Javában zajlik a népszámlálás Magyarországon. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy ez az egyetlen alkalom a Magyarországon élő nemzetiségeknek, hogy megmutassák aktív jelenlétüket, és a magyar állampolgárság mellett megvallják azt is, hogy melyik kisebbségi nemzetiséghez tartoznak.
Fontos ennél a pontnál azt is megjegyezni, hogy a vallási hovatartozás mellett a nemzetiségre vonatkozó kérdésekre sem kötelező válaszolni, így az egyházak mellett a különböző nemzetiségi közösségek is kampányolni kezdtek annak érdekében, hogy a válaszoló állampolgárok minél nagyobb arányban vállalják fel nemzetiségi hovatartozásukat is.
A Magyarországon élő őshonos német nemzetiségűek megszólítása érdekében az LDU (Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen), azaz a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata országos kampányt is indított.
Múlt hét pénteken stábunk Pilisvörösvárra látogatott, ahol László Gábor “Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk” (PS produkció) című filmbemutatóján vettünk részt. A film a magyar–német, közel 1100 éves közös történelmét mutatja be a nézőknek 52 percben. A film dinamikáját tekintve egy hullámvasútra emlékeztet leginkább, hisz a csodálatos, és felemelő pillanatok mellett olyan időszakokat is bemutat, amelyeket inkább feledne az ember. A filmvetítés előtt lehetőségünk volt pilisvörösvári svábokkal beszélgetni, és megkérdezni tőlük, hogy mit is jelent számukra svábnak lenni, ehhez a nemzetiséghez tartozni, és miért fontos nekik az, hogy a népszámláláskor igenis megvallják nemzetiségi hovatartozásukat.
Képek: LdU, MNOÖ Facebook-oldala; Operatőr/vágó: László Petra és László Gábor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS