Pesti Srácok

Orbán: az egyetemek fejlesztésével Európa legjobbjai közé kerülhetünk

null

Az egyetemek fejlesztésével Európa legjobbjai közé kerülhetünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, Gödöllőn. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában lévő Gödöllő Városi és Térségi Uszoda megnyitó ünnepségén tartott beszédében a kormányfő kiemelte: 2010 előtt a magyar sport a megszűnés szélén állt; olyan állapotok voltak az infrastruktúra, a szakemberképzés és a finanszírozás tekintetében, hogy aggódni kellett, "a nemzeti büszkeségünk egyik fontos tartóoszlopa", a magyar sport elfogy.

Emlékeztetett: 2010 óta 2100 milliárd forintot költöttek sporttámogatásra, az igazolt sportolók száma 560 ezer lett. Kifejtette: a most átadott uszoda nemcsak Gödöllő büszkeségét növeli, hanem az egész országét. Fontos, hogy ha új dolgot építenek, azt olyan színvonalon kell tenni, hogy Európa bármely országában megállja a helyét, de egyedi is legyen – vélekedett. Úgy látja, ez az uszoda egy magyar épület, "nem egy kockát építettek fel"; kívülről ránézve is rögtön látni, hogy illeszkedik abba, amit magyar építészeti hagyománynak neveznek. A kormányfő felidézte, hogy nagy fejlesztési tervük volt az uszodákkal kapcsolatban; ezt az úszószövetség dolgozta ki és a kormány elfogadta, de a járvány derékba vágta a terveiket.

– mutatott rá. Közölte: 2010 óta épült 35 uszoda, 43 kivitelezés alatt van, tízet pedig felújítottak, mindezt összesen 180 milliárd forint értékben.

PestiSracok facebook image

– mondta. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a korábbi ígéreteket tartják, más létesítményeket is építenek, és Gödöllő nemcsak a sporthoz kapcsolódó fejlesztésekben részesült, hanem más beruházások is történtek.

– tette hozzá. Az egyetemi modellváltással kapcsolatban közölte: az agráregyetem mindig is a büszkesége volt Magyarországnak, de új világba lépünk; minden megváltozott, ami kikényszeríti a változtatásokat. Az egyetemekre 2700 milliárd forintot fordítanak, és több mint 200 milliárd jut az agráregyetemnek – mondta.

Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke kijelentette: köszönet illeti a kormányt, hogy ez a térségben hiánypótló beruházás elkészült.

– fogalmazott. Közölte: az egyetem munkájához minden támogatást megadnak.

Gyuricza Csaba, az egyetem rektora elmondta: már régóta várták ezt a napot a térségben.

– sorolta. Hozzátette: a térség vezető agrárfókuszú egyetemévé akarnak válni, és e cél elérésében jelentős lépés a modern uszodakomplexum átadása.

Vécsey László (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: a kormánynak fontosak Gödöllő és térségének lakói, igényüket meghallgatta, ezért állhatnak most itt, ezen az átadáson, amelynek eredményeként sok tízezer emberhez kerül közelebb az egészséges élet lehetősége.

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán