Orbán Viktor a politikai elfekvőbe tette Webert és Timmermanst
A titkos diplomácia legszebb pillanatait idézte, ahogy az EU tagállamainak vezetői és a brüsszeli elit megválasztotta az EU valódi és látszatvezetőit a következő öt évre. Mindent elmond ennek a közegnek a szellemi és erkölcsi színvonaláról egyébként, hogy a szocialistáknál teljesen komolyan szóba került a jelölési joguk okán, hogy egy kommunista gyilkos unokája, az egyébként az európai politikában teljesen ismeretlen Dobrev Klára legyen az Európai Parlament elnöke: még szavaztak is róla, és úgy tűnik, alelnököt mindenképpen csinálnak belőle. A csúcsjelöltek megbuktak, és egy teljesen ismeretlen nő lesz a Bizottság elnöke. A bukott Weber és a bukott szocialista jelöltek ráadásul megtették azt a szívességet, hogy világgá kürtölték: a tízmilliós Magyarország miniszterelnöke tette őket vissza a helyükre, a politikai elfekvőbe. Ujhelyi István is igyekezett ezt megerősíteni, köszönet érte.
Az Európai Egyesült Államok elkötelezett híveként ünnepli Ursula von der Leyent a Demokratikus Koalíció: a párt közleményéből tudhatjuk, hogy ők is csalódottak, hiszen minden szocialista, liberális és zöld párt adottnak vette, hogy Timmermans lesz a Bizottság elnöke és szabadon folytathatja, folytathatják tovább a demokrácia és a nemzeti szabadság felszámolását az EU-ban.
Az EU legfelsőbb szintjeinek kavargásában, egy meggyengült német kancellár és egy eleve gyengének született francia elnök regnálása idején csak annyit mondhatunk bizonyosan, hogy a közös érdekeiket felismerő és a folyamat során végig „kötelékben repülő” V4-ek új erőközpontként jelentek meg, és meg tudták akadályozni, hogy nélkülük egyezzenek meg a „nagyok”. Van azonban néhány olyan tény, amelyet a továbbiakban minden szereplőnek érdemes az emlékezetében megtartania, különösen nekünk, akik erős hazaáruló kisebbséggel rendelkezünk itthon.
A hatalommal akkor kell élni, amikor van. Öt évvel ezelőtt, amikor az alkoholista idiótát megválasztották, mindenki azt gondolta Cameronon és Orbánon kívül, hogy a Bizottság elnöke nagy kárt nem csinálhat, minden úgy fog menni tovább, mint Barroso idején. Ez veszélyes, kis híján halálos tévedésnek bizonyult: Európa öt évig nem reagált geopolitikai, katonai kihívásokra, gyakorlatilag semmi lényegesre sem. Juncker és a hatalomkoncentrációra törekvő elit csak az EU elfoglalásával és a nemzetállamok meggyengítésével foglalkozott. Nyilvánvalóvá vált, hogy a brüsszeli elit túl erős, túl sokat akar, és az új Bizottságból már nemes egyszerűséggel kihagyná a nemzetállami befolyás minden elemét, sőt, már-már a német érdekek iránti elkötelezettségén is lazított volna.
Az elmúlt öt évben a Nyugat brüsszelestől, franciástól, németestől folyamatosan azt mutatta a közép-európai országoknak, hogy nem is másod-, hanem harmadrendű államoknak tekinti őket, és nem mások, mint némi joggal rendelkező tartományok, amelyeknek okvetetlenkedő vezetőit bármikor helyre lehet tenni, ha valamelyik brüsszeli sorosista genderbizonytalannak nem tetszik valami. Ezzel az összes közepes és kis ország vezetőinek, sőt, még az olaszoknak is adtak némi gondolkozni valót. Abban a történelmi pillanatban, amikor jelölési joguk van a legfontosabb pozíciókra, miért is szavaztak volna meg olyan embereket, akik a halálos ellenségeik?
A nagyvállalatok és a bankok, milliárdosok által pénzelt nyugati eliteknek meg kellett tanulniuk, hogy ezek után már nem mehetnek biztosra, és véget ért a liberális lózungokkal leplezett gyarmatosítás kora.
Nyilván abból a politikusgarnitúrából lehetett válogatni, akinek megválasztása ellen a ma divatos őrületek alapján nem lehet tiltakozni. Egy német nőnemű CDU-s miniszter pont ilyen, akkor is, ha senki sem hallott róla tegnapig. Alapos lehet a gyanúnk, hogy a V4-ek és Orbán Viktor nem véletlenül volt ilyen tájékozott. Egyrészt meg kellett akadályozni, hogy Merkel vagy a két jelentéktelen csúcsjelölt legyen a befutó, másrészt meg kellett adni a császárnak (Merkelnek), ami a császáré, vagyis a német, CDU-s és nőnemű győztest. Nem tudjuk, hogy a V4-ek és az olaszok milyen garanciákat kaptak, de kiderült, hogy a lázadó nemzeti kormányok már annyira erősek, hogy nincs is szükségük garanciára: ki tudják kényszeríteni, hogy figyelembe kelljen venni őket.
Ennek a jelölési és megegyezési folyamatnak az a legnagyobb tanulsága, hogy az európai politikai átrendeződés ténnyé vált: a liberálisok térvesztése folytatódik. Mostantól minden európai állam tudhatja, hogy könnyen találhat erős szövetségeseket magának, ha a németeket és a franciákat vagy a liberálisokat kell megfékezni, és a nemzeti szövetségek átívelnek a frakciókon, a geopolitikai tapasztalatok és félelmek erősebbek, mint a liberális propaganda. A V4 az első igazi és hatékony szövetség az EU történetében, a német hegemónia és a liberális agresszió első igazi megkérdőjelezője.
A küzdelemnek természetesen nincs még vége, de néhány politikai hulla most elgondolkozhat rajta, vajon miért hitte el a nyugati mainstream sajtónak, hogy Orbán elszigetelődött és a V4 csupán egy papírtigris. De ennek a háborúnak addig nem lesz vége, amíg a liberalizmus teljesen össze nem omlik az EU-ban vagy maga az EU nem oszlik fel.
Vezető kép: MTI
