Ilyen az, amikor az oroszok tényleg fegyverként használják a gázvezetéket

Sajnálattal kell tudatnunk a hurráoptimista elemző kollégákkal, hogy Kijev nem lesz képes tárgyalási alapként használni a kurszki régióban elfoglalt területeket. Azon egyszerű oknál fogva, hogy mire tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, addigra ezek már nem lesznek a kezükben. A térség visszafoglalásában pedig meglehetősen nagy szerepet játszottak az orosz gázvezetékek, igaz, nem úgy, ahogy gondolnánk.
Korábban már bővebben ecseteltük (ITT), hogy a felvetés, miszerint az Oroszországban ukránok által megszállt területek komoly cserealapot kínánálnának egy orosz-ukrán béketárgyalás során a keleti megyékre vonatkozóan mekkora hülyeség. Most azonban a remény is szertefoszlott, hogy Kurszk neve egyáltalán felmerül egy esetleges békekötés során, az oroszok ugyanis részben visszafoglalták a régiót, a megmaradt ukrán védőket pedig bekerítették.
Amint ITT írtunk róla, az ukrán hadsereg elvesztette a szemét, ez pedig az oroszországi betörésben részt vevő alakulatokat érintette a legfájdalmasabban. A PR-okokból oda küldött, folyamatosan súlyos veszteségeket szenvedő, kimerült és rosszul ellátott, de egyébként elit felkészítésben részesített alakulatok most jutottak el arra a pontra, hogy teljesen összeomoljanak.
A bekerítésük már korábban elkezdődött, mikor az orosz csapatok éppen annyira zárták körbe őket, hogy be tudják lőni a fő utánpótlási útvonalaikat (az alábbi térképen ezt sárgával jelöltük):


A döntő csapás azonban a hétvégén következett be, mikor egy orosz kommandó egy használaton kívüli gázvezetéken keresztül, tizenöt kilométert kúszva, és napokat töltve a csőben az ukrán védvonalak hátába került. Alább a vakondemberek, kiemelt képünkön az eredmény:

Az akcióval egy időben frontális támadást is indítottak az ukrán erők ellen, akik most nem érezték úgy, hogy az utolsó csepp vérükig ellen kellene állniuk, pláne nem orosz területen, ezért szinte azonnal letették a fegyvert. Az utolsó hely a kiszögellésből, ahol még tartják magukat, az Szudzsa és a közvetlen térsége.
Ismerve az ukrán elnök hozzáállását, és az Krinkiben történteket, itt valószínűleg nem kapnak engedélyt a megadásra, és mivel jól képzett és jól felszarelt alakulatokról van szó, valószínűleg az oroszok sem sietnek majd kiengedni őket a katlanból. Hogy a betörés teljes felszámolása pontosan meddig tart, azt még nem lehet megjósolni, azonban az biztos, hogy a tárgyalóasztalra, ez a régió már nem kerül fel.
Forrás, fotó: Gerilla;