A Nyugdíjasok Országos Szövetsége tiltakozik a jövőre tervezett nyugdíjemelés mértéke, módja és indoklása ellen – közölte a szövetség szerdán. Mint közleményükben írták, “a nyugdíjas társadalom elkeseredéssel és felháborodással fogadta” Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentését a jövő évre tervezett nyugdíjemelés mértékéről.
A miniszter a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban közölte: jövőre 0,9 százalékos lesz a nyugdíjemelés. A költségvetés készítésekor cél, hogy az ellátások megőrizzék reálértéküket, ezért a tervezett infláció mértékével egyező nyugdíjemelésre tesz a kormány javaslatot – indokolta.
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége közleményében kifogásolta, hogy egyeztetés nélkül döntött a kormány. Felidézték: korábban az Idősügyi Tanácsban minden lényeges témánál jelen volt és érdemben befolyásolta a döntéseket a nyugdíjas érdekvédelem.
Elkeserítőnek nevezték, hogy a rendszerváltás utáni időszakban – amióta létezik szabályozott évenkénti nyugdíjemelés – 2017-ben fogják a legalacsonyabb nyugdíjemelést kapni, és felháborítónak tartják, hogy a tervezett intézkedés indoklására “olyan érveket hozott a kormány, amelynek véleményünk szerint nincs köze a nyugdíjas fogyasztói szokásokhoz, érdemben nem befolyásolják azokat”.
A szervezet szerint értelmetlen 8 hónappal korábban közreadni egy olyan tervezett lépést, amely nem számol a hátralévő hónapok gazdasági és politikai folyamatainak valóságos alakulásával.
Hozzátették: a társadalom valamennyi rétege, nyugdíjasok és leendő nyugdíjasok egyaránt abban érdekeltek, hogy a mainál egy sokkal igazságosabb, méltányosabb, tervezhetőbb, átláthatóbb, és fenntartható nyugdíjrendszer épüljön ki Magyarországon.
A közlemény szerint a Nyugdíjasok Országos Szövetsége 1988-ban alakult korosztályos érdekvédelmi szervezet, 36 tagszervezettel, országos lefedettséggel, a tagszervezetekben mintegy 130 ezer taggal.
MTI/Fotó:europress
ILCSI
2016-04-21 at 11:26
Sajnos,a nyugdíjasok többet érdemelnek,mint 0.9%! Reméljük,hogy ezen még lehet változtatni,és a Nyugdíjasok Országos Szövetsége kiharcolja a magasabb emelést.A svájci modellt kellene átvenni,mert ez sok mindent figyelembe vesz,nemcsak az átlagos inflációt!
petiguru
2016-04-21 at 08:05
Sajnos ez igaz! Ha düborög a gazdaság, akkor minimum 5 %-os nyugdíjemelést kéne végrehajtani! Ha másra akkor erre is van keret!
khm
2016-04-20 at 17:23
a Nyugdíjasok Országos Szövetsége 1988-ban alakult korosztályos érdekvédelmi szervezet, 36 tagszervezettel, országos lefedettséggel,
Mindez nagyon szép,csupán egy a gond. Nem tetszettek utcára vonulni a bokros csomag ideje alatt. De a hangjukat sem hallottuk !!!
khm
2016-04-20 at 17:21
Kata!
Mikor nyert az MDF a a Fidesz kormány után választást?
Tessen már utánanézni,mi és hogyan történt.
khm
2016-04-20 at 17:19
miért kellett bevezetni mindenfajta érdekegyeztetés nélkül azt a Bokros-csomagot, ami miatt ezrével mentek tönkre a kisvállalkozások, zártak be vidéki kórházi osztályok, szülőotthonok, létfontosságú egészségügyi intézmények. Ennek következményeit a mai napig nyögi a társadalom. A félszázalékos nyugdíjemelés sem hozott erre gyógyírt. Inkább arcpirító, megalázó volt ez a 0,5 százalék.
Ha Steffka úron kívül emlékszik még valaki a horn-bokros társaságra,eszébe kell jusson,mekkora volt akkoriban az infláció.
J57
2016-04-20 at 16:00
Kedves nyugdíjasok! Akkor mit szóljon aki bér és fizetésből él ? Aki nyugdíjas létére eltud menni velneszelni,akkor jobb,ha hallgatnak. azt el felejtették amikor a böszme idejében elvették a 13-havi nyugdíjat,és egy árva szót nem mondtak.Persze:akkor kaptak 20%-ot,mennyit fizettek a rezsiért ,ha már a polgári kormányon akarják minden áron elverni a port.Jobb,ha befogják a szájukat,elég volt , állandó sírásokból. Egyszerűen nem tudnak gondolkodni, elment józan ész. Akkor is Fideszre szavazok,mert soha többé egyetlen egy rohadék komcsi ne kerüljön vissza hatalomba,de ,ha ez kell akkor szavazatok a komcsikra,aztán majd megint jön a fekete leves.
Kata
2016-04-20 at 11:50
Nem tagadhatom,hogy erős Fidesz pârti vagyok! De a nyugdíjemelês mêrtêkêt,
mêltatlannak,igazsâgtalannak talâlom! Jó lenne âtgondolni,mert a nyugdíjasok
tâbora is szàmszerűen latba vet!
Egyszer mâr Fidesz,ezērt vesztett vâlasztâst. Azêrt nyert az MDF!
Tango47
2016-04-20 at 11:17
Ezzel a megnyilatkozással csak élezik a generációs ellentétet. Vajh kinek az érdeke, ki pénzeli őket?
Én nyugdíjasként nem tartom indokoltnak a tiltakozásukat.