
David Pressman amerikai nagykövet számos célt tűzött zászlajára. Ezek közül egyik a magyarországi médiaviszonyok kiegyenlítése. Eddigi pályafutásából arra következtetek, hogy a különböző társadalomjobbító intézkedés közül ezt tartja az egyik legfontosabbnak. Annak ellenére, hogy a politikai nézeteink csak egy igazán keskeny ponton metszik egymást, most mégis igazat kell adnom neki. Magyarországon valóban veszélyben a sajtószabadság. Olyannyira, hogy külföldi mamutcégek előzetes figyelmeztetés és indoklás nélkül teljes sajtóorgánumokat képesek eltörölni az internet színéről. Most arra kérem Pressman urat, hogy álljon mellénk. Ha fontos számára a sajtószabadság, ma délután eljön a Google székház elé, és kiáll mellettünk.
Ha tehetitek, az angol nyelvű levelet ti is küldjétek el Pressman úrnak, hátha így hamarabb eljut hozzá: [email protected]
Kedves David Pressman úr!
Bizonyára önhöz is eljutott a hír, miszerint a YouTube törölte PsTV névre keresztelt, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő közéleti csatornáját. Rengeteg munkánk volt a csatorna felépítésében. Gyakran éjszakákba nyúlóan dolgoztunk, hogy mindig naprakész és hiteles információkkal lássuk el a közönségünket. Havonta átlagosan 3 milliószor nézték meg a videóinkat, ami még világviszonylatban is szép teljesítmény. Ezt a csatornát törölte most a YouTube.
Nem kaptunk indoklást. Nem volt szabálysértés, a korábban eltávolított videóinknál pedig nem voltak hajlandóak közölni velünk, hogy a közel egy órás videóban melyik volt az a mondat, ami sértette a közösségi alapelveket. Egy biztos, a magyar törvényeknek megfelelően működött a csatorna. Nem keltettünk gyűlöletet, nem uszítottunk kisebbség ellen, nem kritizáltunk védett csoportokat, ugyanakkor számtalan kényes ügyről rántottuk le a leplet és buktattunk le szélhámosokat, álhírgyártókat.
Azért fordulok most önhöz, Pressman úr, mert tudom, hogy a politikai nézetkülönbség dacára önnek is legalább annyira fontos a sajtószabadság, mint nekünk. A YouTube ezzel nemcsak minket korlátoz, de a magyar embereket is, akik hiteles információkhoz szeretnének hozzáférni. Nem hittem volna, hogy lesz olyan, amiben valaha is közös nevezőre jutunk, de igazat kell adnom önnek. Magyarországon valóban veszélyben van a sajtószabadság. Valóban nincsenek kiegyenlítve az online médiaviszonyok, mivel a Big-Tech úgy töröl el komplett hírportálokat, mint egy szúnyogot.
Igazságtalannak érezzük a YouTube döntését, illetve azt, hogy nem hajlandó egyenesen kommunikálni velünk, az érintettekkel. Éppen ezért tüntetést szervezünk pénteken, március 31-én 17:00-kor a Google budapesti székháza elé, ahová önt is szeretnénk meghívni. Fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen befolyásos ember is kiálljon mellettünk a sajtószabadságért, mint ön, és képviseljen minket a tech-óriásokkal szemben. Szeretnénk, ha mondana pár szót a színpadon, hátha öntől jobban elfogadja a Google. Önre talán hallgatnak.
Előre is köszönjük.
Tisztelettel,
Varga Ádám, a független vlogger, újságíró
Biztos vagyok benne, hogy Pressman úr igyekszik megtanulni a nyelvünket, de nem várom el, hogy folyékonyan beszélje azt. Ezért is kedveskedem neki a fenti levél angol nyelvű változatával. Remélem, így gyorsabban eljut hozzá a hírünk.
Dear Mr. David Pressman,
You must have heard the news that YouTube deleted PsTV, one of the most dynamically developing conservative channels in Hungary. We had a lot of work in building this channel. We often worked late into the night in order to provide up-to-date and reliable information to our audience. Our videos were viewed an average of 3 million times per month, which is a good performance even in global terms. This channel has now been deleted by YouTube.
We have not been given a reason. There was no violation of the rules, and in the case with our previously removed videos, they refused to tell us the sentence or part in the nearly one-hour long video that violated the community guidelines. One thing is certain, the channel operated in accordance with Hungarian laws. We didn’t incite hatred, we didn’t incite against minorities, we didn’t criticize protected groups, we pulled the lid off countless sensitive cases and brought down fraudsters and fake news factories.
I am turning to you now, Mr. Pressman, because I know that, despite the political differences, freedom of the press is just as important to you as it is to us. With this, YouTube not only restricts us, but also Hungarian people who want to access reliable information. I didn’t think we’d ever find common ground, but I must say, you were right. Freedom of the press is really in danger in Hungary. The online media isn’t in balance, as Big-Tech has wiped out entire news portals like a worm.
We feel that YouTube’s decision and its refusal to communicate directly with us, the stakeholders, are unfair. That is why we are holding an event on Friday, March 31 at 5:00 PM, in front of the Google headquarters in Budapest (Zsigmond square, Dara st. 1-3), and we would like to invite you. We think it is important to have such an influential person to stand up for freedom of press like you and represent us against the tech giants. We would like you to say a few words on stage, to see if you are more accepted by Google. They might listen to you.
Thank you in advance.
Sincerely,
Adam Varga, independent vlogger, journalist
gazsi
2023-04-11 at 10:01
Ideje lenne ezt a pasast finoman kitoloncolni Magyarországról. De nem ám állami repulőgépen, hanem rendőrautóval, bilincsben vinni az ukrán határig, ott aztán jól seggbe rúgni, és rábízni a többit a határon túli cigányokra.
Karácsony.sk
2023-04-09 at 15:04
“Nyílt levél David Pressman úrnak”……?
Na ne….!
Nem véletlen a Pressmanna hímringyónak?
Szlovákiából…..
POROSZLAI RÓBERT
2023-04-04 at 14:57
Ez meg ki a tököm?
Édi
2023-04-02 at 08:40
Mint láthatjátok választott Pressmann, és nem a sajtószabadságot választotta.
Fene az ízlését.
Őrnagy
2023-04-01 at 12:43
David Pressman úrnak sokkal fontosabb dolga volt. Rohant Szegedre Botka elvtárshoz küzdeni a sajtószabadságért.
Nahát
2023-04-01 at 10:34
Nem láttuk tegnap Pressman urat a sajtószabadságért folyó tüntetésen. Ejnye-ejnye, Pressman úr! Vizet prédikálunk, és bort iszunk? Többet ki ne ejtse nekünk a száján a demokrácia, sajtószabadság, jogállamiság szavakat! Értve vagyok?
Locksmith
2023-04-01 at 10:16
Könnyebb lenne rávenni az oroszlánt, hogy innentől legeljen, vagy a piócát, hogy vér helyett igyon vizet, mint ezt a gonosz, kétszínű amerikai nagykövetet, hogy eltartóival szemben menve a demokráciát védje. Úgyhogy kár az erőlködésért, présember nem fog ellentmondani a megbízóinak, mert ő csak egy csereszabatos bábu. Ezeknek saját véleménye nincs, az üléspontjuk határozza meg az álláspontjukat. A jogot meg úgy csavarják, ahogy per pillanat nekik(megbízóiknak) éppen szükséges. Ha kell, rögtön törvényt alkotnak(pl.Clinton vs. Monica Lewinski eset = a szopatás az nem házasságtörés), ha kell a halottak is szavaznak(Bidére), sorolhatnám még, de minek?
A szovjet diktatúra egy babazsúr volt ezekhez képest. Ők is elvették mindenünket, de adtak helyette valami kacatot(pl vasércnek nevezett földet). Ezek is elveszik mindenünket, és még óriási hiteleket is vetetnek fel velünk(ukrajnának), eladósítják a jövő nemzedékét is. Mindkettőnek tapsolni kell(ett), de a szovjetek legalább nem állították, hogy a rendszerük maga a demokrácia. Most meg a pofánkba hazudják!
