Nem volt véletlen, hogy nem emlékezhettünk meg a kereszténység legnagyobb ünnepéről, a virágvasárnapról, a nagyhétről, a húsvétról, Jézus keresztre feszítéséről, majd feltámadásának napjáról. Még a zsidók napját, a pészachot sem volt szabad megemlíteni.
Az 1954-es Népnevelő különleges fontosságúnak tartja, hogy a naptár feltüntesse 1949. június 11-ét. Ugyanis a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége és Központi Ellenőrző Bizottsága együttes ülésén leleplezte és egyhangúlag kizárta Rajk Lászlót és Szőnyi Tibort a pártból. Elkezdődött. A kommunisták, Rákosiék, Gerőék, Péter Gáborék most már saját elvtársaikat is elkezdték kinyírni. A párt ökle lecsapott. Rejtélyes körülmények között meggyilkolták Zöld Sándor belügyminisztert, aztán Péter Gáborék Farkas Vladimir (Farkas Mihály fia) közreműködésével agyonverték az Andrássy úton Szücs Ernő ávéhás ezredest és öccsét, Miklóst. Megjegyzem, Szücs Ernő előzőleg vezető szerepet vitt Rajk László kínvallatásában. Ilyenek voltak ők. Aztán így lettek később mártírok 1956. október 6-án, amikor is fogadkoztak, hogy soha többé.
A komcsik minden szava hazugság volt, mert az ötvenhatos forradalom leverése után ott folytatták, ahol abbahagyták. Kádárék kivégezték hű elvtársaikat, Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát és Szilágyi Józsefet. Aztán a rendszerváltás előestéjén 1989-ben ők is mártírok lettek. Ez a komcsi sors. A komcsi-libsik máig ezt csinálják, csak más módszerrel, de egymást darálják le a hatalomért. Ennek gyönyörű példája Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció. Most szedik szét, olvasztják be a kisebb balliberális pártokat a saját pártjukba, a DK-ba. De hát ott van tanácsadóként Dobrev Klára, Apró Antal unokája és Apró Piroska, Apró Antal lánya. Apró egyszer már megmutatta ötvenhatban, hogy miként kell leszámolni a belső ellenséggel. De az MDP azt is megmutatta, hogyan kell erőszakkal, cselszövéssel szétmorzsolni a munkásság legnagyobb pártját 1948-ban, a Magyar Szociáldemokrata Pártot és beolvasztani a sokkal kisebb kommunista pártba. Nincs új a nap alatt.
Pünkösdről, a Szentlélek eljöveteléről persze egy szó sem esik a naptárban. Pedig Magyarországon az egyik legnagyobb ünnep volt – most újra Székelyföldre, a csíksomlyói búcsúra mennek százezrek. De a bolsi diktatúra mással volt elfoglalva abban az időben.
De forgassuk tovább a naptárt. Az MDP zsebnaptár szerkesztője fontosnak tartotta, hogy 1949. július 2-át megjelölje, mivel öt éve, hosszas és súlyos betegség után meghalt Georgi Mihajlovics Dimitrov, a bulgáriai kommunisták első embere. Persze az akkori naptárforgatókat érdekelte volna, ha felhívják a figyelmüket arra, hogy erre a napra esik a Keresztény Vértanúk Emléknapja.
Az augusztusi események aztán sűrűn követik egymást. Harmincöt éve, 1919. augusztus 2-án Savanyúkútnál, az osztrák határ mentén elfogják és megölik Szamuely Tibort. Csak azt nem teszik hozzá, hogy a véres Kommün legkegyetlenebb tömeggyilkosát fogták el. Arról sem tesznek említést, hogy Szamuely gyávaságában öngyilkos lett.
