Kétszeresen is lebukott a Soros György által futtatott Átlátszó blog. Kiderült: a magát „függetlennek” beállító revolveroldal tulajdonosának, Sepsi Tibornak az egyik cége milliós politikai megbízást kapott az LMP-től. És ami ennél is gyönyörűbb: Sepsi ott trónolt Ferencváros új polgármestere mellett, amikor Baranyi Krisztina átvette a hatalmat elődjétől. Egyébként az Átlátszó szokta drónnal követni, megfigyelni Magyarország miniszterelnökét – az efféle, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő akcióknak a világ bármely más országában komoly következményei lennének…
Hiába röhögünk árkot évek óta Soros György emberkereskedő hazai „civiljei” és médiahálózata köré, amiért magukat monomániásan „függetlennek” mondják – csak nem hagyják abba a viccelődést. Még olyankor sem, amikor lelepleződnek, s a civil-függetlenség álarca lehull. Miként ez most is történt.
A Tűzfalcsoport blog mai videója szerint Sepsi Tibor Lajos 2014 óta résztulajdonosa az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-nek. Emellett cikkeket is ír az oldalra. Sepsi neve azonban fölbukkan egy másik cégben: a Kelsen és Coase Igazgatási Tanácsadó Kft.-ben.
S láss csodát: ez a társaság 2017-ben magának az LMP-nek dolgozott. Mindösszesen 2,78 millió forintért „Törvényjavaslatok, módosító javaslatok közpolitikai megalapozását” végezték az ellenzéki pártnak.
A Kelsen és Coase jelenleg végelszámolás alatt áll. Tehát miközben Sepsi Tibor Lajos a nap egyik részében az Átlátszónál független-objektíven leleplezi, hogyan lopja el a kormány az unió összes pénzét (is) – a nap hátralevő részében másik cégében törvényjavaslatokat dolgoz ki az LMP-nek. Annak az ellenzéki pártnak, amelynek társelnöke, Demeter Márta korábban világossá tette, mi a legfőbb céljuk:
a jelenlegi rezsim lebontása és egy kormányzóképes alternatíva megteremtése.
Hatalomra jutottak
Ám van még valami, ami az LMP-nek nyújtott tanácsadásnál is érdekesebb. Nevezetesen: az előbb már említett Sepsi Tibor Lajos ott ült Baranyi Krisztina mellett, amikor a balliberális pártok támogatásával (de természetesen „civilként”) ferencvárosi polgármesterré választott ellenzéki politikus a napokban átvette a hatalmat elődjétől.
A képet maga Baranyi töltötte föl Facebook-oldalára, ám azt nem írta oda, kik az ő „fegyverhordozói”. Sepsit a Tűzfalcsoport szúrta ki a fotón. Izgalmasnak tűnő kérdés, mit keres a hatalomátadásnál a „független” Átlátszó résztulajdonosa. Valójában semmi izgalmas nincs a kérdésben: inkább kínos az egész. A szereplők helyett is mi, külső szemlélők érezzük kínban magunkat.
Ez a függetlenesdi ahhoz hasonlít, mint amikor a gyermekünkkel eltűnőset játszunk. A gyerek állítja: fölvette a láthatatlanná tevő köpenyt, eltűnt, és mi a játék kedvéért úgy teszünk, mintha nem látnánk őt. Pedig látjuk. Soros civil hálózata hosszú évek óta játssza ugyanezt: hogy ők teljesen függetlenek Sorostól meg a balliberális pártoktól, s közben azt követelik tőlünk, higgyük ezt el nekik…
A két játék között a fő különbség: a gyermekünkkel szeretünk játszani, Soros „civiljei” viszont rém fárasztóak, és még veszélyesek is. Különösen azok a Soros-féle emberkereskedő szervezetek, amelyek százezrével szállítják-navigálják Európába a muszlim honfoglalókat, miközben minden lehetséges eszközzel próbálják fölszámolni a nemzetállamok ez elleni védekező mechanizmusait.
Az Átlátszó nem az emberkereskedéssel foglalkozó Soros-szervezetek sorába tartozik, ám ők is hajmeresztő akciókra képesek, hogy megbuktassák a mecénásuk útjában álló magyar kormányt. Újabban már drónokkal követik nyomon, tartják megfigyelés alatt Orbán Viktort és Mészáros Lőrincet. El lehet képzelni, milyen következménye lenne egy efféle, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő titkos megfigyelésnek, ha azt mondjuk az Egyesült Államokban vagy bármely nyugati demokráciában hajtanák végre. A minimum, hogy az ilyen „újságírókkal” (akik inkább tűnnek külföldi érdekeket kiszolgáló zsoldosoknak, mint oknyomozóknak) elbeszélgetne a titkosszolgálat, drónjukat elkoboznák, büntetőeljárást indítanának ellenük. Nálunk, a tomboló „diktatúrában” viszont nyugodtan berepülhetnek drónnal egy kiemelten védett állami vezető háza fölé, filmre vehetik akár az egész napját. Azt képzelik, nekik ehhez is joguk van.
Egyébként a PestiSrácok.hu már öt éve föltárta: az Átlátszó.hu ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz és az akkor főleg Bajnai Gordon és a Párbeszéd által fémjelezett hazai politikacsinálókhoz. Mint akkori cikkünkben Huth Gergely és Szarvas Szilveszter megírta: „Nagyon jelentős az átfedés Soros György nemzetközi spekuláns civil támogatottjai és a norvég alap kedvezményezettjei között Magyarországon – derül ki a PestiSrácok.hu adatgyűjtéséből. Az utóbbi években szinte ugyanaz a kör nyerte el a nemzetközi szerződés alapján, elvileg politikai szándékoktól mentesen osztogatott norvég pénzeket, amely az elmúlt tíz évben az Open Society Foundation és más Soros-szervezetek kiemelt törődését is élvezte.”
Arról is beszámoltunk, hogy az Átlátszó egyik munkatársa, Erdélyi Katalin – nyilván: szigorúan magánszemélyként, nem Soros-propagandistaként – próbálta elgáncsolni a magyar olimpiai pályázatot 2016-ban egy népszavazási kezdeményezéssel. A kezdeményezést akkor a Kúria elutasította.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS