Derítsük ki az igazságot! Elég a korrupcióból! Segítsen Ön is! – evvel a felkiáltással indította útjára “Vagyonbevallási Mozgalmát” Juhász Péter belvárosi önkormányzati képviselő, az Együtt társelnöke idén áprilisban. “Kezdeményezem, hogy közösen vizsgáljuk meg képviselőink vagyonosodását. Vizsgáljuk meg, hogy felhalmozható-e annyi vagyon a legális jövedelmükből” – írta akkori felhívásában.
Most úgy tűnik, Juhász akár magával is kezdhetné az átvilágítást, ugyanis az V. kerületi önkormányzathoz benyújtott vagyonbevallása több sebből is vérzik. Hiányzik belőle például az a nagy értékű Volvo, amit Juhász jó ideje használ. Az autót a PestiSrácok.hu korábbi oknyomozó cikke szerint Juhász valószínűleg abból a pénzből szerezte, amit az Egymillióan a magyar sajtó szabadságáért mozgalom szimpatizánsai dobtak össze a tüntetések szervezésére. Nagyon úgy tűnik: nem tévedésből felejtette ki tehát Juhász a drága vagyontárgyat a bevallásból, hiszen a nagy hangon elszámoltatást és tiszta kezeket követelő politikus ellenzéki mozgalma éppen az efféle, társai által kapzsinak tartott pénzkimentések miatt hullott szét. Emlékezetes: az egykori Milla gyakorlatilag megszűnt, volt Facebook-oldalát az Együtt propagandacéljaira használják, miközben Juhászt a közelmúlt nagy tüntetéseiből is kihagyták.
Böröcz László, a Belváros alpolgármestere a délután adott ki közleményt, amely szerint Juhász Péter vagyonnyilatkozata valótlan, abból ugyanis “úgy tűnik, mintha ő és családja az elmúlt években éheztek volna”. Bevallása szerint más jövedelme nincs is, mint amit képviselőként az önkormányzattól kap. Késve leadott vagyonnyilatkozata nem tartalmazza a vagyontárgyait sem, így például azt a gépkocsit amit egész évben használt – fejti ki Böröcz László.
Az alpolgármester hozzáteszi: Juhász Péter pontosan úgy jár el, mint egykori főnöke, Bajnai Gordon, aki saját vagyonnyilatkozatában úgy csinált, mintha a cégeiből nem származott volna jövedelme. A Magyar Nemzet szombaton “Rejtély, hogy miből élt Juhász Péter” címmel írt arról, hogy az Együtt belváros-lipótvárosi önkormányzati képviselőjének vagyonnyilatkozata szerint a politikusnak se foglalkozása, se jövedelme, se ingatlana, se ingósága, se megtakarítása nincsen, ellenben 250 ezer forintos pénzintézettel, illetve 5,5 millió forintos magánszemélyekkel szembeni tartozása van.
A politikus Volvóját korábban egy informátorunk fényképezte le a belvárosi ellenzéki képviselő XIII. kerületi bérelt lakásának közelében. A fenti táblázatot pedig az egykori Milla-tagok internetes csoportjától kaptuk, a grafikonok a Szabad sajtó utcai tüntetések adományainak felhasználását, illetve a Milla belső elszámolását mutatják. Látható, akkor még bérelték Juhász Volvóját, azt nem tudni, a feloszlás után hogyan maradt a képviselőnél az autó.
PESTISRÁCOK.HU
Facebook
Twitter
YouTube
RSS