Pesti Srácok

Obama szerint Trump őrült összeesküvés-elméleteket terjesztett

null

Obama szerint a Republikánus Párt tagadja a klímaváltozás létezését, vitatja a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodik, amelyek közül a "legőrültebbeket" Donald Trump terjesztette.

– hangsúlyozta Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával, és kiemelte a transzatlanti és NATO-kapcsolatok megerősítését. Mint mondta, az új elnök jó hangot ütött meg országegyesítő szándékával, de úgy véli, ez nem valósul meg egyik napról a másikra.

– mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról, amelyben négy tüntető és egy rendőr vesztette életét. Tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben.

– jegyezte meg.

Beszélt az amerikai Republikánus Párt átalakulásáról, azon belül a mérsékelt erők visszaszorulásáról.

– jelentette ki.

Obama szerint a Republikánus Párt tagadja a klímaváltozás létezését, vitatja a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodik, amelyek közül a "legőrültebbeket" Donald Trump terjesztette. Barack Obama hangsúlyozta: a demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is. Az interjú hosszabb, internetre felkerült változatában kifejtette, hogy a nézeteltérések mellett mindkét oldalnak a közös megegyezésből kell kiindulnia például a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdésében.

– mondta a volt amerikai elnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI