
Nyomozást indított a balliberális budapesti városvezetés BKV-botránya ügyében a rendőrség – derült ki a PestiSrácok.hu birtokába került rendőrségi határozatból. Tavaly novemberben került nyilvánosságra, hogy egy baloldali oligarchához, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársához, Leisztinger Tamáshoz köthető offshore-gyanús cég nyert októberben a BKV buszbérlési pályázatán. Ráadásul a feljelentés szerint a cég egyáltalán nem rendelkezik járművekkel, a pályázat kiírásakor pedig még nem is létezett. Az ügyben egyébként nem a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálódik. Ennek oka, hogy a BRFK-t saját kérésére kizárták az eljárásból, mivel az elfogultság látszatát is el szerették volna kerülni, hiszen Karácsony Gergely főpolgármestert is érinti a feljelentés.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozást rendelt el a baloldali budapesti városvezetés BKV-botrányával összefüggésben – derült ki a PestiSrácok.hu birtokába került rendőrségi határozatból. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Tényi István azért tett feljelentést, mert kiderült, a Karácsony Gergely vezette főváros egy olyan offshore-hátterű cégtől akart buszokat bérelni, amely egyáltalán nem rendelkezik járművekkel, a pályázat kiírásakor még nem is létezett, a tulajdonosok mögött pedig a szocialista oligarcha, Leisztinger Tamás tűnt fel. Leisztinger korábban Karácsony helyettesének, az MSZP-s Tüttő Katának volt az élettársa, aki egyébként a BKV-ért felel.
A témával a PestiTV is foglalkozott, a stáb egyik érintett cégnél sem talált– nemhogy buszokat – de még embereket sem. A Budapesti Közlekedési Zrt. még áprilisban írt ki közbeszerzési eljárást használt dízel üzemű, alacsonypadlós, csuklós buszok bérlésére. A dokumentum szerint a BKV hat darab, legfeljebb tizenkét éves, légkondicionált EURO négyes környezetvédelmi besorolásnál nem rosszabb osztályú autóbuszt bérelne tizenkét hónapra. Később a főpolgármester írt egy Facebook-posztot, amelyben arról értekezett, hogy a BKV nem köti meg a szerződést az offshore céggel. A kijelentéssel az volt a legfőbb probléma, hogy azt már október 30-án megkötötték. A BKV később a nagy felháborodás hatására felmondta a szerződést.
Elrendelték a nyomozást
Tényi feljelentése a BRFK-hoz került, de ők kérték a kizárásukat, aminek az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) helyt adott. Ennek oka, hogy
Budapest rendőrfőkapitánya, Terdik Tamás rendőr dandártábornok a feljelentésben szereplő személlyel, Karácsony Gergellyel napi munkakapcsolatban van, így az elfogultság látszatát is el akarták kerülni.
Az aktákat ezután az NNI-nek küldték meg, akik első körben feljelentés-kiegészítést rendeltek el, majd megindították a nyomozást, egyelőre hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt.
kamcsatka
2021-03-02 at 06:00
elrendelték?
na és?
majd megszuntetik… ahogy szokták.. tudjatok a MI rendorsegunk…
Ilona
2021-03-02 at 00:24
Főpolgármester: Facebook-on “arról értekezett, hogy a BKV nem köti meg a szerződést az offshore céggel. A kijelentéssel az volt a legfőbb probléma, hogy azt már október 30-án megkötötték.”
Ez bizonyítja, hogy Karácsony az olvasótáborának hamis hírt közölt, félrevezette, magyarul nagyot hazudott, becsapta az őt olvasókat és ez nem volt a véletlen műve.
Benne van nyakig szerintem Karácsony is a botrányban, ha nem így lenne, miért hazudott volna az olvasóinak? Nem tévedés volt a szerződéskötés én úgy látom a hírekből ismertek alapján. Szerintem ez már egy előre lebeszélt ügy volt. Szerződést kötöttek Karácsonyék a nem létező autóbuszok bérlésére.
Később pedig egy gyatra védekezése volt Karácsonynak a botrány kirobbanása után, hogy nem is kötöttek szerződést a kétes hírű céggel. Végül a hatalmas botrány miatt Karácsonyék felbontották azt a szerződést, melyről Karácsony azt lódította, hogy nem kötötték meg. Aki egy kicsit is tud gondolkozni annak, látni kell, ennek az ügynek nagyon korrupció szaga van.
Remélték, hogy elül a vihar, ha a szerződést mégis felbontják, vagyis menekülni próbáltak a felelősség elől. Sajnos talán el is ült volna, az ügy, ha Tényi István nem lép a korrupció gyanús szerződés miatt.
Azonban már az is kezd igazán botrányossá lenni hazánkban, hogy miért csak mindig Tényi úr lép a törvénytelenségek ellen. Hol vannak azok az emberek, akiknek hivatalból kutya kötelessége lenne az ilyen ügyek bíróság elé vitele?
Végül is, nem semmi olyan céggel személyszállítási szerződést vállalni, ahol nincs egyetlen db jármű amivel szállítani lehet az utasokat. Nem nézték meg a cég előéletét? Miért nem? A válasz nagyon egyszerű szerintem, mert tudták napokban alakult, igen újszületésű cégről van szó.
A szerződés megkötésekor ennek tisztában kellett, hogy Karácsony is legyen, szerintem tisztában is volt. Ha nem volt vele tisztában az sem lehet mentsége, hiszen ő a főpolgármester és nem egy-két millió Ft-os tételről volt szó, ha jól emlékszem 150 millió Ft körül volt a bérleti szerződés összege.
A BKV szakembereinek meg kellett volna nézni a járművek tényleges állapotát. Mondjuk leltározniuk kellett volna , annyi e az annyi, mint mondják és papíron írva van, meg kellett volna nézni ténylegesen a telephelyen a buszok műszaki állapotát is ez a minimum ehhez nem férhet semmi kétség. Pl egy lerobbant busszal nem lehet utasokat szállítani, erre is gondolniuk kellett volna.
Ha becsületesen végzik munkájukat és kimennek az állítólagos telephelyre egyből kiderült volna, hogy nincsen ott busz egy db sem. Mivel nem mentek ki, megszemlézni a buszok állapotát így tudhatták, hogy nincs ott mit nézni, felesleges kimenni a telephelyre.
A buszok később lesznek valahonnan beszerezve, ez lehetett előre lebeszélve,de a szerződést ennek a cégnek kell megnyerni, senki másnak. Szerintem megegyeztek, hogy a cég előbb utóbb valahonnan szerez buszokat, de a szerződést ők akarják mindenkit félrelökve megnyerni hiszen itt komoly milliókról van szó.
Más magyarázat nem lehet arra, hogyan akarták a személyszállítást biztosítani nem létező buszokkal, csak a később beszerzendő busz lehet a válasz a felmerült kérdésre.
A botrány kirobbanása azonban keresztül húzta szerencsére a számításaikat.
Tordai most nyusziként hallgat, pedig most jogosan ordíthatna, korrupciózhatna, nem teszi, mert Karácsonyról van szó, vád beszédet is mondhatna, nem teszi, mert gyáva, hiteltelen ember és a tisztesség, becsületesség sem érdekli ha az ellenzékről van szó.
Remélem a bűnösök büntetése komoly lesz.
f.g
2021-03-01 at 22:03
A bírók már valószínű megkapták azt a pár 10mft-ot és az ügy sima lefolyású lesz, majd megszűnik bizonyíték hiányában!
Baxki itt tartunk!!!! A vén köcsög bírók, és nyugger kommunista jogalkotók!!!!
Zsike
2021-03-01 at 21:31
Csak egyszer legalább legyen már eredménye ennek a nyomozásnak! Anyag van itt bőven, nyomozó is van elég, gondolom, de nem erényük az eredmény-centrikusság! Egy rendesebb munkahelyen ma már kirúgnák az ilyen dolgozót!
Lel
2021-03-01 at 20:24
búspofájú geri,meneülj amég nem késő,csak egy jó tanács
sas
2021-03-01 at 19:37
@@TÚRÓDÓRA:
Nem, nem érdemli meg Budapest hogy ilyen hulladék aljas féreg legyen a polgármesterük!! Budapest az egész országé, nem csak a budapestieké.
Elcsalt külföldi szavazatokkal nyertek!!!!
De lassan-hamarosan összevonulnak igaz magyarok vidékről, fővárosból, és a magyarok istene nem felejt!!!
Lesz ott majdan ne mulass azt hiszem!!!!
