Pesti Srácok

A Wagner egyik alakulatának vezetőjét vették őrizetbe Finnországban

A Wagner egyik alakulatának vezetőjét vették őrizetbe Finnországban

Az egyik Wagner-alakulat alapítóját és parancsnokát vették őrizetbe Finnországban az ukrán kormány kérésére a múlt hónapban – közölték pénteken az orosz magánhadsereg zsoldosaihoz köthető közösségimédia-csatornák.

A zsoldoshadsereg Ruszics nevű alegysége a Telegramon Jan Petrovszkij néven, a Ruszics "élharcosaként", illetve alapító tagjaként és vezetőjeként azonosította a letartóztatott férfit. Egykori alakulatának közlése szerint Petrovszkij, akit a Wagner számos tagja mellett tavaly szankciókkal sújtott az Európai Unió és az Egyesült Államok, 2014 óta harcolt Ukrajnában. Július 20-án tartóztatták le vízumszabálysértés miatt, és most kiadhatják Kijevnek. Az nem világos, hogy Petrovszkij miként tudott belépni Finnországba, miközben az Európai Unió szankciói alatt áll. A Helsinki melletti Vantaa kerületi bírósága várhatóan meghosszabbítja Petrovszkij előzetes letartóztatását a finn nemzeti nyomozóiroda kérésére – közölte egy bírósági tisztviselő. Hozzáfűzte: a nyomozó hatóság terrorcsoport tevékenységében való részvétel, valamint a terrorizmus támogatásának gyanújával kérte a Voislav Torden nevet is használó férfi őrizetbe vételét – mondta a tisztviselő.

A Ruszics a Telegramon a Petrovszkij letartóztatására vonatkozó ukrán kérés egy részét is közzétette. A RIA orosz állami hírügynökség a helsinki orosz nagykövetség értesülésére hivatkozva a nap folyamán korábban azt közölte, hogy Ukrajna kérésére Finnországban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, és lépéseket tesznek a konzuli segítségnyújtás érdekében.

A Wagner alapítója, Jevgenyij Prigozsin és a csoport parancsnoka, Dmitrij Utkin szerdán életét vesztette, miután magánrepülőgépük tíz fővel a fedélzeten tisztázatlan körülmények között lezuhant a tveri régióban, Oroszországban. A valaha Norvégiában élő Petrovszkij ismert szélsőjobboldali aktivista, aki még az ukrajnai konfliktus kezdetén, 2014-ben közreműködött a nyíltan neonáci Ruszics-egység létrehozásában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.