
Az Amnesty izraeli lerakata tegnapelőtt nyilatkozatot tett közzé, miszerint az Amnesty soha nem állította, hogy az 50 ezres listájukon szereplő személyeket lehallgatták volna, vagy hogy a listának köze lett volna az NSO nevű izraeli céghez. Ha a nemzetközi sajtó erről mást írt, arról ők nem tehetnek. A nemzetközi sajtó ingerküszöbét nem érte el a hír, Magyarországon csak a Neokohn portál írt róla.
A Calcalist nevű izraeli oldalon tegnap jelent meg a magyarázkodás:
A telefonszámok nem kapcsolódnak közvetlenül az NSO-hoz. Az Amnesty International szerint ez olyan számok listája, amelyek az NSO ügyfelei – amelyek a világ különböző kormányai – számára érdekesek lehetnek, és nem feltétlenül kapcsolódnak közvetlenül az izraeli céghez. Az Amnesty ezt a listát soha nem nevezte az »NSO Pegasus kémszoftver listájának«, bár a világ egyes médiumai ezt megtehették.
Az indiai sajtó is értelmezi az Amnesty közleményét, hiszen ott talán még a nálunk tapasztalhatónál is élesebb politikai támadások érték a kormányt a gyanúsítás miatt.
A republicworld nevű indiai portál így idézi az Amnestyt:
Az Amnesty ezt a listát soha nem nevezte az »NSO Pegasus kémszoftvere listájának«, bár a világ egyes médiumai ezt megtehették. Az Amnesty és az oknyomozó újságírók és szerkesztőségeik nagyon világossá tették a kezdetektől fogva, hogy »ez olyan számok listája, amelyek az NSO ügyfelei számára érdekesek lehetnek«, és ezek a világ különböző kormányai.
Az izraeli újságírót megkérdezték, hogy akkor most kapcsolódik-e a lista az NSO-hoz vagy nem. Azt válaszolta, hogy “kapcsolódik, de nem közvetlenül. De a listán vannak emberek, akiket megfigyeltek a Pegasusszal.” Az Amnesty emiatt tegnap újabb nyilatkozatot adott ki:
Az Amnesty International kategorikusan kiáll a Pegasus Project által feltártak mellett, és amellett, hogy az adatok kétségbevonhatatlanul az NSO csoport Pegasus kémprogramja potenciális célpontjaihoz kapcsolódnak. A közösségi médiában terjesztett hamis híresztelések célja, hogy elvonják a figyelmet az újságírók, aktivisták és mások törvénytelen megcélzásáról, amit a Pegasus Project hozott nyilvánosságra.
Egyetlen nem indiai vagy magyar portálként a yahoo.com is beszámol az ügyről, és az Amnesty szavahihetőségének súlyos megrendülését látja az egy napon belüli 180 fokos fordulatban.
Milyen lista a lista?
Próbáljuk meg értelmezni: „ez olyan számok listája, amelyek az NSO ügyfelei számára érdekesek lehetnek”. Ez mit jelent? Valakit vagy megfigyelnek, lehallgatnak, vagy nem. Olyan nincs, hogy valaki „érdekes” egy kormány vagy titkosszolgálata számára, emiatt felveszik az érdekes személyek listájára, majd nem történik semmi. Egyáltalán, hogyan lehet egy listára összegyűjteni a kormányok számára „érdekes” telefonszámokat?! Végigkérdezték őket?
Tehát: az izraeli Amnesty szerint nem feltétlenül kapcsolódnak az NSO-hoz az adatok, a nemzetközi központ szerint mégis. Azonban abban egyetértenek, hogy semmi bizonyíték nincsen a lehallgatásukra azokon a készülékeken kívül, amelyeket megvizsgáltak. Az izraeli oldal szerint 67 készüléket vizsgáltak meg és 37-en találták meg a kémprogram nyomait. A magyar sajtó szerint csak 23 ilyen készülék van…
Tudjuk, hogy Magyarországról összesen öt készüléket – Panyi Szabolcsét, Szabó Andrásét és három ismeretlen politikusét vizsgálták meg, és abból a két újságíróét és egy ismeretlenét találták fertőzöttnek. Ebben nincs vita. Aki ezek után azt állítja, hogy Magyarországon háromnál több ember vagy a világon 37 embernél több személynek a Pegasusszal történő lehallgatására van bizonyíték, vagy hogy az 50 ezres listának bármilyen értelmet lehet tulajdonítani, az rosszhiszemű hazudozó.
tudtad ...?
2021-08-03 at 22:38
Amnesty + Transparency+ Antifa Soros zsoldos fake news terrorita populista (balfasiszta) hazug parazita Organizácíó!
A politikai érdekek kiszolgáló szócsővek és politikai megrendelésre EU( balradikális diktatúra)gyárják a lejárató lázító hazug fake propagandát!Korrupt- Paraziták !
Bizonyítékokkal soha nem szolgálnak csak a fake vádadakkal!
Egyébként meg minden Bal birkának
“A német”BND” naponta tőbb Mill telefon -internet adatot ellenöriz szelektál egész europában!!!
