Pesti Srácok

Vlagyimir Putyin: béke akkor lesz Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait

Vlagyimir Putyin: béke akkor lesz Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait

Akkor lesz béke Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait a különleges hadműveletben, ezek pedig változatlanok - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki, több mint négyórás évértékelő sajtóértekezletén.

A célokat ismételten Ukrajna nácitalanításában, demilitarizálásában és semlegességében nevezte meg. Azt hangoztatta, hogy mivel Kijev nem akar tárgyalni, Moszkva "kénytelen" katonai eszközöket alkalmazni. Kifejezte meggyőződését, hogy Oroszország győzni fog.

Kijelentette, hogy az orosz erők gyakorlatilag a frontvonal teljes hosszában - ennek hosszát csaknem kétezer kilométerben nevezte meg - javítják a pozíciójukat. A Dnyeper bal partján létesített ukrán hídfőállás fenntartását az emberveszteségek miatt "ostobaságnak" és "felelőtlenségnek" nevezte, és azt mondta, személyesen utasította a vezérkari főnököt arra, hogy ne siessen a felszámolásával, mert e helyzet fenntartása Moszkvának kedvez.

Putyin szerint a Nyugat mindent, amit ígért, megadott Ukrajnának, az orosz hadsereg pedig csak az ukrán ellentámadás kezdete óta 747 harckocsit és 2300 páncélozott járművet semmisített meg.

PestiSracok facebook image

- mondta a Kijevnek nyújtott nyugati támogatás kilátásairól.

Kifejtette, hogy nem lesz szükség újabb mozgósításra Oroszországban, mert szerdáig 486 ezren jelentkeztek szerződéses katonának az orosz hadseregbe, és számuk az év végig meghaladja a félmilliót. A jelentkezők száma napi másfél ezer. Szavai szerint jelenleg 617 ezer orosz katona harcol Ukrajnában, közülük mintegy 244 ezren olyanok, akiket a tavalyi 300 ezres részleges mozgósítás során soroztak be. Elmondta, hogy az orosz költségvetés évente több mint ezer milliárd rubelt fordít az Ukrajnától elcsatolt régiók fejlesztésére. (A rubel jelenleg mintegy 3,90 forintot ér.)

Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy a Fekete-tenger partvidékének és a Krímnek Lenin előtt soha semmi köze nem volt Ukrajnához, Odessza pedig orosz város. Álláspontja szerint a most zajló események egy nagy tragédiához, testvérek közötti polgárháborúhoz hasonlíthatók, az orosz és az ukrán pedig alapvetően egy nép.

Putyin egy, az Oroszország és a Nyugat közötti viszony helyreállításának esélyére vonatkozó kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy az uniós országok jelentős mértékben elvesztették szuverenitásukat, és csaknem az összes európai politikus a hős de Gaulle-ként lép fel, de gyakorlatilag a kollaboráns Pétainként viselkedik.

Orbán nem oroszbarát, hanem nemzetbarát politikus

Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy nem oroszbarát, hanem nemzetbarát politikusok, akik a saját hazájuk érdekeit védelmezik.

- mondta. Kifejezte készségét a kapcsolatok helyreállítására Washingtonnal, megjegyezve, hogy nincsenek meg az alapvető feltételei ezek kiépítésére. Hajlandóságot mutatott a Párizzsal való párbeszédre is, rámutatva, hogy ezt Emanuel Macron francia elnök szakította meg.

Oroszország a gáz terén is megbízható partner

Putyin a nemzetközi energiaellátás kérdéseiről szólva hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is szállít gázt a nyugati országoknak, mert - mint mondta - a Gazprom megbízható partner, amely teljesíti szerződéses kötelezettségeit. Képtelenségnek nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Európa Moszkva hibájából nem kap elég gázt, rámutatva, hogy a Jamal-Európa gázvezetéket Varsó zárta el, az egyik Ukrajnán átvezetőt pedig Kijev.

- mondta.

Emlékeztetett rá, hogy az Északi Áramlat-1 részben működőképes ugyan, de Németország nem akarja üzembe helyezni. Hozzátette, hogy ma az orosz gázt elsősorban Dél-Európa kapja és Moszkvát nem vezérlik politikai megfontolások a gázszállításban.

- jelentette ki, és megjegyezte, hogy Japán is vásárol orosz energiahordozókat.

Tragédia, ami Gázában történik

A Gázai övezetben zajló eseményeket nagy tragédiának nevezte. Rendkívül fontosnak nevezte az önálló palesztin állam létrehozásának fontosságát a vonatkozó ENSZ-határozat alapján. Méltatta Recep Tayyip Erdogan török elnök erőfeszítéseit

és bejelentette, hogy hamarosan találkozni készül vele.

Arról is beszámolt, hogy Oroszország kész kórházat nyitni a Gázai övezetben, de Izrael egyelőre, biztonsági okokra hivatkozva, nem támogatja ezt. Az ukrajnai és a gázai helyzetet összehasonlítva kijelentette, hogy az orosz "különleges hadművelet" zónájában nem történt olyan pusztítás, amilyen a palesztin területen zajlik.

A Kínával való együttműködés szintjét példátlannak nevezte. Elmondta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom idén 30 százalékkal 220-230 milliárd dollárra nő.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.