Pesti Srácok

Még idén globális békecsúcsot akarnak tartani az ukránok

null

Ukrajna célja, hogy még az idén globális "békecsúcsot" tartson a világ vezetőinek részvételével – közölte Mikola Tocsickij miniszterhelyettes vasárnap, miután a nemzetközi képviselők a hétvégén Máltán találkoztak, hogy megvitassák Kijev békeformuláját az Oroszországgal vívott háborúra – számolt be a Reuters.

- mondta Mikola Tocsickij miniszterhelyettes a Reutersnek telefonon nem sokkal a találkozók befejezése után.

PestiSracok facebook image

– mondta. A szombati és vasárnapi máltai találkozón Kijev szerint 66 ország képviselői vettek részt személyesen vagy online, több mint 20 országgal több, mint a legutóbbi, augusztusi, a szaúd-arábiai Dzsiddában tartott hasonló találkozón. A tárgyalásokon Oroszország nem vett részt. Tocsickij elmondta, hogy a máltai találkozón a Volodimir Zelenszkij elnök által tavaly előterjesztett 10 pontos formula öt pontját vitatták meg: nukleáris biztonság, élelmezésbiztonság, energiabiztonság, foglyok és kitoloncolt személyek szabadon bocsátása, valamint területi integritás. A miniszterhelyettes szerint Ukrajnának a "globális dél" országainak megnyerésére irányuló erőfeszítéseit nem befolyásolják az Izrael és a Hamász közötti konfliktussal kapcsolatos eltérő álláspontok, bár ez megnehezítheti, hogy a figyelem középpontjába kerüljön Ukrajna.

– tette hozzá.

Ukrajna hónapok óta igyekszik kapcsolatokat építeni afrikai, ázsiai és latin-amerikai kormányokkal, de az Izraelnek nyújtott támogatása ellentétes volt néhány ilyen ország álláspontjával.

Tocsickij megerősítette, hogy Kína nem vett részt a máltai találkozón.

– mondta, hozzátéve: Ukrajna a "nyitott ajtók politikáját" folytatja Kínával vagy bármely más országgal, hogy részt vegyen a jövőbeli csúcstalálkozókon.

Forrás: Reuters; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még