
Anyák napja közeleg. A budapesti Demecs családban szomorú is lehetne ez az időszak, de Ágnes, Imre, Katalin, Boglárka és Péter ugyanolyan odaadással készülnek az édesanyák ünnepére, csak ők az édesapjukat fogják felköszönteni vasárnap, ahogy teszik azt 2016 óta minden évben. Szülőanyjuk előbb elhagyta, majd később 162 napra ideglenes gyámszülőkhöz adta ki őket. Ötödik éve az édesapáé, Demecs Imréé a kizárólagos felügyeleti jog, aki becsülettel neveli a gyerekeket – most már csak a kisebbeket, hogy a két legnagyobb gyermek már önálló életet kezdett. „Hetedik éve harcolok a családunkért, a gyermekeimért. Tartanom kell magam, akkor is, amikor nehéz, mert a két legkisebb súlyos beteg. Szükségük van rám” – mondta Imre, aki már túl van egy idegösszeomláson, és most is félelem, aggodalom feszíti. Bírósági tárgyalásra készül. Vagyonmegosztás… A felperes a gyermekek anyja, aki azt szeretné elérni, hogy végrehajtással megkapja a jussát, el kelljen adni a családi otthont – ahol az apa él a gyermekekkel –, hogy ő megkaphassa az ingatlan felbecsült értékének negyven százalékát.
Elkeseredett, gyermekeikért küzdő szülők Facebook-csoportjában találkoztam először Demecs Imrével. Segélykérő szavai, amit a csoport többi tagjához intézett, nálam rögtön betaláltak. Az ötgyermekes apa arra panaszkodott, hogy évek óta tartó jogi huzavona után elveszíthetik az otthonukat, mert nem elég, hogy régóta egyedül neveli a gyerekeit, akik közül kettő folyamatos orvosi ellátást, kezeléseket igényel, volt felesége pert indított a lakásuk rá eső részéért. Ez a tulajdoni arányok alapján a három szobás fővárosi ingatlan 40 százaléka.
Szerepeltünk a Kossuth Rádióban is
– mondta Imre, amikor felvettem vele a kapcsolatot.
Nem mindennapi életükre és a férfi helytállására mások is felfigyeltek már, de a dráma igazi okait inkább nem feszegette senki. Hogy jut el egy édesanya oda, hogy elhagyja az anyai szeretetre, támogatásra leginkább rászoruló hús-vér gyermekeit, és ha már megtette, hogyan nem erősebb a lelkiismeret-furdalás, mint az anyagi érdek? Hogyan lehet fontosabb egy anyának – aki jelenleg is jó módban él új párjával – 27 millió forint, mint az, hogy milyen a gyermekei élete? Csak úgy sorjáznak a kérdések, amikre az után sem kaptam választ, hogy megismertem ennek a családnak a drámai történetét.
Hét év történései, tele szélsőséges elemekkel, magánéleti kudarcokkal túl sok és túlságosan személyes is ahhoz, hogy helye legyen egy ilyen riportban. Ráadásul, ha részletesen leírnám, amit Imre mesélt és tárt elém sok ezer oldalnyi akta formájában, az akkor is csak az egyik oldal. Egy nézőpont. És még mindig a legsúlyosabb kérdésre nem kapunk választ: „miért?”.
Ha szárazan a tényeket akarnánk felvázolni, abszolút objektíven, az valahogy így hangzana: Demecs Imre és felesége, Katalin 21 év házasság után különváltak. A kizárólagos felügyeleti jogot a gyermekek felett 2018-ban az édesapa kapta meg. A lakásuk többségi tulajdona, 60 százalék, eredetileg a legnagyobb gyermek nevén volt, a szülők szerették volna igazságosan elosztani az ingatlan tulajdonjogát a gyermekeik között. Mivel akkoriban még csak szülő–gyermek közötti ajándékozás volt illetékmentes, a legidősebb gyermek az ingatlan 60 százalékából 20-at anyjának, 20-at apjának ajándékozott. Második körben íratták volna tovább a tulajdoni hányadokat a gyerekekre. Öt gyerek, mindenkinek 20 százalék. A további ajándékozás azonban már nem valósult meg. Helyette az édesanya benyújtotta a válókeresetet, és most a lányától kapott ajándékkal növelte a durván 70 millió forint értékű ingatlan árának 40 százalékára tart igényt.
Imre a késő délutáni órákban fogadott, az órái után a nem mindennapi per tárgyát képező hetedik kerületi lakásban. Nem volt sok időnk – mert aztán Petit kellett újabb orvosi kezelésre vinnie. A háromszobás lakást igazán otthonosan rendezték be. A helyiségeket is úgy osztották el, hogy mindegyik gyermeknek legyen privát élettere. A falakon családi fotók meséltek a rég- és közelmúltról. A legnagyobb szoba közepén az asztal alatt hegyekben álló iratkötegek a válás és azzal járó hercehurcák bonyodalmairól.
Hol romlott el kettőjük között?
– kérdeztem.
Azt hiszem, nem figyeltem rá eléggé. Börtön volt neki a házasságunk
– felelte. Aztán mesélt egy kicsit arról, hogy pedig mennyire boldogok voltak az elején, csak aztán sok volt a munka, a probléma. Ennek ellenére nem is sejtette, hogy felesége le akarja zárni a közös életüket, addig, amíg 2016 januárjában nem találta meg a postaládában a nő ügyvédje által megfogalmazott váló keresetet.
Szóban semmit nem mondott előtte?
– kérdeztem hitetlenkedve.
Semmit
– mondta Imre.
A következő évek a legenyhébb szóval jellemezve is horrorisztikusak lehettek a családban. Állandó veszekedés, kizárás, távoltartás. A férfi még egy egész éven át próbálta helyrehozni az életüket, hiába, míg 2017 májusában elmondása szerint meglátta a feleségét valaki mással. Idegösszeomlást kapott. Volt kórházban, aztán heteket élt az utcán is. 2018 májusában hiába kereste otthon a gyermekeit, azzal kellett szembesülnie, hogy anyjuk elköltözött, a gyerekeket pedig ideiglenes gyámszülőkhöz adta. Ott töltöttek 162 napot. Ágnes ekkor 21, Imre 19, Katalin 18, Boglárka 11, Péter mindössze 7 éves volt.
2018 novemberében mondott le róluk. Elhozhattam őket haza. Azóta velem vannak. Megkaptam a kizárólagos felügyeleti jogot is felettük
– mesélte az édesapa.
Bár voltak még nagy drámák, amiket a lakás közös tulajdonjoga eredményezett, de mindez elenyésző amellett, hogy az apa és gyermekei közötti szeretet és egymásért való kiállás erősebbé kovácsolta ezt a családot, mint amilyen valaha is volt. Így élnek most együtt hatan, egész családként anya nélkül is. Katalin ennyi nehézség mellett is kitartóan tanult. Boglárka a Pesti Barnabás Szakképző Iskolába jár, péknek vagy cukrásznak készül. A legkisebb, Peti, súlyos kórral dacolva is sportol és arról álmodik, hogy sikeres futballista lesz.
Azért dolgoztam annyit, hogy nekik mindenük meglegyen
– mondta az apjuk. Joggal tartja igazságtalannak, hogy miközben éppen azért találták ki az ajándékozást, hogy nagy lányuk nevéről rájuk kerüljön a ingatlan nagy része, hogy az igazságosan elosszák a gyerekek között.
Ezt a lakást 2006-ban vettük. Úgy volt a tulajdonmegoszlás, hogy 60 százalék volt a lányunké, 20 a feleségemé és 20 az enyém. 2015-ben beszéltük meg, hogy Ágnes a 60 százalékából 40-et kettőnknek visszaajándékoz, 20-at nekem, 20-at az anyjának. Így lett nekem is 40, a feleségeknek is 40 százaléka, Áginak pedig maradt a 20. Úgy volt, hogy tovább is ajándékozzuk a gyerekek felé. Mindegyiküknek jutott volna 20 százalék. De ezt a feleségem már nem várta meg. Előbb adta be a válópert, és így van most neki 40 százaléka, amit követelhet
– magyarázta a férfi.
A jog útvesztői eddig nem szolgáltak megfelelő megoldással. Mivel az asszony korábban önként elhagyta a lakást, és a kizárólagos használó jelenleg is Demecs Imre és a gyermekek, kérték, hogy ezt a bíróság hivatalosan is állapítsa meg, de kérvényét kacifántos indokolással elutasították. Arra is gondolt, hogy egy külön bejáratú részt átad a volt feleségnek.
Nincs szüksége rá, ez sem felel meg neki, hiszen új párjával nagy családi házban laknak. Ő a pénzt akarja. Mindenáron ahhoz ragaszkodik, hogy el legyen adva a lakás. Volt értékbecslő, aki 69,8 millió forintot állapított meg. Attól tartok, hogy mire mindent levonnak, ami marad, abból itt, a fővárosban nem kapunk akkora másik lakást, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt, ne kelljen feladniuk a saját szobájukat, a saját privát kis életterüket
– mondta Imre. Hozzátette: elköltözni semmiképp sem szeretnének, hiszen minden ide köti őket. Őt a munka, a gyerekeket az iskola, a barátok.
TANÉ
2023-06-21 at 10:56
Valamiféle egyenleg megvonására kellene kérni a bíróságot a tartozik-követel szisztéma alapján, ingatlan tulajdonjog miatti vagyonrész- elmaradt gyermektartásdíj (a jövőbeni is lehetséges egyezmény alapján). Az ajándékozással szerzett részt az ajándékozó visszakövetelheti méltánytalanná válás címén.Az egész ügyletet úgy kell intézni ,hogy a gyerekeket megszült nő legyen a pervesztes a magas perköltség miatt. Talán a gyámügyi hatóságnak is lenne teendője a kiskorú gyerekek ügyeinek segítésében.Kedves család! Ne adjátok fel!
Valaki
2023-05-09 at 02:21
Kicsit zavaros.
Apuka, a családra is kell idő, a pénz nem minden. Feleségre is minőségi idő.
De, ennek ellenére sem követelném a részem, és nem mondanék le a gyermekeimről.
Nem vész a világ, ha nem Pesten fognak élni.
BN
2023-05-08 at 03:39
Mintha csak a saját anyámról olvasnék 😀
Posch Szilvia
2023-05-08 at 01:44
Reméljük, hogy jól dönt a Független!?) Magyar Bíróság.
soszita
2023-05-07 at 23:49
Én azért az anyukát és a gyerekeket is meghallgattam volna….
Feketemacska
2023-05-06 at 03:18
Javítanám a hozzászólásomban az elírást,de sajna nem tudom !
Nem BTK, hanem PTK, mint Polgári Törvény Könyv !
Feketemacska
2023-05-06 at 03:09
Most nem vagyok képben a jogban,de ezekre érdemes rákeresni (pl. ajándék visszakövetelése, megajándékozott méltatlanná válása, stb. begépelésével a PTK-ban) régebben létezett az ajándékozással kapcsolatosan, hogy ha az ajándékozó olyan helyzetbe kerül, -vagy a megajándékozott méltatlanná válik az ajándékra, akkor az ajándék visszakövetelhető ! A másik dolog, hogy már a 2 fél közötti szóbeli megállapodás is szerződésnek minősül ! Ha a szóbeli megállapodás arról szólt a felek között, hogy minden gyermek 20%-ban lesz tulajdonos, akkor azt kellene érvényre juttatni, mert e megállapodás értelmében került az anya és apa birtokába 20-20% a lakástulajdonból hozzájuk. Mivel minden gyermek az apánál lett elhelyezve és vele élnek életközösségben, általa eltartottak, így a még tanuló és a még kiskorú gyermekek után is kellene az anyától gyermektartási díjat kapniuk. Amennyiben ezt nem kapják,úgy a bíróságtól kérni kell ennek megállapítását, illetve lehet kérni az állami gondozásba,vagy nevelőszülőkhöz kihelyezésük miatt -ami jelentősen pszichésen megviselte az egyébként is beteg gyermekeket- , ráadásul (ha jól értettem mindez az apa tudta nélkül történt)- kártérítést. Lehet kérni azt is, hogy jelen “országosan kihirdetett szükségállapotra”, valamint a magas inflációra tekintettel a gyermektartási díj megemelését,illetve előre megelőlegezését megállapítását, ami levonható lenne az anya által támasztott milliós nagyságrendű követelésből,illetve a megnövekedett lakásfenntartási költségekbe való befizetését. Ha tulajdonos valaki, akkor nem csak hasznai, hanem fizetendő költségei is keletkeznek a lakással kapcsolatban.
PG
2023-05-05 at 20:17
Valószínűleg amikor vették a lakást, akkor “adó optimalizálás” végett íratták a lányukra a nagyobb részét. (Vagy lehet, hogy már akkor felnőtt volt és ő adta bele a legtöbb pénzt?) Az anyának nevezett nőszemély, feltehetőleg a jogi kiskapukat kihasználva és visszaélve a nagylány jóhiszeműségével, vagyis, hogy még 20%-ot visszaadott neki a lány, keresett magának egy másik férfit és lelépett, de a kapzsisága megmaradt.
Sajnos napjainkban gyakoribb, hogy a nők kezdeményezik a válást, s a legtöbbször csupán a kalandvágy hajtja őket. Ismerek közelebbről is néhány ilyen esetet.
sanyi05
2023-05-05 at 20:13
A gyermekek érdeke a legelső, minden jog csak ezek után jőhet. Ez egyébként általános bírói gyakorlat. Ilyen ügyekben a bíró dönt az erkölcsi érzéke és a belátása szerint.
angelblind652
2023-05-05 at 19:03
Szép család! Azért a törvényeket be kell tartani.
Rózsa
2023-05-05 at 17:07
Szerintem az anyának nem járhat 40% a lakás értékéből, mert apa neveli a gyerekeket, és nekik is jár a ház értékéből. Ők az apával együtt hatan vannak, és szerintem ha nem fizette a gyerektartást, akkor nem jár neki semmi, nem beszélve arról, hogy a gyerekeknek az anyjuk után is jár a tulajdonból. Egyébként akármilyen indokkal ment el, viselje a következményeit annak, hogy elhanyagolja a gyerekeit. Nem tartanám tisztességesnek, hogy otthagyta saját gyerekeit és még követelőzik is.
Theo
2023-05-05 at 14:38
Az anyukának illene magához venni legalább a két legkisebbet.
Akkor elég lenne a papaeknak egy kisebb lakás is, vagy egy ház kicsit kijjebb.
40 millióból meg lehet ezt oldani, ilyen szempontból nem állnak olyan rosszul….
Sajnálom az olyan gyerekeket, akik fölül szétesik a családi vedoernyo.
Schenkhyalfonz
2023-05-05 at 14:31
Tartásdíjat fizet az asszony? Esetleg beszámítják a lakáshasználat ellenértékét, ami a gyermekekre tekintettel nem lehet nagy összeg? Ha tartásdíj elmaradás van, akkor fel lehet a hölgyet jelenteni, alkalmasint.
Az ajándék is visszakövetelhető bizonyos feltételek megléte esetén. Ha beruházás történt az ingatlanba a hölgy lefalcolása után, akkor az akár a tulajdoni illetőség növekedésével is járhat, némi bírósági cirkuszt követően.
Ha végrehajtásra kerül a sor, azt a végtelenségig ugyan nem, de évekig el lehet húzni, végrehajtási kifogásokkal, halasztási kérelmekkel.
Esetleg kiskorú tulajdonos sem lenne hátrány, a gyámhatóság ilyenkor nem feltétlenül marad ki az eljárásból. Számtalan jogi lehetőség van az időhúzásra, de a legjobban gyakorta a végrehajtó jár azzal az egy-két-több milliócskával, amit leszed az eljárás során?
Netta
2023-05-05 at 14:30
Ez is olyan, mint amikor azt írják, hogy: “az édesanya megfojtotta és vagy magára hagyta az árokparton újszülött gyermekét”
Aki szándékosan árt a gyerekeinek, az nem “édes” anya, nem is anya.
Valóban csak a megszülésükre alkalmas egyed.
Hiszem, hogy megveri az Isten.
Az élet kompenzál.
Negatív értelemben is.
Nahát
2023-05-05 at 13:09
Ritka rendes ember! Kérem a PS-t, adakozás céljából tegye közzé a bankszámlaszámukat.
Kamuuu
2023-05-05 at 12:52
Uncle ment:
Adóoptimalizálás?
Netta
2023-05-05 at 11:21
Édesanya?
Anya????
apro_marosan_petergabor
2023-05-05 at 11:13
Morálisan lehet ítéletet mondani, de csak a tulajdoni lap számít.
Az ingatlan komoly dolog, aki aláír egy tulajdon megosztást annak számolnia kell a következményekkel, akkor is, ha rosszra fordulnak a dolgok.
Én minél gyorsabban lerendezném az eladást (felesleges pereskedések nélkül – azok az ügyvédeket hízlalják), s vennék belőle külkerületben – a gyerekekkel megbeszélve – jelen és várható életvitelüket figyelembe véve – alacsonyabb m2 árak) megfelelő méretű lakást/házat.
ViAM
2023-05-05 at 10:57
Az új férfiban ha összeáll a kép, rájön, kivel adta össze magát és kipenderíti az “anyukát”.
Zsindelyes
2023-05-05 at 10:06
Döbbenetes, szívszorító és minden elismerésem az édesapának. Csodálatos ember lehet. Férfiként mondom, hogy nagyon erős és kitartó az aki öt gyermekért egyedül adja az életét.
Ugye mindig azzal jönnek, hogy “bezzeg a férfiak…” , de itt az ellenkező példa. Sok egyedülálló apát ismerek, aki kész lenne a gyermekéért az életét is odaadni. Ez az Úr is ilyen.
A felesége meg szégyellje magát, micsoda ember, ha egyáltalán az. Milyen anya az, aki képes 20+ év után lemondani a gyerekeiről? Biztos az új hapsija vágyik egy új kocsira, ideje kiperelni a házat alóluk…rohadjon meg az ilyen!
Nem baj, a pokolban sok hely van még!
Uncle Ment
2023-05-05 at 10:03
No de miért lett 60% tulajdonrésze
a lányuknak a lakás vásárlásakor?