Pesti Srácok

Pataky Attila azt üzeni Karácsonynak, tegye magáévá az EDDA Bluest és hagyja el a fővárost!

Pataky Attila azt üzeni Karácsonynak, tegye magáévá az EDDA Bluest és hagyja el a fővárost!

Karácsony Gergely borsodi súgógéppel megtámogatott szereplése során elárulta, Miskolcról az általa is nagyon sokat hallgatott Edda Blues jut eszébe, ám az ismert ősrégi szám pontos címét és refrénjét nem sikerült helyesen felolvasnia a Dobrev Klára által is favorizált high tech segédeszköz képernyőjéről. Az ügy kapcsán megkerestük az EDDA Művek frontemberét, aki szerzeményéről szólva leszögezte, hogy a dal mindenkié, tehát Karácsony Gergelyé is és egyúttal azt javasolta a főpolgármesternek, hogy hallgassa még többször a számot, tegye magáévá a refrént és hagyja el a fővárost, ahol áldatlan állapotok uralkodnak regnálása óta. A portálunknak nyilatkozó rocklegenda nemcsak a kommunikációs baklövéssorozatot elkövető Karácsony Gergellyel szemben gyakorolt kritikát, hanem a hozzá jóval közelebb álló politikai közösség, a nemzeti oldal számára is megfogalmazott intelmeket.

Portálunk, már beszámolt róla, hogy Karácsony Gergelyt a borsodi megyeszékhelyen tartott kampányrendezvényén a súgógép sem húzta ki a slamasztikából, hiszen a hiperpasszív szónok hibát hibára halmozott. A miskolci Avasi temetőben nyugvó államférfi, Szemere Bertalan Buda és Pest egyesítését szorgalmazó beszédéből eredeti kontextusától megfosztva helytelenül ragadott ki egy kurta tagmondatot, a miniszterelnök egyik legismertebb kijelentését forrásmegjelölés nélkül szajkózta, ám a legkínosabb bakikat a speciális segédeszköz képernyőjére kivetített híres miskolci rockéletről szóló rész felolvasása közben vétette.

– idézte pontatlanul az ősrégi dal refrénjét a rock fővárosában a súgógép képernyőjét pásztázó Karácsony.

PestiSracok facebook image

Tegye meg bátran, hagyja el a fővárost!

– hangsúlyozta Pataky Attila, aki megosztotta velünk, hogy a múlt héten ügyintézés céljából ment kollégájával Budapest belvárosába, ahol a szmog, a forró aszfalt és a szemét bűzének egyvelege terjengett.

– ajánlotta Karácsony Gergelynek a Miskolcról származó rockénekes.

Hit és életimádat

Pataky Attila leküzdött több gyógyíthatatlannak mondott betegséget, párszor már visszatért a halál torkából, ennek ellenére rendkívül életvidám és energikus. Azt is megkérdeztük a közelmúltban a hetvenedik születésnapját ünneplő művésztől, hogy mi a túlélés és az újjászületés receptje? Hogy lehet nyertesként kikerülni a válságos életszakaszokból?

– magyarázta Pataky Attila, aki elmondása szerint hitben nevelkedett, édesanyjától életimádatot és erős hitet kapott.

– tette hozzá.

– szögezte le.

Pataky Attila életimádó hívőként aposztrofálja magát. Fotó: MTI

– árulta el az EDDA Művek frontembere, aki vasárnap a Tabánban lépett fel, és a következő napokban, hetekben is számos koncerten láthatja-hallhatja a közönség zenekarával együtt országszerte.

Nem kell félni!

A világban zajló változásokról is faggattuk a legendás rockzenészt, hiszen nap, mint nap olvashatjuk, hogy új világrend van kiépülőben. Többen vészjósló híreket terjesztenek, míg mások azt állítják, az Aranykor még előttünk van. De mégis mit tehet az egyén a maga szintjén annak érdekében, hogy a lehető legszebb jövőt teremtse?

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy a bajok gyökere onnan ered, hogy valaha az Isten, az ember, az egyén és a pénz sorrendje egyértelmű volt, ám ez már megfordult és hibaként említette azt is, hogy eltávolodtunk a természettől.

– mutatott rá a harmonikus élet egyik alappillérére, melyről szintén született már EDDA-dal.

Ahol a fókusz, ott az energia

Pataky Attila, aki közéleti kérdésekben sem szokta véka alá rejteni véleményét nemcsak a Miskolcon kommunikációs baklövéssorozatot elkövető Karácsony Gergellyel szemben gyakorolt kritikát, hanem a hozzá jóval közelebb álló politikai közösség, a nemzeti oldal számára is megfogalmazott intelmeket. Az énekes hangsúlyozta, hogy a figyelemnek éltető ereje van, ezért véleménye szerint a jobboldalnak az eddigi eredményekre és pozitív jövőképre kellene fektetni a hangsúlyt a kampányban és sokkal kevesebbet kellene foglalkoznia az ellenzéki összeborulás figuráival.

–világított rá az „ahol a fókusz, ott az energia” elvét valló rockénekes.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.