Gyurcsány Ferenc igazi komcsikarriert futott be, folytatja, amit elődei elkezdtek…
A népnevelő naptár szerint augusztus 20-a az Alkotmány napja. Hát igen. A több mint ezeréves Magyarország nemzetellenes országgyűlése 1949. augusztus 18-án elfogadta az ország új alkotmányát. Ez gyakorlatilag a Szovjetunió 1936-os alkotmányának egy az egyben való átvétele volt. Hasonlóan a szovjetekhez, új címerünk lett vörös csillaggal, sarlóval és kalapáccsal, valamint Magyar Népköztársaság lett a nevünk. Ezzel a kommunisták szétverték a polgári demokráciát, a többpárti parlamentarizmust, diktatúra lettünk és megtagadtuk másfélezer éves történelmünket, hagyományainkat, múltunkat. A Magyar Népköztársaság nevet 1989. október 23-áig viseltük, utána lettünk Magyar Köztársaság. A sztálini alkotmány kisebb változásokkal, de 2011. április 25-ig tartott, amikor is a polgári kormány, az országgyűlés kétharmados törvénnyel elfogadta Magyarország új Alaptörvényét, a szovjet mintájú alaptörvényt végleg lecserélve egy nemzetileg elkötelezett, az európai értékeket elfogadó alkotmányra, amely 2012. január 1-én lépett hatályba. Hatvanhárom évnek kellett eltelnie, hogy Magyarország ismét szuverén, keresztény európai-magyar állam lehessen.
Íme, a népnevelő naptár
De térjünk vissza augusztus 20-ra. Ami kimaradt az 1954-es népnevelő zsebnaptárból, és ami újra egyik legfontosabb nemzeti és egyházi ünnepünk. Szent István király napja az alkotmányosság, a jogállamiság napja, az új kenyér ünnepe. Az államalapító teremtette meg a magyar katolikus egyházat is. Szent királyunk közel hetvenéves korában, negyvenkét évi uralkodás után halt meg, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján. Halála előtt a Szűzanyának ajánlotta az országot. Így vált Krisztus anyja a magyarok nagyasszonyává.
…kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom (vö. Zsolt. 30,6). (Részlet a Hartvik-legendából)
Ikonográfiai hagyományunkká vált, hogy Szent István királyt legtöbbször úgy ábrázolják, amint az országot és a nemzetet jelképező Szent Koronát a Boldogasszonynak fölajánlja. Ilyen ábrázolás szinte minden katolikus templomunkban látható.
A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik (sic!) évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen. (István király halálának leírás a Képes krónikában)
Szent István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé vált. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott. Szent László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és annak nevelőjével, Gellérttel együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással. Szent István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. XI. Ince pápa 1686 novemberében – Buda visszafoglalása alkalmából – az egész egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án ünnepli. Ezen a napon az ünnepi szentmise után minden évben ünnepélyes körmenetben viszik a Szent István-bazilika körül szent királyunk épen maradt jobb kezét, a magyarság legtiszteltebb, szimbolikus jelentőségű ereklyéjét, a Szent Jobbot.
Ennyit augusztus 20-ról. A magyarság visszakapta a rendszerváltáskor és az Alaptörvény megalkotásakor az önbecsülését és mások tiszteletének kivívását. Azóta naptáraink jelzik ezt a szent ünnepet. Emlékszem 1949. augusztus 20-ra. Ez volt az utolsó akkor Magyarországon, amikor még emlékezhettünk államalapító királyunkra. A Gellérthegyen laktunk és szüleimmel lementünk a Nagyboldogasszony útjára, a Szent Imre-templomhoz. Hatalmas búcsú volt, árusokkal, kintornásokkal, ringlispilekkel, körmenetekkel a templom előtti téren. A következő években csak üresség, üresség és rendőrszürkeség mindenütt.
De térjünk vissza Rákosiék naptárjához. Augusztusban még visszatérnek 1944. augusztus 28-ához: „Ezen a napon gyilkolják meg a német fasiszta pribékek Ernst Thalmant, a Német Kommunista Párt vezetőjét.” Ami 1954-hez képest 10 éve történt. Mondhatnánk azt, hogy secko-jedno. Szamuelyre vagy Kun Bélára is emlékezhettünk volna. Thälmann ugyanolyan kommunista, gyilkos pribék volt, mint akik meggyilkolták: a fasiszták.
