Pesti Srácok

Orbán susztermattot adott az ellenzéknek a népszavazással

Orbán susztermattot adott az ellenzéknek a népszavazással

Irgalmatlan sallert kapott az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék az Orbán Viktor által bejelentett népszavazással. Dobrevék a gyermekvédelmi törvény elleni, túltolt őrjöngésükkel önként kényszerzubbonyba bújtak, sőt magukra zárták a gumiszoba ajtaját. Se ki, se be. Eldőlt: egy olyan kérdés uralja majd a népszavazási és az országgyűlési választás kampányát, amelyben a kormánynak van igaza (a kisgyermekek genderpropagandával mérgezése nyilvánvalóan sátáni gaztett), és amelyben a magyarok nagy többsége, kétharmada mögötte áll. Dobrevék – pestiesen szólva – rottyra tették magukat.

Egyfelől: szomorú, hogy olyan világot élünk, amelyben a normalitás már a falig hátrált. Olyat, amelyben gyermekeinket agresszív genderhittérítőktől kell óvnunk, akik óvodákban, iskolákban támadnak, és hormonkezelésre, nemi szerveik csonkolására, a legocsmányabb perverziók szabad kiélésére buzdítják fiainkat, lányainkat. Azzal mérgezik őket, hogy nemcsak férfi meg nő van, hanem hetvenháromféle társadalmi nem...

Másfelől: örömteli, hogy mi még megvédhetjük a legkisebbeket az elmebajtól, az érzékenyítésnek hazudott átneveléstől. Nálunk még nem veszett el minden remény, mint Nyugaton, ahol a kisgyermekek megrontása, szexuális mételyezése napi gyakorlat, s ahol már nem nagyon látszik visszaút a szakadék mélyéről. (Néhány napos hír: egyes angliai iskolákban már erőszakkal, a szülők tiltakozása ellenére viszik el a gyerekeket az aberráltak diadalmenetére, vagyis a „Pride”-ra. Ott már rég nem az elfogadásról szól a történet, hanem a kötelezővé tételről.)

  • Mi, magyarok viszont még megálljt parancsolhatunk az eszement genderhittérítőknek, transzinkvizítoroknak. Csak el kell mennünk népszavazni, és az öt kérdésre öt hatalmas „NEM”-mel válaszolni.

PestiSracok facebook image

Magukra zárták a ketrecet

Júniusban Brüsszel és annak helyi kirendeltsége (magyarországi ellenzék) dühöngve vetette rá magát a magyar gyermekvédelmi törvényre. Ráaggatták a „homofób”-címkét, és minden fronton támadást indítottak. (Hogy a magát függetlennek mondó médiájuk mennyire egy központilag irányított csicskahad, jelzi: minden egyes cikkükbe legalább ötször beleírták a „homofób” szót, mintha Brüsszeltől és Sorostól ezért prémiumot kapnának.) Arról hazudoztak, hogy a gyermekek megvédése valójában a homoszexuálisok megbélyegzése. Miközben néhány hónapja ugyanezek még teli szájjal „buzizták” Szájer Józsefet, és arról értekeztek, hogy a Fideszben van a legtöbb homoszexuális.

Apró-Dobrev Klára, amikor kedves (Fotó: PS)

Annyira belehergelték magukat Magyarország megrendszabályozásába, hogy újabb kötelezettségszegési eljárást indítottak ellenünk. Apró-Dobrev Klára pedig (miután megszavazta hazánk elítélését) közölte: „Magyarország új kormánya első intézkedései egyikeként fogja eltörölni Orbán homofób törvényét!”

  • A helyzet világos: ha a neobolsevik-újnyilas csapat netán hatalomra jut, egyből megnyitják az óvodák, iskolák kapuit az LMBTQ-lobbi előtt. A nyugati minta szerint elkezdik gyermekeink korai szexualizálását, lelki megrontását. Az Orbán Viktor által bejelentett népszavazás öt kérdése gyakorlatilag arról szól: meghátrálunk-e a szivárványos őrület elől, vagy botot dugunk a küllőik közé.

Az Alapjogokért Központ júniusban közzétett felmérése szerint a magyarok csaknem kétharmada egyetért azzal, hogy a kiskorúakat meg kell óvni a genderpropagandától. Mindez azt jelenti, hogy Dobrevék a gyermekvédelmi törvény elleni túltolt őrjöngésükkel önként kényszerzubbonyba bújtak, sőt magukra zárták a gumiszoba ajtaját. Se ki, se be. Orbán megint susztermattot adott nekik, ám láthatóan még föl sem fogták. Idevezet az, hogy a magyar balliberálisoknak soha egyetlen önálló gondolatuk sincs, mindig csak szolgaian másolják, végrehajtják, amit Brüsszel és Gyuri bácsi előír nekik.

Így hát eldőlt: egy olyan kérdés uralja majd az előttünk álló tíz hónapot, a népszavazási és az országgyűlési választás kampányát, amelyben a kormánynak van igaza (a kisgyermekek genderpropagandával mérgezése nyilvánvalóan sátáni gaztett), és amelyben a magyarok nagy többsége, kétharmada mögötte áll. Dobrevék – pestiesen szólva – rottyra tették magukat.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?