
Orbán Balázs államtitkárnál valószínűleg kiverte a biztosítékot, hogy Gémesi György a Magyar Önkormányzatok elnökeként a közelmúltban többször is valótlan állításokkal tarkított nyilatkozatokban kritizálta a kormány járványkezelési stratégiáját – különösen az önkormányzatok finanszírozásával összefüggésben. A politikus nyílt levélben tette helyre Gémesi valótlan állításait és hívta fel a figyelmét arra, hogy “a tények tisztelete már nem erény”.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökeként a közelmúltban több olyan állítást is tett, amelyek nem állják ki a valóság próbáját, illetve – ahogy a baloldalon mondani szokás – „nem bontotta ki az igazság minden szeletét” – írta Orbán Balázs abban a nyílt levélben, melyet közösségi oldalán tett közzé. Az államtitkár ebben egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a járványügyi védekezésből és a terhek elosztásából az egész társadalom, a gazdasági élet minden szereplője és a magyar állam is kiveszi részét. Orbán Balázs hangsúlyozta: egyes ellenzéki városvezetők állításával szemben fontos leszögezni, hogy az iparűzési adó kis- és közepes vállalkozások számára való megfelezésével a kormány egy fillért sem von magához az önkormányzatoktól.
A források a kis- és közepes vállalkozásoknál maradnak. Az intézkedés a Kormány számára nem bevételt, hanem kiadást jelent, mert 50 milliárd forint visszapótlására automatikusan kerül sor. Magyarország Kormányának álláspontja az, hogy válságban nem adót kell emelni, ahogy azt a baloldal gondolja, hanem éppen ellenkezőleg: az emberek és a vállalkozások terheit kell csökkenteni. Felhívom a figyelmét arra is, hogy a kis- és közepes vállalkozások azok, amelyek hazánk gazdaságának egyik legfontosabb motorjai, és amelyek a legtöbb munkahelyet teremtik a magyar emberek számára. Az iparűzési adó csökkentése pedig éppen nekik segít ebben a nehéz helyzetben.
– fogalmazott Orbán Balázs. A politikus aláhúzta, hogy a kormány a járvány kitörése óta azon dolgozik, hogy az emberek életét és egészségét megóvja, a családok anyagi biztonságát megőrizze és a munkahelyeket megvédje. Ennek érdekében 2020-ban a járvány elleni egészségügyi védekezésre több mint 1000 milliárd forintot, a gazdaság újraindítására 3700 milliárd forintot, a családok, a munkavállalók és vállalkozások támogatására pedig közel 3000 milliárd forintot fordítottak. Hozzátette: a hitelmoratórium révén további 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalkozásoknál, miközben a kormány 2021-ben elkezdte a 13. havi nyugdíj visszaépítését, és csak ebben az évben több mint 197 milliárd forintot fordít majd az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére.
Kár, hogy Polgármester úr levelében erről nem tesz említést! Engedje meg, hogy további tényeket is a figyelmébe ajánljak! A rendszerváltoztatás óta nem tapasztalt nehézségeket hozó 2020-as évben a Modern Városok Program keretében több mint 345 milliárd forintnyi, a Magyar Falu Program keretében pedig több mint 210 milliárd forintnyi fejlesztést valósítottunk meg a városainkban és falvainkban, miközben a két program többéves összköltségvetése több mint 4500 milliárd forint. Mindezeken felül csak Budapesten 4000 milliárd forintnyi fejlesztés van előkészítés vagy megvalósítás alatt, a tavalyi évben pedig további 60 milliárd forintnyi fővárosi fejlesztés önkormányzattól való átvállalására tettünk javaslatot.

Részlet Orbán Balázs leveléből
Az államtitkár ezután arra hívta fel Gémesi György figyelmét, hogy a 2021. évi központi költségvetésben 865 milliárd forint szerepel az önkormányzati támogatásokra vonatkozó soron, ami 17 százalékkal, azaz 126 milliárd forinttal több, mint a tavalyi évi 739 milliárdos keret.
Továbbá, az év végén több mint 30 milliárd forint értékű támogatást biztosítottunk több tucat város számára, közte ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak is, mint például Miskolc, Eger, Érd vagy Salgótarján vagy éppen a tatabányai kórház felújítására. Kár, hogy Polgármester úr levelében éppen az ellenkezőjét állítja! Kérem Elnök urat, úgy is mint az egyik önkormányzati érdekképviselet vezetőjét, hogy szíveskedjen tájékoztatni a szövetség által képviselt települések vezetőit arról, hogy a 25 ezres lélekszám alatti települések esetében a Kormány automatikusan visszapótolja az önkormányzatok kieső bevételeit. Az ennél nagyobb önkormányzatoknál is nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, hiszen közös érdekünk az, hogy az önkormányzatok működőképessége biztosított legyen.
Orbán Balázs kitért arra is, hogy Magyarország brüsszeli állandó képviselete készséggel áll a Brüsszeltől pénzügyi támogatást igénylő városvezetők rendelkezésére, elősegítve ezzel a lehető legeredményesebb érdekérvényesítést.
Tudjuk, hogy a politikai viták hazánkban rendkívül eldurvultak. A tények tisztelete már nem erény. Mégis, Elnök úr mint rendszerváltó demokrata és mint regnáló polgármester – a nemzeti kormánnyal szemben érzett ellenszenvétől függetlenül – lehetett volna üdítő kivétel. Kár, hogy nem így történt!
Forrás: Facebook; fotó: PS/H.P.Gy
Facebook hozzászólás
Szőke ciklon
2021-01-07 at 11:15
Ha egy háztartásnak csökken a bevétele, a felelősen, normálisan gondolkodó háztartást vezető nem siránkozik, hanem azonnal hozzányúl a kiadásokhoz, és csökkenti, illetve törli a nélkülözhető, luxus kiadásokat. Nem kell mindig kaviár, meg lehet enni a krumpli levest is, el lehet hagyni a napi sörözést, kólázást, nem kell azonnal lecserélni a mobilt, a sportcipőt, ha kijön egy új fejlesztés, lehet csökkenteni a zsebpénzt is, de nem lehet nem fizetni a lakásrezsit.
Ezek a libsi önkormányzatok meg pont fordítva cselekszenek, nem gondolnak a holnapra, nem nyúlnak a mellőzhető kiadásokhoz, a működés fenntartásához felélik a vagyonukat, eladósítják a települést, nem törődve azzal, hogy mit hagynak maguk után. Nagyon jó példa a felelőtlen gazdálkodásra a főváros. Azt hiszem, az emberek megdöbbennének, ha valaki kimutatná, hogy a főváros, a kerületekkel együtt mennyit költ személyi költségekre, improduktív tevékenységre. Teljesen mindegy, hogy melyik ellenzéki párt képviselője nyert, ki kell elégíteni a többi párt pénzéhes katonáit valamilyen jól jövedelmező megbízással.
Tehetik, mert nem vonják felelősségre őket.
Sajnos a magánvállalkozásoknál is számos lehetőség van arra, hogyan lehet kivonni a pénzt egy cégből, és jelentős kárt okozni a tényleges munkát elvégző alvállalkozóknak, azok munkavállalóinak, valamint az államnak, miközben a becsődölt cégek tulajdonosok csak gazdagodnak az ügyleten. (Bajnai liba ügyei, vagy a szegedi ügy).
Tehetik, mert nem vonják felelősségre őket!
Sőt, a magyar jogszolgáltatás – a korrupt bírók és befolyásos ügyvédek közreműködésével – biztosítja a menekülő utat ezeknek a cégeknek.
Az EU-libsik ezt nevezik JOGÁLLAMNAK! Azt, amikor a jog képviselői döntik el, ki legyen a hunyó! Tolvajok, gyilkosok, politikai bűnözők nekik köszönhetik, hogy szabadlábon élhetik világukat, amelyhez az összerabolt vagyon biztosítja a jólétet.
Sün Balázs
2021-01-06 at 00:15
Gondolkozzatok már! A kormány nem az összes cég iparűzési adójának, csak a kis- és közepes vállalkozókét csökkentette a felére. Tehát a nagy cégek továbbra is a teljes 2% kulccsal fizetik a helyi iparűzési adót. Vagyis a kormány által kihirdetett önkormányzati csökkenés a nem a korábbi teljes HIP bevétel kiesését jelenti a nagyobb városok esetében. A 25 ezer főnél kisebb települések pedig – ahol kevesebb a nagyobb vállalkozás, és emiatt a bevétel csökkenés jobban érinti azokat – kompenzációt kapnak.
