Rózsa-Flores Eduardo bolíviai-magyar katona, színész, író, költő és publicista volt, de ennél jóval rejtélyesebb a története. A 2009-ben Bolíviában agyonlőtt Rózsa-Flores szélsőbaloldali indulásáról korábban is írtunk már, ahogyan arról is, hogyan lett a terrorista Carlos tolmácsa. Most Kiss Dávid történész, a Munkásőrség történetének kutatója lepett meg minket egy vendégírással, amelyben Rózsa-Flores szerepét vizsgálja. A megdöbbentő: Rózsa-Florest tulajdonképpen „beépítette” a Munkásőrség a rendszerváltoztatás ellenzéki csoportjai közé, például 1988. március 15-ről is „jelentett”. Ezekért meg is kapta a Kiváló Munkásőr elismerést. Egy ismert életút ismeretlen szakasza.
KISS DÁVID történész (VERITAS)
Tizenkét esztendővel ezelőtt, 2009. április 16-án Bolíviában, mai napig tisztázatlan körülmények között hunyt el Rózsa-Flores Eduárdó, ahogy több iratban szerepel az aláírása: Rózsa György Eduárdó. Életének mindmáig vannak és lesznek megválaszolatlan kérdései. Újabb dokumentumok előkerülésével azonban az 1990 előtti életszakaszának egyes részeit fogom ebben a cikkben röviden rekonstruálni.
Rózsa György Eduárdó 1960-ban Santa Cruz de la Sierrában született, édesanyja bolíviai, apja magyar származású, baloldali gondolkodású ember volt.
Hugo Banzer Suarez ezredes hatalomra kerülését követően ezért 1972-ben Chilébe menekült át a család. Apja hivatalosan Allende művészeti tanácsadója lett, de a Chilei Kommunista Párt külügyi osztályán is dolgozott. Az 1973-as Pinochet-hatalomátvétel után több kommunistát bujtattak a lakásukon. Érdekes, hogy a ’80-as években Magyarországon is működött egy chilei kommunista emigráció, amelynek katonai részlege is volt, Rózsa egyik visszaemlékezése szerint „fegyver nélkül” gyakorlatoztak.
„Később, a diktátor (Pinochet) elleni merénylet engem kísértetiesen emlékeztetett egy gyakorlatra, amikor itt, Magyarországon próbálták ki, mit kell tenni egy gépkocsioszlop támadásakor. (…) Persze nem sikerült az akció” – emlékezett vissza a Fejér Megyei Hírlap 1995. március 18-i számában. Chiléből végül a család Svédországba távozott, ahol másfél évig éltek politikai menedékjogukkal, majd Magyarország következett.
Magyarország, határőrség
1975 és 1979 között a Budapesti I. László (ma: Szent László) Gimnáziumban tanult, 1975-ben lett a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tagja, később alapszervezeti titkár, bizottsági tag, és egyben az Ifjú Gárda tagja is. 1978-ban a KISZ KB Aranykoszorús jelvényét kapta meg, és a Vöröskeresztbe is belépett ugyanebben az esztendőben. 1979 és 1981 között a BM Határőrségnél szolgált, később őrmesterként szerelt le. Lőkösházán lett lovas határőr, majd Budapestre, Adyligetre került, később Ferihegyre vezényelték.
1983-ig volt hivatalosan határőr, közben 1982-ben lett az MSZMP és valamelyik meg nem nevezett szakszervezet tagja.
A bal szélen Rózsa-Flores
Kicsempészték Romániából?
1984-ben jelentkezett az ELTE spanyol szakára, és ebben az esztendőben a Lapkiadó Vállalat KGST Információs Bulletin Szerkesztőség anyanyelvi lektora és sajtólevelezője lett, amely nyilvánvalóan bizalmi állás volt. Rózsa egyébként spanyol, francia, olasz felsőfokú, portugál középfokú nyelvvizsgával rendelkezett, és angolul is beszélt; 1989-es terveiben az orosz és a német nyelv elsajátítása is benne volt.
Itt KISZ bizottsági tag is volt egyben, agitációs-propaganda felelősként. Később a La Vanguardia spanyol lap tudósítója lett, Romániába, Sütő Andráshoz is kiküldték, majd több keleti blokkban lévő államból is tudósított a rendszerváltoztatás éveiben. A Sütővel való találkozását követően visszaemlékezése szerint a zöldhatáron keresztül csempészték ki az országból, ugyanis a Securitate erőszakos fellépésétől tartottak.
Pályafutása a Munkásőrségben
A Munkásőrséggel szorosabb kapcsolatba akkor került, amikor a ’80-as évek közepén a kubai milícia küldöttsége járt az országban, akiknek tolmácsolt, és ennek során több munkásőrt is személyesen megismert. Erre így emlékezett vissza 1989-ben, a Munkásőr című lapban: „…és amikor érdeklődtek, miért nem vagyok még munkásőr, én is feltettem magamnak a kérdést: tényleg miért? Ha valahol kommunistává váltam, akkor az a Munkásőrségben történt.” A vele a Munkásőr című lap számára interjút készítő Bartha Szabó József kérdésére kifejtette, hogy egy demokratikus rendszerben is el tudta volna képzelni a testületet, mivel minden társadalmi réteg képviseltetve volt benne.
Szerinte a Munkásőrség sokat változott a fennállása során, de nem járatta le az általa képviselt értékeket. Az a vád pedig, hogy sztálinista maradvány lenne, szerinte nem volt igaz. Ugyanakkor a testülettel kapcsolatos téveszmék kialakulásában a rossz propaganda is hibás volt, mivel a militarizmus helyett a testület közösségi jellegét, a fiataloknak és öregeknek való segítség nyújtását kellett volna hangsúlyoznia – részletezte.
Bár a testületet a ’80-as évek végén valóban túlzás volt sztálinista maradványnak tekinteni, de ennek ellenére végig az MSZMP párthadseregeként működött.
A felvétel a munkásőrség tömegoszlatási gyakorlatán készült. Fotó: Urbán Tamás/Fortepan.hu
A Munkásőrségnek jelentett az ellenzékiekről
Rózsa 1985. február 1-én, más adat szerint 25-én lett a Munkásőrség tagja; egyből az országos parancsnokság titkárságára került társadalmi munkatársként, ami nem volt szokványos. Lényeges kiemelni, hogy az úgynevezett társadalmi állományban lévők nem kaptak fizetést, munka mellett teljesítették a szolgálatukat. Amennyiben munkaidőben „igényelték” őket, abban az esetben ki kellett fizetni a kieső bérüket.
Munkásőri tevékenységével kapcsolatban a következőket tudjuk. Rózsa jelen volt az 1988. március 15-i megemlékezésen is, amikor a hatalom még korlátozta az ünneplést; több ellenzékit úgynevezett preventív őrizetbe vettek az esemény előtt, jelentős rendőri készültséget rendeltek el. Több „KISZ-korú” munkásőrt is kiküldtek a tüntetők közé, így Rózsát is; nekik informálniuk kellett a Munkásőrséget.
Ennek során a Munkásőrség iratai közt található dokumentumok szerint Rózsa „…az egyetemi fiatalok körében az ellenzéki csoportok megmozdulásait rendszeresen figyelemmel kísérte, azokról folyamatosan tájékoztatta a MOP (Munkásőrség Országos Parancsnoksága) titkárságát és a hadműveleti ügyeletet. Munkásőrhöz méltóan cselekedett, bátor helytállásáról tett tanúbizonyságot.” Mindezért Kiváló Munkásőr elismerésre terjesztették fel, amit meg is kapott. Rendszeres tolmácsolási feladatai is voltak. 1989. október 17-én ötéves munkásőr-emlékérmet kapott, tehát megszűnéséig tagja maradt a testületnek.
Bem József tér, a Bem-szobor talapzatánál mikrofonnal a kezében Pákh Tibor emberjogi aktivista. A felvétel a demokratikus ellenzék március 15-i tüntetésén készült. Forrás: Fortepan; adományozó: Horváth Ernő
Az ELTE utolsó KISZ-titkára
Ugyanakkor 1989-ben az ELTE BTK-n összehasonlító irodalomtörténet és tudományos szocializmus szakon volt ötödéves hallgató; a KISZ-ről és terveiről ekkor adott interjút a Munkásőr című lapnak, amelyből fentebb már idéztem. Az interjú a KISZ megszűnését követően készült vele, 1989 tavaszán.
Ebben leginkább a szervezetnél betöltött tevékenységéről beszélt. Egyébként ekkor a KISZ helyett ideiglenesen a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) alakult meg. Rózsa a cikkben a KISZ-szervezetek taglétszámának 1989. évi drasztikus csökkenéséről beszélt, és az egyetemi ifjúság pluralizálódásáról. 1988 októberében választották az ELTE KISZ-bizottság titkárának. Ezt elmondása szerint arra a rövid időszakra akarta elvállalni, amíg a KISZ nem szűnt meg.
Erre a cikkíró feltette neki azt a kérdést, honnan tudott már 1988-ban a szervezet megszűnéséről, amikor ez csak 1989-ben vált aktuálissá. Rózsa válasza erre a következő volt: „Ez egy előre lejátszott parti volt. A rétegszervezetek modelljét Olaszországból importálták. Részese voltam az e témákban folytatott konzultációknak. Azóta, ha spontán társadalmi szerveződésekről hallok, kinyílik a bicska a zsebemben, mert tudom, hogy az alulról jövő, demokratikus mozgásnak titulált formák, zömmel felülről irányítottak.
És még valami: ha körülnézel, csupa olyan embert látsz – tisztelet a kivételnek, a különböző tagcsoportok és szervezetek élén, akik vezetői pozíciót foglaltak el a régi KISZ apparátusban is. Szék- és hatalomátmentés van? – kérdezhetnéd, de erre nem felelek, úgyis megteszi helyettem, nagyon rövid időn belül, a történelem.”
– válaszolta meg a saját magának feltett kérdést, ugyanakkor az olasz modell kellően átgondolt adoptációját tartotta lényegesnek. Saját maga nézeteit a következőképpen definiálta:
„Olyan marxista-leninista alapon álló kommunistának tartom magam, aki vallja, hogy nem kommunista értékrenddel, hanem a gyakorlattal van a gond.”
A „KISZ-pótlék” DEMISZ-ről a következő volt a véleménye: „A DEMISZ olyan, mint a rágógumi, nyúlik, nyúlik, és azt feltételezi, hogy az egész magyar ifjúságot átéri. De hát ez ugyanolyan illúzió, mint amilyen az a politikai gyakorlat volt, amely megpróbálta elhitetni a régi KISZ-ről, hogy a fiatalok egyetlen és igazi szószólója.”
Majd elmondta, hogy korábban utolsó ELTE KISZ-titkárként célja volt megtartani azokat, akik még a szervezetben voltak, és az érdekvédelmi feladatok lehető legjobb ellátását is lényegesnek tekintette. Nem tartotta jónak, hogy az állam csak a KISZ-t ismerte el, mint érdekvédelmi szervezetet. Az önkormányzatiság szerinte nem érvényesült, mert a jogszabályok miatt rengeteg kritériumnak kellett megfelelni.
Ismert fotó: Nagy Imre, a DEMISZ (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) elnöke beszél a vezető tisztségviselő-választás eredményhirdetése után a szövetség I. országos gyűlésén a Budapest Sportcsarnokban. Mellette az asztalnál Gyurcsány Ferenc ül. Fotó: MTI
Lemondott, mert már nem akarták ünnepelni a Tanácsköztársaságot?
Az ifjúsági szervezetek egyfajta közös platformjának a létrehozását javasolta – bár nem fejtette ki, hogy pontosan mit ért ez alatt –, amely megfelelően elláthatja az érdekképviseletet. Kiemelte, hogy eredetileg az áprilisi KISZ-kongresszusig vállalta volna a vezetést, de március 21-én lemondott, mivel a KISZ-bizottság sérelmezte az eredeti tervben lévő megemlékezést a Tanácsköztársaság 1919. március 21-i megalakításáról. Így ő lett az utolsó KISZ-titkár az egyetemen, mivel utána már nem választottak újat. Rózsa egyébként március 21-én a Tanácsköztársaságra emlékezve a Münnich Ferenc Társasággal együtt koszorúzott. Egyébként az utolsó KISZ-kongresszus, amelyen tehát Rózsa nem vett részt, arról vált nevezetessé, hogy Grósz Károly a rendkívüli állapot bevezetésének a lehetőségéről beszélt.
A vele készült interjúban Rózsa még elmondta, hogy a KISZ megszűnte után fontosnak tartotta, hogy egy marxista-leninista alapon álló ifjúsági szervezet is létrejöjjön.
Az utolsó KISZ-titkár. Forrás: Munkásőr
A DEMISZ-szel nem akart foglalkozni, ezzel szemben úgy vélte, ha más országokban is vannak kommunista ifjúsági csoportok, itt is lehetnének, ráadásul sok embert be lehetne léptetni, mivel szerinte a társadalomban a következő tendenciák érvényesültek: „Napjainkban zajló folyamatoknak két lényeges összetevője van. Az egyik a klasszikus értelemben vett karrierizmussal és opportunizmussal jellemezhető magatartásforma, a másik viszont valóban meg akarja változtatni mindezt, gazdaságot, oktatást, kultúrát, szociálpolitikát és még sok mást, amit eddig várt a KISZ-től vagy a párttól.” Elképzelése idealista volt:
„A jövő, pontosabban az én jövőm olyan ifjúsági szervezetben van, mint mondottam, amelyik felvállalja a baloldal haladó értékeit és hagyományait. (…) Ez azzal jár, hogy jelzőket akasztanak majd ránk, és vádolni fognak százféle dologgal. De nem félünk. Mert ez a korosztály nem korrumpálódott, és főleg nem kompromittálódott. Huszonévesek vagyunk, akik nem éltek negyvenkilencben, se ötvenhatban, hatvannyolcban pedig csecsszopók voltunk. Így aztán, a kommunista jelzőt vállalva, tiszta lappal indulunk.”
A fenti tervek végül nem valósultak meg, Rózsa (Flores) György Eduárdó életútja viszont a későbbiekben is változatosan alakult.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Facebook
Twitter
YouTube
RSS