Pesti Srácok

Hollandia a nyáron megkezdi az ukrán pilóták F–16-os kiképzését

null

Hollandia Dániával és az Egyesült Államokkal együtt azon dolgozik, hogy még a nyáron megkezdjék az ukrán pilóták F–16-os vadászgépek vezetésére való kiképzését – jelentette be Kajsa Ollogren védelmi miniszter Twitter-bejegyzésében.

A miniszter az amerikai védelmi miniszterrel, Lloyd Austinnal, és az ukrajnai katonai ellátásban együttműködő, 50 országot tömörítő nemzetközi kapcsolattartó csoporttal folytatott egyeztetést követően közölte a hírt. Austin pénteken azt nyilatkozta, hogy a következő hetekben az Egyesült Államok a programban vezető szerepet vállaló Hollandiával és Dániával együttműködve kidolgozza a kiképzés kereteit az F–16-os vadászrepülőkre ukrán pilóták számára. Elmondta azt is, hogy Norvégia, Belgium, Portugália és Lengyelország már felajánlotta segítségét a képzési programban, de még más országokét is várják.

Onno Eichelsheim, a holland fegyveres erők parancsnoka szerint a kiképzés körülbelül egy tucat pilótával kezdődik el. A kiképzendő pilótákat Ukrajna fogja kiválasztani, valószínűleg olyan személyeket, akik már tapasztalattal rendelkeznek szovjet MiG típusú vadászgépek kezelésében.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a kiképzésre sok időt kell szánni, a gyorstalpaló tréningeknek nincs értelme, mivel az F–16-os gépek kezelése bonyolult, hónapok kellenek a megtanulásához. Megjegyezte azt is, hogy a képzésben való részvételhez az ukrán pilótáknak valószínűleg angolul is meg kell majd tanulniuk.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.