
Az OBT tagokat, ebben a minőségükben eljárva, nem illeti meg a fokozott védelem – írta a Mandiner megkeresésére az Országos Bírósági Hivatal.
Nem csitulnak a kedélyek az Országos Bírói Tanács (OBT) két tagjának a budapesti amerikai nagykövetnél tett látogatása körül. Az egyre nagyobb felháborodásra az OBT a hétvégén közleményben védte meg két tagját, Vasvári Csabát és Matusik Tamást, de a Kúria elnöke sem rejtette véka alá véleményét a találkozóról, ahogy Vejkey Imre, az igazságügyi bizottság elnöke sem – írja a Mandiner.
A lap megkereste a bíróságok központi igazgatását ellátó Országos Bírósági Hivatalt, hogy mi az álláspontja az ügyről. A Senyei György Barna által vezetett OBH azonban a Mandiner megkeresésére azt közölte, hogy nyilvánvalóan vitatható a találkozó indokoltsága és jogszerűsége, ezért megalapozott kritika tárgya lehet.
A hivatal szerint ugyanakkor a felmerült helyzet egy sajátos szabályozási hiátus következménye: a bírósági szervezeti, illetve jogállási törvény nem különbözteti meg elég élesen a bírói és a bíró általi, de nem bírói minőségben eljárva vállalt közszereplés határait.
A bírói tevékenység körében a szabályok egyértelműen meghatározzák a nyilatkozattétel korlátait, az összeférhetetlenségi szabályokat és bár az OBT tagok státuszukat tekintve bírók, de a kérdéses helyzetben ténylegesen nem bírói minőségükben jártak el, hanem az OBT által – közjogi jogalap nélkül – létrehozott „pozícióikban”, úgy, mint az OBT szóvivője és az OBT nemzetközi kapcsolatokért felelős tagja – fejtette ki az OBH.
Arra a kérdésre, hogy szükséges-e az eset kivizsgálása, a hivatal azt írta: az OBH-nak nincs igazgatási hatásköre az OBT felett, így e körben az OBT tagok tevékenységét sem ellenőrizheti, feladataik körét, és annak ellátása során tanúsítandó magatartásukat a jogszabályok, valamint az etika írott és íratlan szabályai határolják be.
Ezek számon kérhetősége azonban a hatályos jogban érdemben nem megoldott
– szögezték le. Hozzátették: ugyanakkor le kell szögezni, hogy az OBT tagokat e minőségükben eljárva nem illeti meg a bírákat az ítélkező tevékenység közben megillető fokozott védelem.
Amennyiben az OBT tagja ebbéli minőségében vállal nyilvános szereplést, az olyan kivételes közszereplői státuszt keletkeztet, amely esetében már a kritika magasabb szintjét köteles tűrni – hangsúlyozta válaszában az OBH, hozzátéve, hogy a kritika ebben az esetben sem lehet az emberi méltóságot sértő.
(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)
pampafu
2022-11-04 at 11:16
Most vizsgázik az igazságügy ! Van e fék és ellensúly a nyiltan
DK s befolyásultság alatt lévő birákkal szemben.
A jóemberkedést mellőzzük.
Kása mása
2022-11-04 at 11:13
A kivizsgálás időtartamára FEL KELL FÜGGESZTENI munkaviszonyukat.
klárifári
2022-11-04 at 10:51
És amikor minderről tegnapelőtt a Shifi nyilatkozott az atv.egyenesbeszédében-és az ahogy,az őt faggató tornatanárnak ez láthatóan.hallhatóan nemigazántetszett,de a végén,nagyot nyelve,elkellettviselnie!-máris a tótaw.nekiment és többekközött seggfájosként írt róla
Nahát
2022-11-04 at 10:39
David Pressman tegnap kiadott egy közleményt, melyben felháborítónak tartja, hogy Magyarország tiltakozni merészel az igazságszolgáltatásba történő beavatkozása miatt. Szóval még neki áll feljebb.
Laszlo54
2022-11-04 at 10:23
Tisztelt kommentelők akkor senki nem reklamált amikor Handó Tünde találkozott az előző nagykövettel,ja akkor más volt az USA elnöke ez kettős, mérce!!
SzaboRoza
2022-11-04 at 10:12
Már az első cikk megjelenésekor egyértelmű volt, nem szabadott volna a két bírónak találkoznia idegen ország nagykövetével. Azóta ragozza a sajtó ezt a témát, újabb és újabb cikkek jelennek meg. De csak nem térnek ki arra egyik sem, hogy 2018-ban Handó Tünde, mint OBH vezető miért találkozhatott az előző amerikai nagykövettel? Elhallgatjuk a saját sarunkat? Csak a másoké az ocsmány?
Nahát
2022-11-04 at 09:53
Az amerikai nagykövetség már régóta jogot formál arra, hogy beleavatkozzon magyar bírósági ügyekbe. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a sukorói telekcsere ügye az egyik leghosszabb ideig húzódó magyarországi vagyonkezelési botrány volt, a cserével 1,3 milliárd forintos kár érte volna a magyar államot. Mielőtt Gyurcsányt elítélték volna, az amerikai nagykövetség bekérte a vonatkozó periratokat, és vélhetően közölte az illetékes bírókkal az ítéletre vonatkozó elvárásait. Gyurcsány ellen ejtették is a hivatali visszaélés vádját, de Tátrai Miklóst, az MNV Zrt vezérigazgatóját három év börtönbüntetésre ítélték. Ekkor nyilatkozta Gyurcsány, hogy Tátrait helyette ültették le. Milyen cinikus volt ez Gyurcsánytól, hogy még el is mondta. David Pressman sem óhajt mást, csak a régi gyakorlatot feleleveníteni, miszerint Amerika beleszólhat a magyarországi ítélethozatalba. Az, hogy Vasvári és Matusek bírókat magához rendelte, annak demonstrálása, hogy ő itt az úr. Magyarországnak pedig azt kell demonstrálnia, hogy ragaszkodunk a bíróságaink függetlenségéhez.
Nahát
2022-11-04 at 09:51
Hadd értelmezzem az Országos Bírósági Hivatal nyilatkozatát. Az Országos Bírói Tanács tagjai kétféle minőségben léphetnek fel. Egyrészt bírói minőségben, másrészt szóvivőként, illetve az OBT nemzetközi kapcsolatokért felelős tagjaként. Az OBH szerint Vasvári és Matusek urak ebben a botrányos esetben az utóbbi szerepükben jártak el. Hogy ezt az OBH honnan tudja, azt nem árulják el. Emlékszem, amikor Csurka István a Parlamentben valami botrányosat mondott, mindig az volt a magyarázat, hogy ez az írói munkásságának része. Tehát ha bármely állami tisztségviselő ezentúl megjelenik az amerikai nagykövetnél eligazításon, nyugodtan adjon ilyesféle indoklást. Hivatkozzanak írói munkásságukra, művészeti tevékenységükre, vagy akár hobbiszakács mivoltukra. Végül is tényleg lehetséges, hogy Vasvári és Matusek urak csak a legújabb receptjüket szerették volna David Pressmannal megbeszélni. Mondjátok, ti mindenkit hülyének néztek?
w
2022-11-04 at 09:47
@ Rémusz.2022-11-04 at 09:32
A tisztelt bírókat semmilyen törvény nem tiltja el azonos szexuális érdeklődésű külföldi személyekkel magánjelleggel ismerkedni, szexuális kapcsolatot létesíteni, ha az nem érinti a bírói tevékenységüket és annak függetlenségét. Bár ilyen ismerkedésre egy Nagykövetség épülete kissé szokatlan, de törvényileg nem tiltott.
Mindenesetre az ilyen érintkezésekben kerülném a helyükben a külföldi nagykövetségek épületeit, mert a pletykás, rosszindulatú emberekben óhatatlanul is felmerülnek bizonyos aggályok a bírói függetlenség befolyásolásával kapcsolatban nem is teljesen alaptalanul, mióta Szaros Gyurka gondosan behálózta Európát a szervezeteivel, így akik ilyen helyen ismerkednek, könnyen zsarolhatóvá válhatnak. A zsarolhatóság megelőzése érdekében én a két bírót azonnali hatállyal felmenteném mindennemű bírói tevékenység és közfeladat ellátása alól, és akkor már meg is szűnt a zsarolhatóság minden alapja.
Torockó
2022-11-04 at 09:40
Kirúgni Vasvári Csabát és Matusik Tamást, ha nem mondanak le önként!
Rémusz.
2022-11-04 at 09:32
Ez jó!!
Ezekszerint ezek a bírók, se nem bírók, se nem köz szólgák. A füzetésüket vajon kitöl is kapják??!!
Jól értem a dolgot??!! Ha akarom bíró vagyok, ha akarom valami más??!!
Esetleg sima maszatolás az egész??
Eszt a kuplerájt!!!!
Kétes
2022-11-04 at 09:26
Baj, persze hogy baj, ha akárcsak egy bíró is politizál, de még nagyobb baj, hogy alkalmatlanok és rossz ítéletet hoznak! Persze ők nagyon megvannak elégedve magukkal!
Mutasd meg a telefonregisztered és megmondom kivagy! Ez minden bíróra (is) érvényes!
pater georg
2022-11-04 at 08:48
Nyilván USA részről gondosan kitervelt provokacio, a kis kancsal buzernyák csak eszköz mint játéknagykövet.De a két igen tisztelt vérbiro ur sem akarki-igy nem véletlen, hogy ök lettek kiválasztva és most még az USA van megsértödve,hogy a magyarok tiltakoztak.Tényleg nem ismer már határt az USA pofátlansága és mindenbe beavatkozása lásd Guatemalátol kezdve napjainkig-ugyhogy legföbb ideje, hogy jöjjön egy kis jo atomháborusdi és akkor nem lesz többet ilyen probléma.
khm
2022-11-04 at 08:38
Nem! Nem aggasztó!
Ugyanis TÖRVÉNYELLENES! Politizálásnak tekinthető.
Amúgy miért nem a főnöküket hívta eszmecserére ez a nyomóburnyák?
Idióták
2022-11-04 at 08:35
A legnagyobb probléma az, hogy igazgatási tevékenységet végző b8ró ítélkezési tevékenységet is ellát. Az OBH nem ellenőrizheti. Jogi szankció nincs hatáskör túllépésére, közfeladat végzése közben nincs fokozott védelem. Ember legyen a talpán, aki bírót így tud védeni, hogy fogalma sincs, hogy az éppen mikor mit csinál. Ez valóban olyan nem független, jogállami problémás eset. Ja, nem. Valójában àllam az államban törekvése az igazságszolgáltatásba beépült hàlózati személyeknek. Független az államtól, mondjàk, hát legyen akkor fokozott védelme is az OBT tagjainak, hadd csináljanak végre azt, amit akarnak. Politikàt. Ez a probléma jelenleg, az EU pedig azt szeretné, hogy ez legyen így, mivel ebben az esetben szembefordítható lehet mindig az állammal külföldi befolyásoltsàg alapján, hiszen a magyar törvények szerint nem számon kérhetőek a bírók közfeladati szerepben. Így ezek majd nem bírák lesznek, hanem valami közjogi szereplők, akik majd heti szinten mellesleg ítélkeznek. És jogot is fognak alkotni, az lesz a következő lépés. Csodálatos. Még valami? A gond az, hogy a bíróknak fogalmuk sincs az àllamszervezetről, arról, hogy hogyan milyen felhatalmazással működnek egyes szereplői, tehát őket utánozni min. agybetegség. Valóban reformra szorulnak.
Ungarn über alles !
2022-11-04 at 08:14
ab-stand címeres hazaáruló söpredékek !
céljuk az hogy a bíróságok hitelét leamortizálják, ami az anarchiához vezető első lépés
polizza
2022-11-04 at 07:12
Egy Matusik Tamás nevű személy az Integritás Hatóság vezetésére / vezetőségébe pályázott, de nem lett az első háromban, akiket az elnökségébe javasolnak/ jelölnek kinevezésre. Sőt, az elért pontszáma messze elmarad az elsőktől.
Csak a találkozókor még nem volt ismert az eredmény.
Lehet összefüggés? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy ez az EU által kierőszakolt dolog majd milyen lelkülettel működik.
Mint ahogy biztosan a most itt vizsgálódók is azért jöttek, hogy véleményük eredményeként majd továbbra se kapjuk meg a pénzünket. Mert itt óriási problémák vannak az oktatással, hisz nem járkálhatnak ki-be tetszésük szerint színes parókás, brutálisan kimázolt, tüll-miniszoknyás pacákok a bölcsikbe/ ovikba/sulikba ,,nevelni”a gyermekeket, de főleg a sajtószabadsággal vannak óriási problémák, mert létezik jobboldali /patrióta/kormánypárti is belőle és nemcsak ballib/LMBT…./ámerikai demokrata, meg hasonlók lelkületű.
Bírák csürhéja
2022-11-04 at 06:50
“a kérdéses helyzetben ténylegesen nem bírói minőségükben jártak el, hanem az OBT által – közjogi jogalap nélkül – létrehozott „pozícióikban”, úgy, mint az OBT szóvivője és az OBT nemzetközi kapcsolatokért felelős tagj”
.
Az OBH elnökét az OBT jelöli.
Az OBT bírói szakmai szervezet!
Ebből következik, hogy a tagja csak bíró lehet, következésképpen tilos politizálnia!
Hányás.
Az egész csürhét lapátra kell tenni.