Pesti Srácok

Óbudai korrupciós botrány – A politikai felelősség mellett a polgármester büntetőjogi felelőssége is felmerülhet (Videó)

A rendszerváltás óta ilyen korrupciós botrány nem volt Óbuda történetében, ami egészen a DK-s Kiss László polgármesterig nyúlik – jelentette ki Bús Balázs a Hír TV Napi aktuális című műsorában. A fideszes politikus a márciusban kirobbant, Óbuda–Békásmegyer polgármesteri hivatalát érintő korrupciós botrány kapcsán napvilágot látott legújabb fejleményekre reagált. A PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy a botrány egyik érintettje vallomásában többször is arról beszélt, hogy a korrupciós hálózat Kiss László polgármesterig ért. Több érintett is arról beszélt, hogy a fekete pénzekből vissza kell osztani a III. kerületi polgármesternek is.

Bús Balázs a Hír TV stúdiójában rámutatott: a botrány márciusi kirobbanása óta Kiss folyamatosan próbál menekülni a számonkérés elől, de ez a hír őket is meglepte, hiszen – tette hozzá – ez a korrupciós ügy egészen a polgármesterig nyúlik, hiszen arról van szó, hogy a korrupciós pénzből neki kellett visszaosztani. A Fidesz–KDNP óbudai polgármesterjelöltje szerint Kiss Lászlónak kutya kötelessége lenne szembenéznie a valósággal, hiszen a III. kerületi lakosok is elvárják, hogy kiderüljön az igazság.

Újabb, nagyszabású baloldali botrány van kibontakozóban, bár a folytatás szó talán pontosabb ebben az esetben. Ismét súlyos pénzek, fiktív számlák és szerződések kerültek a középpontba, a helyszín pedig Óbuda. Kiss László óbudai DK-s polgármester egyelőre hallgat a még márciusban kirobbant korrupciós botrányról, pedig a szálak egy vallomás szerint hozzá vezetnek.

A botrány kirobbanásakor letartóztatott négy gyanúsított, a Kispestről érkező Patek Gábor és csapata a megalapozott gyanú szerint teljesítés nélkül számlázott az önkormányzat felé, az így kicsalt pénzt pedig a választási kampányban is felhasználhatták. Az ügy egyik résztvevője azonban ennél is tovább ment. A PestiSrácok.hu által megszerzett vallomásában azt állította: a gyanúsítottak közlése szerint a visszaosztott pénzekből jutott az óbudai polgármesternek is. A Demokratikus Koalíció kerületvezetőjének a politikai felelősséget mindenképpen vállalnia kell, a kérdésekre azonban már évek óta nem válaszol, ugyanis azok általában rendkívül kellemetlenek számára – írta meg a PestiSrácok.hu elsőként még május 29-én.

PestiSracok facebook image

Mivel a jegyzőkönyvekben többször is nevesítik Kiss Lászlót, mint akinek le kellett osztani a korrupciós pénzekből származó összegeket, így a politikai felelősségen túl bűntetőjogi felelősség is terhelheti. Mindenesetre a nyomozó ügyészeknek ki kell hallgatnia a ma még kerületi polgármestert, Kiss Lászlót egyelőre tanúként. Erre várhatóan sor is fog kerülni a választások után, azaz akár már jövő héten.

A márciusban kirobbant óbudai korrupciós botrány meglehetősen szerteágazó. A kerületi újság mellett fiktív számlákkal való manipulációk, valamint a közterületi hirdetőoszlopokhoz kapcsolódó, az érintett vallomása szerint korrupciós ügy részleteit is ki kell nyomozni.

A korrupciós botrány miatt még márciusban letartóztatottak közül ketten keresték meg a vallomást tevő érintettet. Közölték, hogy az egyik cégét be kell vonni az önkormányzati pályázati pénzek érdekében. Erre azért volt szükség, mert mint mondták, szinte az összes önkormányzati pályázatot ők nyerték, és nem jó az, ha hozzájuk köthető cégek pályáznak. Ez a módszer, azaz idegen cégek bevonása pályázati korrupciós ügyekbe a tapasztalatok szerint bevált és általános gyakorlat baloldali önkormányzatok némelyikénél.

Így működik az önkormányzati korrupció (részlet a vallomásból)

Térjünk vissza a III. kerületbe telepített nagy méretű hirdetőoszlopokhoz. A letartóztatott gyanúsítottak bevonták az ügyletbe az azóta törölt Atlas Hill Kft.-t. Az Atlas szerződött a hirdetőoszlopok tulajdonos cégeivel az oszlopok hasznosítására. Az Atlas tanácsadói szerződés alapján hirdetőoszloponként 240 ezer forint + áfa vállalkozói díjért papíron lobbitevékenységet végzett annak érdekében, hogy a hirdetőoszlopok továbbra is az önkormányzat területén maradhassanak. Az érintett vallomása szerint a letartóztatott gyanúsítottak megerősítették neki, hogy "Kiss László polgármester a neki visszaosztott pénz fejében vállalta, hogy az önkormányzat továbbra is engedélyezi a hirdetőoszlopok maradását önkormányzati közterületen".

Hangsúlyozni kell az ártatlanság vélelmét, a vallomásokkal azonban szembesítenie kell a nyomozó hatóságnak a DK-s politikust.

Újabb feljelentés borzolja az óbudai idegeket

Bús Balázs arról is beszélt a Hír TV-ben, hogy a napokban hűtlen kezelés és hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést fog tenni, hiszen mint elmondta, „az önkormányzat brutális mértékű, egyoldalú kampányt folytat Kiss László mellett, amivel teljes mértékben megsérti a választási törvényt”.

– tette hozzá.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.