UFF
mutant pig
2023-04-01 at 08:47
Mint amerikai állampolgár kérdezem: Egész pontosan mi jogosítja fel Pressmant arra, hogy beleavatkozzon egy szuverén ország belügyeibe?
Mint magyar állampolgár kérdezem: Mikor választottuk meg Pressmant Magyarországon országgyűlési képviselőnek?
Királytigris
2023-03-31 at 21:53
Kedves Varga Ádám!
Ez a ratyi pedofil ne álljon mellénk, mert nem akarunk korpa közé keveredni. Akkor lennék nyugodt, ha ez a nyakunkra küldött felforgató CIA ügynök inkább eltakarodna Magyarországból és elmenne a p…ba!
Orientál
2023-03-31 at 21:07
Ez a buzi a buzitársával együtt nagyon furcsa mert fiúgyermeket nevelhetnek.
ibolya
2023-03-31 at 20:30
Egyre sovanyabb ez a kretén! Aeds-teszt nem kellene?
Ungarn über alles !
2023-03-31 at 16:45
Nahát
dehát ha mégis ott lesz, az elől-hátul+oldal távolságra ügyeljetek !
amintazvagyon
2023-03-31 at 14:45
pressman(mint az általa (is) irányított ellenség-ellenzék) egyenruha nélküli amerikai megszálló
vélemény
2023-03-31 at 14:16
A szép kék bolygónkon élőket a retorziók és a mindennapi elnyomás béklyójában tartó, a háttérből már alaposan előrerukkolt hatalmas hüllők számtalan eszközt alkalmaztak több évszázad óta. Csapkodnak most is, hogy minél nagyobb nyomást tudjanak kifejteni a rabszolgáikra, hatalmunk fenntartása érdekében.
A népeket csak ébredésük és határozott magatartásuk mentheti ki jelenlegi gúzsbakötöttségükből.
Látható, hogy a tisztogatás megkezdődött, de a sarokba szorított sátánisták elkeseredetten reagálnak.
Édi
2023-03-31 at 12:47
Még a végén odajön. Mert fontos neki, és most megmutatja, hogy mennyire.
Fogadjuk tisztelettel, mint meghívott vendéget illik. Ne legyenek előítéleteink. Szerintem tud segíteni ezen a kis aktuális problémán. Megvannak az összeköttetései.
Mindent a Pesti Srácokért!
Ha az ? öreganyja is! Szólítsuk csak így! Szerencsét hoz.
Matu
2023-03-31 at 11:39
De hát ennek az alaknak nem a sajtószabadság, meg a szólásszabadság a fontos, hanem a “fejlett-haladó-demokratikus” vélemények egyeduralma! Soha, de soha nem fog szót emelni a más vélemény mellett! Ez nem egy igazi liberális, ez csak a napjaink “liberálisa”!
Puncius Pinatus
2023-03-31 at 10:45
Ez a gazember vagy a ballibsik mellé áll, vagy nagyon szorosan simulva a barátja mögé, vagy fordítva.
Kár ezzel a szarkupac selejttel foglalkozni, úgy kell tekinteni, mintha itt se lenne.
Kormányszinten senki nem fog vele vele tárgyalni.
Azonnal kiutasítani, ha arra nemzetközileg is elfogadott okot ad.
Nem udvariaskodni vele, az érzékenyébe rúgni csak az usa-ba álljon meg. Az usa kis betűvel írva nem véletlen.
Dusa Lajos
2023-03-31 at 10:29
Ámerika, meg az egész “haladó” nyugat a saját szemétől nem lát. Rohan a szakadékba, ami hagyján. De minket ne rántson magával!
Uncle Ment
2023-03-31 at 10:03
A telex és a 444 nevében mondhatom, hogy
ott leszünk a megmozduláson, támogatunk benneteket,
hajrá PS, hajrá sajtószabadság!
Nahát
2023-03-31 at 10:00
Ádám, nagy vagy! Pressman úr ha nem lesz ott a tüntetésen, akkor a sajtódiktatúrát és a cenzúrát támogatja.
Ungarn über alles !
2023-03-31 at 09:56
TalEle
07:20
bizony, az első buznyák megmozdulásakor azt kellett volna tenni
chatillon r
2023-03-31 at 09:49
a helytartó szerintem mást gondol sajtószabadságról. szerinte akkor van sajtószabi ha a balsajtó szabadon garázdálkodhat ellenvélemény nélkül. a sajtószabadság az ő értelmezésében a jobboldali sajtóra nem terjed ki sőt az üldözendő. ezért nem fog tüntetni, hanem egyetértően csettint a cenzúrának
márko
2023-03-31 at 09:44
ÉS még egyszer szem előtt kell szintén tartani , “Summit for democracy 2023 USA ” eseményt
ÉS HOGY :
PROAKTÍVAN MŰKÖDNEK Antony Blinken ( USA államtitkár — USA külügyminiszter ) és Joe Biden PROAKTÍVAN MŰKÖDNEK
ÉS szervezésükben volt ( március 28-30. 2023 ) “Summit for democracy 2023”
. az USA 690 millió dollárt (242 milliárd forint) ajánl fel a demokráciát ösztönző programokra :
( ez nem beavatkozás , HANEM támogatás USA szempont szerint ) MERT
. vannak még országok MELYEK NEM ÉRTENEK EGYET AZ USA demokráciával + USA értékekkel
ÉS vannak “civil szervezetek = NGO-k ” melyek 150%-ban támogatják az USA ÉRTÉKEKET
/
David Pressman is most Szegeden (SZABADSÁGOT + DEMOKRÁCIÁT) támogatta USA szemszögből
elkülönített pénzek biztosítva vannak
jámbor lászló
2023-03-31 at 09:34
Én válaszolok helyette hát az izém nem kéne
Orientál
2023-03-31 at 09:28
USA budapesti nagykövete azért is találkozik gyakran a balliberális zöld Gyurcsányék csicskáikkal hogy a csicskaelvtársak tanácsaik alapján a Facebook Google a You Tube által kiközösítsen kereszténydemokrata politikai állásfoglalásokat véleményeket elemzéseke feltárásokat – tehát elhallgattasson. EZ A BALLIBERÁLIS ZÖLD KOMMUNISTA FASISZTA TEMPÓ.
Mirti
2023-03-31 at 09:12
ez az emberszabású valami genetikailag képtelen lenne egy támogató beszédre!!!
Tiltakozni kell masszívan
2023-03-31 at 09:02
1) Nem fog segíteni . Aki semmibe veszi a magyarok által nagy többségben megválasztott kormányt, az az ahhoz közel álló médiát, a Pesti Srácokat se fogja tisztelni( mint ahogyan maga a YouTube se teszi azt). Ide jött nagykövetnek, holott tudta, hogy az alkotmányunk rögzíti: az apa férfi, az anya nő. Az ő családjában nem ez a helyzet. Ez már önmagában provokáció.
2) Felesleges neki “ angol .
vàltozattal kedveskedni”, mégha nem is beszél tökéletesen magyarul, vannak körülötte jól megfizetett magyar árulók akik fordítanak neki mindent és azonnal.
3) Felesleges a YouTube – nak is gazsulàlni. Màs, függetlenebb fórumot kell vàlasztani.
4) A tüntetés nem felesleges! Had’ làssa mindenki, hova züllött a YouTube. Màr az amerikai követség előtt is sokat kellett volna tüntetni, hetente rendszeresen mindaddig, amíg ezt a nagykövetet àt nem helyezik egy olyan orszàgba, amely elismeri azt, hogy « az anya lehet ferfi »?♀️
Egy iszlám országban ezt nem mernék megtenni, hogy ilyen nagykövetet neveznek ki, mert ott rázná a milliós tömeg az öklét, és bemutatnák az amerikai követség előtt bidon bábujain az összes kivégzési formát: akasztás, felnégyelés, szúrkálás, lefejezés, égetés.