A komcsi naptárban egy szó sem esik a november elsejére eső Mindenszentek napjáról, avagy a november másodikai Halottak napjáról. Helyette a novemberi népnevelő telerakja olyan idegen évfordulókkal a propagandista kiadványt, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napját – november 7. –, vagy azzal, hogy 1918. november 20-án megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. Ja, megemlíti Friedrich Engels születésnapját (1820. november 28.), vagy Albánia felszabadulásának ünnepét 1944. november 29-én, ami a népnevelőhöz képest 10 éve történt. Egy szó sem szól november 5-ről, Szent István fiának, Árpád-házi Szent Imrének neve napjáról. Ennek ünneplése Magyarország számos falvában fontos ünnepnek, búcsúnak számított.
1954 decembere mozgalmasnak ígérkezett a Rákosi-naptár szerint. Volt dolguk a pártaktivistáknak, ugyanis fontos ünnepnek ítélték 1944. december 3-át, amikor is tíz éve a magyar partizánok Marót csoportja felrobbantotta a nyilasok nagygyűlését a Városi Színházban. Ugyanezen a napon, 1949-ben a Minisztertanács elfogadta a Magyar Népköztársaság első ötéves tervéről szóló törvényjavaslatot. No, nem az országgyűlés fogadta el, hanem a minisztertanács. Aztán fontos dátumnak jelölték meg, hogy 1879. december 21-én született Sztálin elvtárs, azaz 75 éve. Az év utolsó napjaiban, 1919. december 29-én kivégezték Korvin Ottót, László Jenőt és 14 társukat Budapesten. Arról szó sem esik, hogy Korvin Ottó 1919-es belügyi népbiztos parancsára zsinórban végeztek ki, vertek agyon ártatlan magyar embereket. A hírhedten véres kezű Lenin-fiúk közül, akik az egész Alföldet és Dunántúlt végiggyilkolászták, csak tizennégyen nyerték el méltó büntetésüket. Ezek voltak a komcsi ünnepek, Rákosi és Nagy Imre ünnepei.
Nagy Imre. Fotó: MTI/archív
Elfelejtették beírni, hogy december 1-én elkezdődött az advent. Aztán hiányzott a népnevelő naptárból december 6., Szent Miklós, azaz a Mikulás napja. A gyerekek álma, hogy mit hoz a Mikulás az ablakokba kitett csizmácskákba, cipőcskékbe. Bár tilos volt Mikulásról beszélni (1956 után lett Télapó ünnepe) akkor, az ötvenes években, ennek ellenére minden keresztény család gyermekeit december 6-án reggel meglátogatta a Mikulás. És természetesen kimaradt a naptárból Szenteste, karácsony, Jézus Krisztus születésének a napja. A katolikus templomok zárt kapui mögött lehetett csak megtekinteni a Jászolt, benne a kis Jézust.
Budapest, 1987. április 4. A képen: Aczél György, Németh Károly, Gáspár Sándor és Kádár János az ünnepség előtt. MTI Fotó: Kovács Attila
Sötét, vészjósló idők voltak ezek. Alighogy egy időre elmúlt a csengőfrász, karácsonykor az emberek továbbra is dolgoztak, nem volt ünnep. Ettük a köménymagos levest, a káposztás tésztát, a paradicsomos káposztát, meg a paprikás krumplit, az iskolában tízóraira a zsíros kenyeret.
Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök, és Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára beszélgetnek
A politikában, a sajtóban rendületlen folyt a kardcsörtetés, akkor Moszkva parancsára az atomháborúval való fenyegetés, a félelemkeltés. Béke, szabadság, függetlenség! Milyen messze volt akkor még.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS