Pesti Srácok

Reagált a Kreml arra, hogy a francia elnök szerint nem lehet kizárni a nyugati csapatok Ukrajnába küldését

Reagált a Kreml arra, hogy a francia elnök szerint nem lehet kizárni a nyugati csapatok Ukrajnába küldését

Közvetlen katonai összecsapáshoz vezet Oroszország és a NATO között, ha nyugati kontingenseket vezényelnek Ukrajnába – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden, újságíróknak.

Peszkov Emmanuel Macron francia elnök szavait kommentálta így, aki egy Ukrajna támogatása ügyében megtartott hétfői, párizsi konferencia után azt mondta, hogy nyugati vezetők megvitatták annak lehetőségét, hogy csapatokat vezényeljenek Ukrajnába, de nem jutottak konszenzusra.

– fogalmazott az orosz elnöki szóvivő. Peszkov fontos új elemnek nevezte magát a tényt, hogy tárgyalás témája lett, hogy "a NATO-országokból néhány kontingenst küldjenek Ukrajnába". Mint mondta, a francia elnök felszólalásainak minden más részlete elhangzott már valamilyen formában. A szóvivő szerint Moszkva ugyanakkor azt is rögzítette, hogy Európában nincs konszenzus a katonák küldésének kérdésében, és számos olyan ország, amely részt vett a párizsi találkozón, a józan értékelésnél maradt azzal kapcsolatban, hogy milyen potenciális veszéllyel jár közvetlenül belekeveredni a háborúba. Hozzátette, hogy

PestiSracok facebook image

Az orosz fél korábban többször arra is figyelmeztetett, hogy az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások is közvetlenül bevonhatják a NATO-országokat a háborúba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.