Pesti Srácok

Orbán Viktor az EU-csúcsról – Néhány brüsszeli bürokrata fejében már lekapcsolták a villanyt (Videó!)

Kezdetét vette Brüsszelben a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozója. Az értekezlet központi témáját a Nyugat-Európát sújtó energiaválság adja, azonban szót ejtenek a Lengyelország körül kialakult jogállamisági vitáról is. Bár a brüsszeli körök saját klímapolitikájukat akarják ráerőltetni minden tagállamra, Magyarország kiáll a rezsicsökkentés eredményei mellett, ahogyan kiáll Lengyelország mellett is az uniós támadásokkal szemben. Az enegiaárak emelkedésével kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, hogy az európai középosztályt megöli az, amit az Európai Bizottság és annak alelnöke, Frans Timmermans zöld megállapodásért felelős biztos a Fit for 55 nevű új klímacsomagjával csinál.

– írta közösségi oldalán a csúcs előtt Orbán Viktor. A miniszterelnök bejegyzésében kitért arra is, hogy az EU által indítványozott klímaadóval szemben a magyar kormány a magyar emberek érdekeit mellett tör lándzsát, és semmiképpen nem hagyja, hogy megkérdőjelezzék az eddig elért eredményeket. A Frans Timmermans által előterjesztett Fit for 55 elnevezésű klímacsomag kapcsán a magyar kormányfő úgy vélekedett, hogy a Bizottság és Frans Timmermans tevékenysége megemeli az energiaárakat, aminek a jelei már most láthatók, és a tervek további áremelkedéshez fognak vezetni; lerombolják a középosztályt, holott az egész európai demokrácia a középosztályon áll vagy bukik.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Jellemzőnek nevezte, hogy azon ígéretek ellenére, hogy minden tagország hatástanulmányt kap arról, hogy a bizottsági javaslatok miként érintik majd az egyes tagállamokat, semmilyen hatástanulmány nem készült. Semmilyen jelentés nem érkezett, számítások nélkül akar az uniós bizottság cselekedni, szétveri az európai gazdaságot.

– tette hozzá Orbán Viktor. A Lengyelországot ért támadások kapcsán a magyar kormányfő kijelentette, hogy ami Brüsszelben történik, az politikai boszorkányüldözés.

– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: azokban az ügyekben, amelyeket a nemzeti parlamentek nem adtak át az Európai Uniónak, semmi keresnivalója az unió egyetlen intézményének sem; azok az ügyek a nemzeti alkotmányokra és bíróságokra tartoznak.

– hangsúlyozta a miniszterelnök, aki kérdésre válaszolva hozzátette: nincs szükség semmiféle szankcióra Lengyelország ellen, "Lengyelország az egyik legjobb ország Európában". A lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntésével kapcsolatban Mateusz Morawiecki kijelentette, hogy Lengyelország nyitott a párbeszédre a lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntéséről, a megoldásra törekszik, de nem fog zsarolás hatására cselekedni.

– fogalmazott.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.