Pesti Srácok

Tizenkilenc támadás visszaverését jelentette be az orosz védelmi minisztérium

Tizenkilenc támadás visszaverését jelentette be az orosz védelmi minisztérium

Tizenkilenc ukrán támadás visszaveréséről számolt be vasárnap az orosz védelmi minisztérium; ezek során a tárca szerint mintegy 335 ukrán katona esett el vagy sebesült meg.

Az orosz hadijelentés szerint a Donyeck térségében, Andrijivka, Kliscsijivka, Krasznohorivka és Kurdjumivka települések közelében meghiúsított rohamok száma tíz volt, az ukrán hadsereg pedig itt több mint 150 embert vesztett, valamint két harckocsit, két páncélozott harcjárművet, három gépkocsit, egy Sztrela–10 rakétaindító járművet, egy Plasztun rádióelektronikai felderítő állomást, egy lengyel Krab önjáró löveget és egy D–20-as tarackot. A megsemmisített ukrán katonai célpontokról és haditechnikai eszközökről készült orosz napi összesítés összesen három harckocsiról és hat páncélozott harcjárműről, valamint egyebek mellett egy Szu–25-ös repülőgépről, öt HIMARS-rakétáról, egy JDAM irányított légibombáról, 37 drónról, két lőszerraktárról, valamint két vezetési és megfigyelőpontról tett említést. Az orosz védelmi tárca és a regionális vezetés tájékoztatása szerint az orosz légvédelem a Krím felett két Grom–2 operatív-harcászati rakétát lőtt le. A Krími hídon emiatt felfüggesztették a közlekedést. Megsemmisítettek továbbá öt repülőgép-típusú drónt Szmolenszk és kettőt Belgorod megye, valamint egyet a Krasznodári terület légterében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.