Pesti Srácok

Orbán Viktor Kötcsén: Macron fel akarja robbantani az Európai Néppártot

Orbán Viktor Kötcsén: Macron fel akarja robbantani az Európai Néppártot

A németeken és Angela Merkelen múlik, mi lesz a Néppárttal - idézte az atv.hu Orbán Viktor szombaton elhangzott szavait a zártkörű kötcsei pikniken. Szó volt még az egészségügy megújításáról és egy lehetséges alkotmánymódosításról. A kultúrharc kapcsán elmondta, a kormányfő szerint saját politikai oldalának nem kell szégyellnie jobboldaliságát vagy magyarságát.

– idézte az atv.hu forrása szerint Orbán Ronald Reagant a kultúrharc kapcsán.

Vagyis ne azoknak kelljen szégyellniük magukat a jobboldalon, akik szerint a harmadik kétharmados győzelemnek meg kell jelennie a kultúra területén is.

Orbán Viktor szavaiból az derült ki az atv.hu forrása számára, hogy az igény indokolt, ahogy az is, hogy a saját politikai oldalának nem kell szégyellnie jobboldaliságát vagy magyarságát.

A kormányfő az atv.hu szerint megerősítette, hogy újabb alkotmánymódosításra készül. Az egészségügyről a miniszterelnök azt mondta: a kórházak állapota szerinte rendben van, de az egészségügyben változtatni kell. Első lépésként szét kell választani a magán- és az állami tulajdont: vagyis azt, hogy magánpraxisokkal rendelkező orvosok állami kórházakban, rendelőkben állami infrastruktúrát használnak.

Forrás: atv.hu, Fotó: Facebook/Orbán Viktor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.