Ezen felül még abba kell a T.polgármestereknek belegondolniuk, ha a kisebb vállalkozások tönkremennek, és beszüntetik a tevékenységüket, akkor a pandámia megszűnése után már nem lesz bevételük, és akkor nem lesz iparűzési adó fizetési kötelezettségük sem. Tehát az önkormányzatok nézhetnek a következő években, mert az “aranytojást tojó tyúkjuk” odalett a következő években a mostani Kapzsiságuk miatt!
Vica
2021-01-05 at 21:13
Sz. nem kívánja a választ, hát ne lapozgasson! 3188 Önkori van Magyarországon. Nem találtam meg a pontos elvonást, és azt sem mennyit ad vissza. Az önkoriknak kötelességük gazdálkodni, még pedig abból amijük van! A Fidesz vezette (amiből sokkal több van) helytartóságok nem sipítoznak! Teszik a dolgukat. Példa: régen volt fizu-előleg, azt kéri a személyzetis a bérszámfejtő ov.-től, hogy átmenetileg ne vonjuk le egyösszegben ezt az előleget a bajban lévő dolgozótól, majd ha rendbe jön részletekben rendezzük. (fikció) Vagy a bérlő csak lehetőségének megfelelően fizet, de a “gazdagabb” hozzátartozója kiegészíti a havidíjat, mondván: – ne rakd ki, és ne kérd a teljes díjat ezen időszak alatt!
Zolee
2021-01-05 at 09:29
Az irány jó első lépésnek, de szerintem az iparűzési adót úgy ahogy van ki kellene vezetni az adórendszerből, mert egy nagyon torz adónem, ami ráadásul nagyon masszív adminisztrációval jár bizonyos vállalkozásoknak. Persze ezt csak úgy lehetne, ha az önkormányzatok megkapják a kieső forrást+meg kellene emelni a társasági adó mértékét minimum 10%-kal.
Vica
2021-01-04 at 23:07
SZ.! Nem csökkentette a bevételeit!!!! Csak kevesebbet kell, lehet elherdálni valamivel, pár fityinggel! Nem csinálnak semmit a ballibsi önkorik! Elosztják a haverok között, megemelték a fizetésüket a duplájára az előzőekhez képest, stb.!!! Miről beszélsz te szerencsétlen! Talán érdekelt vagy akinek most kevesebb jut a semmi munkavégzésért????
Nonvideor
2021-01-04 at 22:58
Gémesi is egy elfajzott, szadesz/maszop ágens, hazaáruló gazember.
Torockó
2021-01-04 at 22:50
Szép.
Legalább alapdolgokkal legyél tisztában. Nem az egész iparűzési adó felét, hanem a kkv-ékra eső rész felét nem kapják meg az önkormányzatok. De az a pénz HELYBEN marad egyrészt, másrészt megkapják a rászorulók, rászorultsági elv alapján.
Hazug, balszélső halálkampány folyik ebben az ügyben is.
Zsike
2021-01-04 at 22:47
Kitűnő levél, nagyon jó a nyilvános közlése! Kifejezetten tetszett az a pikírt utolsó pár mondat!
Vica
2021-01-04 at 22:37
Sz! Erezd már el a saját fizetésed!!!! Az Önkormányzatokat nem a Kormány tartja el, hanem a bevételei! Az Iparűzési adó csak egy a sok bevétel közül, és ezt nem vonta el, hanem a vállalkozásoknál hagyta, de adott támogatást helyette az Önk-nak! Vagyis azt akadályozta meg, hogy ellehetetlenítse a kapzsi, bugyuta bolsilibsi polgi a munkaadókat!!!!
Te meg fordítva ülsz a lovon, és a tolvajok zsebéért sírsz, nyüszítesz, közben nem értesz semmit! A MUNKAHELYEKET MEG KELL ŐRIZNI, NEM MEHETNEK CSŐDBE! AKKOR NEM LENNE BEVÉTELE SEMMI A HÜLYÉNEK, MERT MEGSZŰNNÉNEK A DOLGOZÓK BEVÉTELI FORRÁSAI!
