Pesti Srácok

Nyolc év börtönre ítélték a Demokratikus Koalíció volt politikusát

Nyolc év börtönre ítélték a Demokratikus Koalíció volt politikusát

Nyolc év börtönre ítélte szerdán Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusát elsőfokon a Kaposvári Törvényszék–tudta meg bírósági forrásból a PestiSrácok.hu. Kőrös mellett több társa is börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést kapott. A vád szerint magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki.

Kőrös Gusztáv, a DK volt megyei vezetőségi tagjával és 13 társával szemben a Somogy Megyei Főügyészség 2018 júniusában emelt vádat többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a vádlottak közül tízen – a jelenleg is letartóztatásban lévő Kőrös vezetésével – bűnszervezet tagjaként vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket arra hivatkozva, hogy a pénzeket uniós pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják. A főügyészség négy vesztegető vállalkozóval szemben is vádat emelt. A vádirat szerint a volt DK-s politikus 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól jelentős összegeket csalt ki. A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

A vádirat szerint Kőrös Gusztáv álnéven – magát hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak kiadva – azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű – akár több száz milliós nagyságrendű –, vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket. Ennek fejében különböző összegeket kért, hogy a pénzt a pályázatokról döntő hivatalos személyek befolyásolására, megvesztegetésére fordítja, ám nem voltak ilyen kapcsolatai. A találkozókra Kőröst a Terrorelhárítási Központ (TEK) bevetési öltözékéhez hasonló ruházatot és felszerelést – így lőfegyvereket utánzó riasztó- és légfegyvereket – viselő vádlott-társai kísérték el. A Kőrös vezette bűnszervezet hat vállalkozót tévesztett meg, akik közül öt személytől 4,5 millió és 80 millió forint közötti, összesen 168,5 millió forintot csaltak ki.

Az ügyész perbeszédében 13 évet kért a volt DK-s politikusra, a Kaposvári Törvényszék ugyanakkor nyolc év börtönnel sújtotta Kőröst, társai közül többen börtönt, illetve pénzbüntetést kaptak. Az ügyről itt írtunk bővebben.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.