HAJRÁ MAGYAROK!!!! Ganézzuk ki a ganézni valót!!!!!!
túródóra
2021-03-01 at 19:27
Magyarország legnagyobb szarembere főpolgármester lett Budapesten . Csinált már valamit egyáltalán Budapesten ,valamit épített már a gazember? Megérdemli a büdös proli népség, nekik ugyanolyan szarember kell ,mint saját maguk. Az Informátorba(?) láttam a proli ETALON-t a múltkor,copfba kötött haj,szakadék öltözék,egy hosszú pánton lógó hátizsákkal a hátán, és meg volt elégedve a plakátokkal.Ilyen a mi Budapestünk. Bár az aluljáróba szaró hajléktalanokat még nem is láttam.
Feri
2021-03-01 at 18:50
A jog soha nem szolgálta az igazságot. A jogalkotót és -alkalmazót szolgálta mióta világ a világ.
Valójában parasztvakítás az egész.
Luca
2021-03-01 at 17:28
TISZTELT FŐVÁROSIAK !
LASSAN FEL KELLENE ÉBREDNI !
NEM BIZTOS, HOGY VÁRNI KELL 2022-IG.
A PUSZTULÁS, A PUSZTÍTÁS, A TÖMEGES PÉNZLOPÁS SENKINEK NEM TŰNIK
FEL?
MINEK KELL MÉG TÖRTÉNNIE AHHOZ, HOGY FELÉBREDJÜNK ÉS NE HAGYJUK
CSODÁLATOS FŐVÁROSUNKAT TOVÁBB PUSZTÍTANI ????
BUDAPEST NEMCSAK A MIÉNK, HANEM AZ EGÉSZ ORSZÁGÉ!
KÉRLEK TITEKET ÉBREDJETEK FEL, MERT AZ IDŐ NAGYON MÚLIK ÉS
AKKOR MÁR LEHET, HOGY KÉSŐ LESZ !!!!!!!!!!!!
Szőke ciklon
2021-03-01 at 17:01
Ennek a polgármekmesternek másfél év alatt több sara gyűlt össze, mint amennyit a 10 év alatt rá akartak kenni az Orbán kormányra.
Lajtos
2021-03-01 at 16:16
Hát igen, habár behunyt szemmel elég nehéz meglátni bármit is.
Nincsenek itt már igazi nyomozók, mindegyik eladja a lelkét az ördögnek néhány pezóért.
Csámpás Marcsa
2021-03-01 at 15:58
Egy kis dombon lecsücsülünk, csüccs…
Kerekferke
2021-03-01 at 15:21
Namond!
Te is elmehetsz a 3,14-ba.
Namong1G!
Harácsony Here
2021-03-01 at 15:19
És majd 5 év elteltével jól nem találnak semmit.
Na ez
2021-03-01 at 14:33
Karácsonyék odalopják a budapestiek milliárdjaikat ahol elvtársilag mára sok lopott milliárdok halmozódtak fel.
Namond
2021-03-01 at 14:32
Ez egy kacsa!
A legkiválóbb közszolga, (by Orbán) a mi hős cincérünk, Pincér miniszter a kispesti közpénzlenyúló maffiával sem jutott dűlőre.
Majd pont ezzel fog – kamugeri és tüttő – ez egy parasztvakítás!
MI is történt a Pesti úti idősotthon haláleseteivel?
Szóba sem került a városvezetés – akik csökkentették az alkalmazás pénzügyi feltételeit és a fertőtlenítőszer dologi kiadásait – felelőssége.
A tanúzni képes volt vezetőt meg elengedték nyugdíjba, ahelyett, hogy számonkérték volna.
Ezzel Orrbán Pincére a nyomozást lezárta.
Minden jobboldali érzelmem ellenére, elégedetlen vagyok és egyet kell, hogy értsek némely Orrbánra vonatkozó jelszavukkal.
khm
2021-03-01 at 14:12
“egyelőre hamis magánokirat felhasználásának gyanúja”
345. § Aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot felhasznál, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ezt is át lehet változtatni felfüggesztett-re. Szóval senki ne higgye,hogy ez ügyben sérülni fog valamelyik liburnyák!
Perczel Éva
2021-03-01 at 13:58
Nyomoznak ismeretlen tettes ellen, pedig minden név szerepel minden egyes újságcikkben.
Ha valahogy mégis eljutnak majd a már réges-régen azonosított szereplőkhöz, akkor majd nem ismerik fel őket, sem névről, sem képről.
