Pesti Srácok

Az amerikai külügyminiszter szerint Moszkvát terheli a végső felelősség a lengyelországi rakétaincidensért

null

Oroszországot nevezte a lengyelországi rakétaincidens végső felelősének csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter Bangkokban, nem sokkal az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködésnek (APEC) a thaiföldi fővárosban kezdődő csúcstalálkozója előtt, és kiállt Ukrajna önvédelemhez való joga mellett.

Jóllehet az előzetes lengyel vizsgálatok szerint az ukrán légvédelem két rakétája csapódott kedden a kelet-lengyelországi Przewodów melletti gabonasilóba, mind Blinken, mind pedig nem sokkal korábban Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter leszögezte: akárhogy zárul a vizsgálat, a végső felelősség Moszkvát terheli az ügyben. A két tárcavezető azt mondta, hogy teljes mértékben megbíznak a lengyel vizsgálati eredményekben.

– fogalmazott Blinken. A fekete-tengeri gabonaexport-megállapodás meghosszabbításával kapcsolatban Blinken újságíróknak azt mondta, a G20 bali csúcstalálkozóján a vezetők egyértelműen jelezték Oroszország felé, hogy meg kell hosszabbítani az egyezményt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Az egyezmény szombaton járt volna le, a meghosszabbításról szóló egyezséget csütörtökön jelentette be António Guterres ENSZ-főtitkár. Bár Blinken a döntést diplomáciai sikernek minősítette, azt vetette Vlagyimir Putyin orosz elnök szemére, hogy továbbra sem foglalkozik a feszültségcsökkentésre vonatkozó javaslatokkal az ukrajnai háborút illetően.

Felszólalása további részében Blinken üdvözölte a mianmari junta tömeges amnesztiáról szóló döntését, amelynek keretében mintegy hatezer foglyot – köztük négy külföldi állampolgárt – engednek szabadon, mindazonáltal leszögezte: a délkelet-ázsiai ország jövőjét még mindig sötéten látja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Narong Szangnak

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.