általános eurázsiai elterjedettsége miatt, bár a legközelebbi egyezések ezek többségénél is ázsiai származást valószínűsítettek.
Egyéni leszármazásokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vizsgált honfoglaló népesség nem volt egységes eredetű, tagjai legalább két távoli régióból eredtek.
Ezt a soron következő populációgenetikai vizsgálatnál úgy vettük figyelembe, hogy az összes lehetséges csoportosításban megvizsgáltuk, hogy az egyes alcsoportok, valamint a teljes mintakészlet eloszlása mely népességekhez hasonlít legjobban.
Végeredményül azt kaptuk, hogy az ázsiai és eurázsiai komponens leginkább a mai közép-ázsiai (kazah, üzbég, türkmén, kirgiz), tuvai (kazah, üzbég, türkmén, kirgiz) és burját népességre hasonlít, sajnos erről a területről igen kevés archaikus szekvencia ismert. Az európai komponens azonban egyértelműen a bronzkori Szrubnaja-kultúra népességéhez hasonlított legjobban, amely a kelet-európai sztyeppén letelepült, félnomád életformát folytatott, és jellegzetes gerendavázas halomsírokba temetkezett (lásd a térképet).
A szrubnaják elődei az Európa nagy részét is benépesítő jamnaják, míg legismertebb utódaik az európai szkíták és szarmaták. A teljes honfoglaló népesség (az európai és ázsiai komponenst egybevéve) a mai volgai tatárokkal mutatta a legnagyobb hasonlóságot, akik történetileg több népcsoport összeolvadásából származtathatók; a VIII. századi volgai bolgárokból, akik a helyi szkíta-finnugor népekkel keveredtek, majd a XIII. században az Arany Horda kipcsák tatárai olvasztották magukba őket.
Vizsgáltak-e avar kori, vagy korábbi temetőket hasonló módszerrel?
Egyelőre a fő csapásirányunk a honfoglaláskori temetők vizsgálata. Most folyó kutatásunk során a köznépi honfoglaláskori temetőket vizsgáljuk nagy mintaszámmal (például Sárrétudvari-Hízóföld, Magyarhomorog, Homokmégy-Székes), de néhány avar kori és V. századi, a Kárpát-medencéből származó leletet is belevettünk a vizsgálatainkba. Mivel a köznépi temetők többségét az Árpád-korban is használták, ezért a korai keresztény korszakra is lesz némi rálátásunk.
A keletről érkezettek mennyien lehettek, és ez miként viszonyult az itt lakók számához?
Az egész honfoglaló népesség keletről érkezett a Kárpát-medencébe. Összegzésként hangsúlyoznunk kell, hogy adataink alapján a vizsgált honfoglalók összes szóba jöhető felmenője – kissé leegyszerűsített fogalommal – a sztyeppei nomád népek között található, ami tökéletesen megfelel régészeti hagyatékuknak.
A genetikai, antropológiai és régészeti adatok szerint azonban a honfoglalók kiemelkedő katonai és államalkotó jelentőségük ellenére csak elenyésző mértékben, körülbelül 5 százalékban járultak hozzá a magyarság embertani képéhez, és igen valószínű, hogy már megjelenésükkor kisebbségben voltak a Kárpát-medencében.
A genetikai adatok szerint valószínűsíthető, hogy eltérő származású népességek keveredéséből származtak, ami megfelel a nomád társadalmakról és a vérszerződésről ismert történeti adatoknak. Ez alapján nem tartom elrugaszkodottnak megkockáztatni azt a hipotézist, hogy a magyar nyelv megjelenése a Kárpát-medencében esetleg nem - vagy nem kizárólag - a honfoglalókhoz köthető.
Fotó, illusztráció: Neparáczki Endre