Nagyiellenszélben
2021-03-01 at 13:54
Csak nehogy azt a látszatot keltsük, hogy ilyen nem volt soha a komcsi időkben. Csak nem volt még oknyomozó újságírás, mert újságírás sem volt. Ahova a komcsik betették a lábukat, márpedig mindenhol ott voltak, ott virágzott a korrupció. Ez most is így van lásd. Szeged. valahonnan elő kell teremteni azt a pénzt, amit aztán arra költenek, a választások előtt immár 1 évvel, hogy elhitessék az egyszerű emberekkel, hogy ők a megváltók, a gonosz Fidesszel szemben. Aztán újra jöhet a harácsolás, karácsonyfa, meg a többi ballibsi díszpinty máris belefogott. Nem tudnak várni legalább addig, amíg a megtévesztett balos értelmiségi véletlenül hatalomhoz juttatja őket. Kedves Tanárnő, Tanár úr, Rendező úr stb. Önök azok, akik a hitvány vörös, ideológiától átitatott oktatással gyermekeinkkel szemben, saját maguk is elhiszik, hogy a semmiből lehet segélyt osztani, fizetést emelni. Hát nem lehet. Minden egyes fillérért valaki megdolgozik, na nem Önök, mert kell ám a szellemi fejlődés, csak nem teremt konkrétan kopogó forintokat, amiből az Önök bérét emelgeti ez a csúnya kormány. Önök voltak a legelsők, akik a járvány berobbanásakor már a saját kis tyúkszaros életüket féltették, fenyegették a kormányt, hogy abbahagyják az oktatást stb. Nem a védtelen kisgyermekeket féltették! Pedig azokat a forintokat a gyárakban teremtették elő azok az emberek, akiket most ismét csak fel akarnak használni. A pénz, mint tudjuk nem fán terem, nagyon sokan, bagyon keményen dolgoztak azért is, hogy a kormány az egészségügyben fizetésemelést hajtson végre. Nem az únió adta, hanem a magyar emberek. Nem Dobrev elvtárs teremtette elő. Ő már a járványhelyzetben az adományozott 15 db szájmaszkot személyesen vitt be a kórházba. NA ENNYIRE SZÁMÍTHATTOK TŐLE KÉSŐBB IS, ha vagytok olyan hülyék, hogy rájuk szavaztok.
Poppy
2021-03-01 at 13:53
De legyen is megfelelő eredmény, ne csak maszatolás. Kezdjék a fővárosnál, hogy ki adta ki az utasítást erre az eljárásra a BKV-nak.
Alcapi
2021-03-01 at 13:37
Cirka fél év elteltével már meg is indul a nyomozás? Nem kapkodták el, de még ráértek volna, mert hát hol van még az elévülési határidő! Csak tudnám, mi a bánatos fa_szomat csináltak eddig?!? A forgatókönyvet már előre látom:
Elnyomozgatnak nyár közepéig (esetleg nem találnak semmi törvénybe ütköző).
Majd ítélkezési szünet lesz a bíróságokon, ami miatt legkorábban valamikor ősszel lehet talán belőle bírósági szak.
Jönnek majd a fellebbezések, tárgyalási napok eltologatása ilyen-olyan indokokkal a jövő tavaszig (láttuk ezt a Czeglédy rohadék ügyében).
Jövőre választás lesz, mindenki azzal lesz elfoglalva, az ügymenet (a különböző határidők maximális kihasználásával), még lassabbá válik, így már lassan oda is értünk, a ’22-es nyári ítélkezési szünethez (folyt. köv. esetleg ’22 őszén).
stb. stb. stb. Nos, így lehet akár hosszú-hosszú évekre elnyújtani egy ilyen eljárást, miközben a bűnösök vígan élik gondtalan életüket és helyezik biztonságba az összeharácsolt vagyonkájukat.
Gratulálok!!!!!
Királytigris
2021-03-01 at 13:37
“Mit csináljak veled? Lelövesselek, vagy agyonveresselek?” Majd hozzátette: “ő az állam, ő rendelkezik mindenről és mindenkiről, és nem tűri, hogy bárki az ő üzletébe belerondítson. És ezt vegyék fenyegetésnek”.
Ki az a marha alvállalkozó, aki egy ilyen barommal üzletet köt? Ráadásul, még ki sem fizeti őket!
Vagyis, hiába nyerte el a hídfelújítást, nem talál majd alvállalkozókat, aki neki munkát végezzen.
Az ilyen beképzelt barmot jobb elkerülni!
Goj boy
2021-03-01 at 13:11
Nehogy már úgy járjanak mint fecóék!
sorry
2021-03-01 at 12:34
Végre! Felébredtek? Attól tartok semmit sem találnak. Pedig a földbe kellene döngölni őket, hogy elmenejen a kedvük a mutyizástól egy éltre.