Pesti Srácok

Orosz gázvállalathoz igazolt az egykori francia miniszterelnök

Orosz gázvállalathoz igazolt az egykori francia miniszterelnök

Francois Fillon korábbi francia miniszterelnököt nevezték ki az orosz kormány érdekeltségei közé tartozó Szibur gázfeldolgozó és petrokémiai holding igazgatójává - jelentette hétfőn az EU Observer című, uniós és általában európai politikával foglalkozó brüsszeli hírportál.

Júniusban Fillon már bekerült a külföldi szénhidrogén-feltárásokat végző orosz állami irányítású Zarubezsnyefty vállalat igazgatótanácsába is. A volt francia kormányfővel, aki Nicholas Sarkozy elnöksége idején, 2007-2012 között volt miniszterelnök, 2017-ben pedig jelölt volt a francia államfőválasztás első fordulójában, az idén júniusban írta alá a jelöléséről rendelkező dokumentumot Mihail Misusztyin orosz kormányfő. A dokumentumon Fillon az APTERAS francia vállalat igazgatójaként szerepel. A Zarubezsnyeftynél Fillon Oroszország érdekeit képviseli. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője 2018 decemberében, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen fogadta Fillont, elmondta, hogy a két politikus jó személyes kapcsolatokat ápol azóta, hogy mindketten miniszterelnökök voltak.

Nem Fillon az első vezető nyugat-európai politikus, aki a visszavonulását követően állami ellenőrzés alatt álló orosz energetikai vállalat vezetésében kap szerepet. Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár például a Rosznyefty olajipari vállalat igazgatótanácsának tagja, Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter pedig idén lett tagja ennek a vállalati testületnek. Kneisslt egyébként 2017-ben az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelölte a külügyminiszteri posztra, de a pártnak soha nem volt tagja. 2019 nyarán, a Heinz-Christian Strache FPÖ-pártelnök ibizai botránya utáni kormányválság után megalakult szakértői kormánynak még rövid ideig független külügyminisztere volt, majd Alexander Schallenberg váltotta e pozícióban. Kneissl feltűnően jó viszonyban volt Vlagyimir Putyinnal, az orosz elnök még az esküvőjére is "beugrott" 2018-ban, ami annak idején nagy médiavisszhangot váltott ki világszerte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.