Pesti Srácok

Orbán Viktor: ha nem lenne itt az orosz és a kínai vakcina, nagy bajban lennénk

Orbán Viktor: ha nem lenne itt az orosz és a kínai vakcina, nagy bajban lennénk

Azt a számot kell ismét néznünk, amit azt hittünk, hogy már magunk mögött hagytunk. Figyelnünk kell, hogy hány szabad ágy van a kórházakban – mondta az operatív törzs üléséről a stúdióba érkező Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a kormányfő ismertette: 4668 új fertőzött van és 123 beteg halt meg, 451 ember van lélegeztetőgépen és 5027 ember van kórházban. Vélekedése szerint a helyzet drámaian romlik. Emiatt, mint elmondta, emelt szintű készültséget rendeltek el a kórházakban. A harmadik hullám felszökő számai kapcsán a miniszterelnök kifejtette: csak azzal védekezhetünk, ha minél több vakcinát kötünk le. Ennek kapcsán kijelentette: a baloldali pártok felelőtlenül viselkednek, amikor az oltások ellen kampányolnak. Az esetleges szigorításokról szólva a kormányfő úgy nyilatkozott: egyelőre csak a határokon tervez szigorítani a kormány, mert sokan ki akarják játszani az utazási szabályokat. Enyhítésekről továbbra sem beszélt a kormányfő, ugyanakkor jelezte: a konzultáció nem okafogyott, hiszen az esetszámok emelkedése mellett pozitívum is van, mégpedig az, hogy 2,5 millió ember regisztrált eddig, és húsvétra az összes regisztrált meg fogja kapni legalább az első oltását. Az uniós vakcinabeszerzésről szólva a kormányfő elmondta: a bizottság jól tárgyalt, de ezzel időt vesztett, mert olcsóbbá akarták tenni a vakcinákat.

Az operatív törzs hajnali üléséről érkezett Orbán Viktor ismertette a legfrissebb járványügyi adatokat, amelyek ismét romlást mutatnak. Ezért a mai operatív törzs ülésén elrendeltek egy emelt szintű készültséget a kórházakban – mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy egy megerősített vezetési rendszer van.

– tette hozzá. A védekezés legjobb módjának a vakcinát nevezte a kormányfő, és elmondta, hogy 17 millió vakcina van lekötve, de ezek egy jelentős része nem érkezik.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kormányfő, megjegyezve: a kínai vakcinát – a védekezést irányító személyek körében – a jövő héten ő is megkapja. A vakcinákról szólva a miniszterelnök elmondta: a magyar baloldal felelőtlenül jár el a vakcinák kérdésében, ez pedig veszélyes.

– fogalmazott. Az átoltottság kapcsán Orbán Viktor ismertette: 2,5 millió ember regisztrált eddig, és húsvétra az összes regisztrált meg fogja kapni legalább az első oltását. Orbán Viktor elmondta, hogy egyrészt mivel van vakcina, ezért lehet gondolkozni a nyitásról, és közben átmenetileg egy felfutó szakaszba is beléptünk.

– mondta a kormányfő. Hozzátette: a határokon mindenképpen szigorítani kell, így nagyon szigorú utazási szabályok kellenek.

– húzta alá. A kormányfő elmondta továbbá, hogy sokkal több embert is be tudnánk oltani, mint amennyi vakcina van.

– tette hozzá. Orbán Viktor az uniós védekezési csúcsról azt mondta, hogy sokan aggódnak a gazdaság megbénulása miatt.

– fogalmazott.

– húzta alá a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy az unió vezetői okos emberek, ők is látják a problémákat, és cselekedni akarnak.

– hangsúlyozta Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy korábban meghirdették a gazdasági újraindítási programot.

– tette hozzá.

– húzta alá.

– tette hozzá. Orbán Viktor elmondta azt is, hogy az egy évvel ezelőtti helyzethez képest most 55 ezerrel kevesebben dolgoznak.

– jelezte. Orbán Viktor szót ejtett az állatvédelmi konzultációról is: ennek kapcsán azt mondta, hogy ő is kitöltötte, de a vírus és a hatásai miatt hátrébb került ez az ügy.

– tette hozzá.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?