Vica
2021-01-04 at 22:25
Sz! Te nem értesz a közgazdasághoz! Össze-vissza kevered a dolgokat! Nem látom értelmét vitatkozni olyannal, akinek a szövegértelmezése nulla! Arra kérlek, szépen, hogy bízd rá a kormányra, a stábjára a vezetést, mert jól teszik a dolgukat. Ha, nem volt eddig lehetőségük, most pedig nagy volt a nyomás, mert a Karc rádióban sokat balhéztak, talán lehet, ha keveset is, de engedett a nyomásnak Varga Mihály, és az aki még kompetens ebben.
kibicölő
2021-01-04 at 22:02
Ez rendszerváltó demokrata??? Tévedés ő egy igazi kaméleon, nem a rendszert váltotta, hanem a színét! Egy igazi “lapostetű” a nemzet [email protected]án!
Vica
2021-01-04 at 21:11
Sz! Az Államháztartás nem hasonlítható össze a polgári magán gazdálkodással! Szigorú szabályok mentén mindég a FORRÁS határozta bevételt lehet elosztani a KÖLTSÉG HELYRE! A GDP nem érinti a Társadalom Biztosítási elosztást.
Vica
2021-01-04 at 20:55
Sz! A nyugdíj 13.havi-jából egy hét (egy évig), nem megterhelő, mert ki lehet gazdálkodni a jelen gazdasági állás szerint. Varga Mihály jónak mondja a bevételeket. Más oka is van, de ez hosszú! Az Önkormányzati hiszti csak műbalhé!
Vica
2021-01-04 at 20:46
Sz! Összekevered a szezont a faszonnal! A nyugdíj visszaépítése nem függ az önk. közös h.járulási kötelezettséghez. Számviteli, EU-s adófiz. szempontból. Most, hogy kapunk az EU-tól apanázst, így a sok nyivákolása a nyugdíjasoknak orvosolandó lehet. Ilyen egyszerű! Egyébként tényleg butaságot írtál! Ha kérdezel jobban jársz!
Torockó
2021-01-04 at 20:44
Szép.
“A kormány elveszi”, a több éve siránkozó és kormányt támadó Gémesi ezt mondta, írta. A Kormány ténylegesen – Gémesi hazudozásával szemben – 17%-kal többet juttat az önkormányzatoknak. Ez a lényeg.
Akiket jobban sújtott a pandémia, azoknak nyilván többet juttat, miként ezt tette a nemzetgazdaság ágazataival is.
Gémesi szélsőségesként csak beállt a magyarellenes kórusba és minden ürügyet, hazugságot felhasznál a támadásra.
Szégyen városa lakosságára, hogy még mindig ő a vezetője…
Csak mert
2021-01-04 at 19:45
Szép!
Ugye ezt te sem gondolod komolyan, hogy 2010-óta csökkent a GDP? Na az ilyen megnyilvánulásaid miatt vagy- és a “sajátjaid” hiteltelenek!! És most finom voltam.
Mária néni
2021-01-04 at 19:22
Az MDF et tokkal vonóval bekebeleztea a gyurcsányista titkosszolgálat. Csodálkozunk ? gémesi is részese volt, csak
már vonaglik.
Kolev Zoltán
2021-01-04 at 18:37
Ha szép nem vagy, hülye ne legyél!
Erzsó
2021-01-04 at 18:34
Szépségem. Meglátszik,hogy nem vagy sem közgazdász, sem politikus. Csak akkor szólj hozzá a dolgokhoz, ha értesz hozzá. A kifogásaidat meg tudod indokolni.Nem vagy te Gergelyke szószólója.? Mintha tőle hangzana el naponta ez a szöveg.
rock
2021-01-04 at 18:29
T.Szép!
Ön sajnos nem olvasta vagy rosszul értelmezte az Államtitkár úr levelét.Kérem,tegye meg,hogy újra elolvassa.Talán akkor nem ír ilyen szamárságot.
Kovács József
2021-01-04 at 18:23
Gyurcsány Fletó:”Hazudtunk reggeltől estig” Úgy látszik kifogyhatatlan a követői sora. Pl.: Gémesi az LMBTQ(Lezbikus,Meleg, Buz.i, Tranzfesztita stb.) “szekértáborból”.
khm
2021-01-04 at 18:21
Egyet nem értek.
A gémesi beépített ügynök volt a kamikaze kormányban,vagy valami olyan gombát evett,amitől totál gyurcsányi féle lett?
Vagy eleve az volt….
Gullwing
2021-01-04 at 18:00
Gémesi egy kretén.
sorry
2021-01-04 at 17:33
Magas labda, jó leütés! Szép volt államtitkár úr! Így kell ezt csinálni!