Nick Rivers
2023-03-31 at 08:48
Ádám! Milyen ez az ember? Fontos neki a MI sajtószabadságunk? Ennek az embernek az fontos, hogy Magyarország megtörjön, betagozódjon az USA párti kánonba.Képes partolni seggnyaló kommunistákat. Mit várunk ettől az embertől?
khm
2023-03-31 at 08:37
Azt hiszem,nem érdeke,hogy a média mindent elmondhasson a fajtájáról,és viselt dolgairól. Sőt szerintem hevesen örül.
lesi
2023-03-31 at 08:27
menj a jó idesanyádba ahonnét jöttél
bl
2023-03-31 at 08:27
Egyébként az is lehet elmegy. Mert a fejletthaladók szeretik tolni a saját narratívájukat, az értetlenkedés, mellébeszélés, elhallgatás, csúsztatás a fejletthaladók stratégiája.
Egon samu
2023-03-31 at 08:02
A youtube alapelve, hogy kizárólag woke tartalmak és agymosás tehető közzé. Amíg Orbán is faszbukozik, addig növekszik a globalista embergyűlölők befolyása.
Ezminden Amerikához köthető médiumra igaz….
márko
2023-03-31 at 07:49
David Pressman SOHA SEM GONDOLJA mi erkölcsünket + mi szempontjainkat sem LÁTNI + sem megérteni
( ő nincsen így formálva )
/
a cikkben levő szöveg , még egyszer emlékeztet , HOGY
. szem előtt kell tartani mindent , amit az “USA biztonsági stratégia – október 2022 ” tartalmaz
. ez az USA stratégia NEM ÜRES DEKLARATÍV szöveg , HANEM TARTALMAS forgatókönyv , mely alapján az USA adminisztráció ELKÖTELEZETTEN MŰKÖDIK
/
a stratégiában le van ÍRVA , HOGY :
. az USÁ-nak vannak TELJESEN AZONOSAN VÉLEKEDŐ SZÖVETSÉGESEK ( azonos értékrenddel + támogatók értékrend alapon + …
. szintén vannak olyan országok , melyek RÉSZBEN . RÉSZBEN támogatják USA ÉRTÉKEIT + USA VILÁGNÉZETÉT +
/
ÉS VANNAK olyan országok , melyek az : USA VEZETÉSÉN + USA ÉRTÉKRENDET + … nem értenek egyet ( ezek ELLENSÉGEK )
/
. Antony Blinken ( USA államtitkár – USA külügyminiszter ) már említette HOGY USÁ-nak INOVÁLNI KELL diplomáciai tevékenységét ( USA SZEMPONTBÓL kell PROAKTÍVAN cselekedni … USA SZEMPONTBÓL ÉRDEKEKET nyomni
. David Pressman ennek megfelelt
. David Pressman SOHA SEM GONDOLJA mi erkölcsünket + szempontjainkat védeni
/
az USA , az EGYETLEN GLOBÁLIS HEGEMÓN , ahogy Zbigniew Brzezinski meglátta
Miklós László
2023-03-31 at 07:25
Érdekes dolog az is , hogy a Gopggle-re hivatkozva nagyon sok olyan tartalom érkezik ami feltehetően visszalést takar. Különösen az egészséggel összefüggő témákban. sokszor neves szakemberekre hivatkozva. az ilyen témákat miért nem képesek letiltani? Sok esetben káros lehet az egészségre ha valaki ezeket elhiszi.
navisos
2023-03-31 at 07:22
El se fogja olvasni.
László54
2023-03-31 at 07:20
Hülye buzi,mi ezt érdemeljük ezzel is megaláznak minket!!
TalEle
2023-03-31 at 07:20
A magyar nagykövetet haza kell hívni Washingtonból, ezt a f@szopót meg el kell “tanácsolni” Magyarországról! A mai viszonyok között bőven elég lenne az ügyvivői szint a két ország között…
bl
2023-03-31 at 07:17
Ez jó. (Nem fog rá válaszolni, de ettől függetlenül jó kezdeményezés.)