Pesti Srácok

Orbán Viktor: A migránsokat nem szétosztani, hanem kiszállítani kell Európából

Orbán Viktor: A migránsokat nem szétosztani, hanem kiszállítani kell Európából

A működést tekintve a 2019-es egy „nullás” költségvetés lesz, az állam működésére annyit költünk, mint amennyi pénzünk van, az 1,8 százalékos hiány a jövőbeli beruházásokra vonatkozik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő a migrációról is beszélt, Orbán Viktor elmondta, ha meg akarunk szabadulni a migránsoktól, nem szétosztani, hanem kiszállítani kell őket Európából. Úgy véli Magyarország ebben tud segítséget nyújtani.

A kormányfő elmondta: azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy masszív és földrengésbiztos legyen a költségvetés, mert előfordulhat, hogy gazdasági válság következik majd, akkor pedig ne legyen szükség megszorítások bevezetésére.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

A nemzetközi pénzpiacon felvehető hitelek kamata nőni fog, de senki nem tudja, milyen ütemben – vélekedett a miniszterelnök.

– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

– fűzte hozzá.

A nemzetközi válságjelenségek nem fognak minket eltéríteni a céljainktól, mert ha egy nemzetnek vannak világos céljai, akkor azok szerint kell folytatni a gazdaságpolitikát. Az előttünk álló években megvalósul a biztonság megteremtése, folytatódni fog a növekedés és újabb lépést teszünk a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében – jelentette ki a miniszterelnök.

– tette hozzá.

Orbán Viktor a migrációs válsággal kapcsolatban elmondta: a visegrádi országok már korábban is ajánlottak fel támogatást Olaszországnak arra, hogy ki tudják szállítani a migránsokat.

– közölte.

Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens "tönkretételével" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő közölte: nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő "hadseregével" szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz. Azonban "mi nem akarunk összekeveredni másokkal" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, ezekről a kérdésekről, az értékek összeütközéséről szól majd a jövőre esedékes európai parlamenti választás is.

A kormányfő arról is beszélt: Magyarország a „Balkán kapuja”, ezért elemi érdeke, hogy Szerbia stabil és erős ország legyen.

– hangsúlyozta.

– fűzte hozzá a kormányfő.

Az alkotmánymódosítással kapcsolatban elmondta: az alaptörvény módosítása kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos, az illegális migráció szervezése Magyarország területén pedig bűncselekmény.

A miniszterelnök hozzátette: az ősszel szeretnének megindítani egy alkotmányrevíziót, amely másfél évig tarthat.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.