Ès ebből napi 2 Milliot tárol!Forrás: nemet media-sajtó!
Lehet menni panaszkodni!!!Csak mint infó(BND virús is van)!
Zia
2021-08-01 at 19:21
Nagy valószínűséggel az AI kérésére a cia vagy egyéb usa-beli szolgálat telepítette a szoftvert. Ha egyáltalán van/volt valami a telefonokon. Mert ugye ai – cia két jóbarát.
Baktria
2021-07-30 at 07:41
Cukorhegyiék, meg Sorosék vádolnak bennünket cenzúrával, diktatúrával, meg lehallgatással? Azzal vádaskodnak, amit ők csinálnak ezerrel.
Orientál
2021-07-28 at 17:34
USA miért hallgattathatta le nem csak Merkelt? Amikor ez a szaruk is amerikaiakra ömlött akkor a ballibsi gyurcsányista sorosista bagázs mint szar a gazban kussoltak.
Solaris
2021-07-27 at 07:01
A kormánypárti EU képviselők teljes egyetértésben az összes ellenzékivel, egyhangúlag megszavazták az egyszerűsített lehallgatási törvényt, úniós szinten.
Ennek az elködösítésére szolgál a Pega bohóckodás.
Kaptak a népek egy kis rágcsát.
HotelBravo
2021-07-27 at 01:04
@vakoond
be tudod kapcsolni az automata fordítást angolra elég jól fordít oroszról. Így néztem meg sok új infó nem volt benne viszonylag tárgyilagos ismertetés kiket hallgathattak le – némi odaszúrással az USA fele (ez az orosz anyagokban normális).
Nem a témához tartozik szorosan de a riport végén ami (nekem új volt) megemlítette hogy a volt CIA főnök (Obama alatt) most az MSNBC elemzője (analystnek fordította a angolra) erre rákerestem mert a neveket rosszul irja át Jeremi Bashról lehet szó:
https://dailycaller.com/2019/08/23/cnn-msnbc-15-spooks-mccabe/
(19-es cikk ami leírja hogy a CIA és az MSNBC tele van volt CIAsokkal – de ezért a daily caller cikkekel vigyázz nem árt ellenőrízni néha ott is elszalad a fantázia)
Katalin
2021-07-25 at 17:16
Félnek, hogy egy jó kis pert akasztanak a nyakukba az Izraeliek. Soros is zsidó, tehát tudja mivel jár egy ilyen per.
Bánki Péter
2021-07-25 at 04:05
A tervezett hétfői “Gigatüntetéssel” házhoz megy a pofonért az ellenzéki szivárvány koalíció!
Csak ássanak tovább a gödörben!
ómió
2021-07-24 at 11:21
Eddig is tudtuk, hogy csak az itthoni bolsi csahosaik hazudozzák!
Geönczeöl Gyula
2021-07-24 at 10:52
az egy dolog, hogy lehallgatnak, de az már nem mindegy, hogy ki? És hogy mit csinál vele? Hozzátesz? Kinek az érdekében és mit? És az sem mindegy, hogy az elmebajos kommunista múltjukkal aztán a saját elmebajukat elhelyezik a célszemély adataihoz, amit előrángatnak! a régi elháritósok ott nyüzsögnek a kormány körül. Tábornokok, tartótisztek, államvédelmisek. Ideológiailag fertőzött emberek, akiknek semmi esélye, hogy kijózanodjanak. Voltak olajaügyek is, elkenték. Pallag sem él már. Miért nem lehetett az egészet átvilágitani és ezeket a kommunista kori hálózati embereket kitiltani a kormányzat minden részéből? A csehek megtehették? Miért? Ők miért kivételek és a magyaroknál miért kell tovább dagasztani a szennyet. Nem véletlen, hogy idegen szolgálatoknak igen kellemes ez a közeg. De miért jó ez nekünk magyaroknak?
remete13
2021-07-24 at 09:43
Bizonyítékok meg az ablakban, mert nem kell, elég felolvasni az ítéletet. a valóságban ez úgy van, hogy a világ összes titkosszolgálata használ valami ilyesmit, kémelhárításra, merényletek megakadályozására, nemzetközi bűnözői csoportok megfigyelésére. Kérdezte valaki valaha az FBI-t vagy az MI5-ot, milyen szoftvereket használnak? Én tudom a választ: shut up, not your business… De természetesen itt a keleti végeken fekvő gyarmatoknak ez is tiltott, számon lehet kérni őket.
pityu
2021-07-24 at 07:59
Meg kell hallgatni Dopeman dumáját a témáról, abban van az igazság: ezeket megfigyelni, minek?
pm
2021-07-24 at 06:27
Aljas, nemtelen támadás ez.. Néztem a tegnapi kormányinfót, hogy a balos újságírók mit izzadtak össze, hogy a szóvivőből egy beismerést kicsikarjanak:-)))hiába. Józan paraszti ésszel belátható hogy a titkosszolgálat attól titkos, hogy nem fedi fel a lapjait. Az hogy ők hallgattak e le egyáltalán, vagy használnak e ilyen szoftvert, az csak akkor derülhetne ki, valaki ott valamit nagyon elbénáz. Addig csak találgatás és spekuláció. Most olvasom, hogy az újságírószövetség,és weber “független” vizsgálatot követel! milyen alapon?? Az hogy egyáltalán hol vannak, kik és mit is csinálnak éppoly titkos, ahogy az is hogy mit tudnak és mit nem. Ezek “kivizsgálása” önmagában is súlyosan veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát. Mert ez ugye azt jelenti hogy beengedünk idegeneket, hogy információt gyűjtsenek a legtitkosabb dolgainkról. NEM szabad ilyet megengedni. Ez egy újabb támadás a szuverenitásunk ellen.
moliere
2021-07-24 at 02:40
… összességében tíz éve meg van nekünk (Orbánéknak) engedve, hogy normálisan gazdálkodjunk, szántsunk, vessünk. Kalászunk szárba szökkent.
Jövőre jönnek a kombájnok és egyéb részesaratók.
moliere
2021-07-24 at 02:39
Egy igazán jobboldali
Ez a tömény tény része a dolognak.
Már egy évtizede minimum mondom, hogy aki felmegy a netre, az vízum nélkül bemegy Amerikába. Ezt a kínai tudja. Tesz is ellene. Mostani hír, hogy az orosz is ebben a szellemben cselekszik, saját netet, vagy legalábbis autonóm kapukat épít.
A többi csak szolganép. A többi távol van attól, hogy önálló legyen. Végül is ruzsasándorkodnak páran, mint a szaúdiak, akiknek szabad újságírót darabolni, de azért csak csak dollárért adnak vesznek mindent. És úgy csicskulnak, ahogy a Pentagon mondja. Ha azt mondja ül, akkor ül. Ha azt mondja, kitermel, akkor kitermel.
És a szaúdiakhoz képest az olyanok, mint pl. a németek, vagy franciák, azok pedig bezsákolt szexrabszolgák. A német az euróval, a francia az atommal és a légióval imitálja, hogy ő nem az amerikai szarát evő szolga. A brit, hát az meg csak akkor kap a szarból, ha tényleg penetránsan büdös.
.
Azért ne dimenzionáljuk túl – ennek ismeretében – hogy mi milyen önállóak vagyunk!
moliere
2021-07-24 at 02:32
Úgy kéne ezt a dolgot a magyar kormányra kenni, hogy ne vegyen tudomást róla a világ, hogy minden államhatalom, már csak a bűnüldözés okán, minden lehetőséget meg akar ragadni, hogy információs előnyben legyen (vagy még inkább, ne legyen ordító hátrányban) a bűnözéssel szemben. Szóval hogy mindenki lehallgat, mindig, minden országban, és egyébként törvényesen. Ellenzékieket? Hát, ha egyszer bűnelkövetők akarnak lenni… És lám, arról sem szabadna kiderülni semminek, hogy egyik ország a másik ország állampolgárait, sőt, vezetőit is figyelteti. A CIA ugyebár figyeltetheti Merkelt, de a kisökör Marokkó nem figyeltetheti Macront.
Szóval a legjobb lenne, ha az emberek úgy hinnék, hogy soha sehol semmelyik “kultúr”nemzet nem figyeltetné a SAJÁT polgárait, csak persze a gonosz Orbán Viktor, meg na nyilván Putyin. Mert ők olyanok. De mással kapcsolatban csak higgyék azt, hogy ártatlanok, és csupa jószándékúak.
.
Meg még ami a legjobb lenne, ha feltalálnák, hogy hogyan lehet szűznek maradni is, meg baszni is.
Gonella
2021-07-23 at 23:28
Miert olyan nehez atlatni h ez egy hoax. A HLR LISTANAK SEMMI KOZE A PEGASUSHOZ!! Az egy mobilkommunikacios adatbazis amit a mobilhalozatok hasznalnak az elofizetoi szamok allapotanak lekerdezesere. Ez az adatbazis nem 50000 rekordbol hanem a hasznalatban levo osszes mobilszam rekordjabol all. Nem tudjuk ki ebbol a teljes adatbazisbol metelt ki egy otvenezres allomanyt es ki tudja milyen okbol elhitette az erintettekkel h ennek az nsohoz van koze. Az unevezett jogvedok meg ravetettek magukat a fuggetlenibjektiv szcena pedig aldozatot fabrikalt magabol. Sztem sokkal valoszinubb h ez vmi titkosszolgalati eszkozt gyarto cegek kozotti haboru resze piac es uzletszerzes illetve lejaratas amiben az AI es a Forbidden a balek akik persze kivettek belole a maguk hasznat/reszet es fujjak a lufit ami az arcukra fog ragadni amikor kidurran.
gyozo2018
2021-07-23 at 22:05
Namond
2021-07-23 at 20:44
mit kell megfigyelni rajtuk?
Nyíltan destruálnak évtizedek óta: Amnesty, TASZ (Schiffer a nagy barátjuk), és a többi hálózati lerakat.
gyozo2018
2021-07-23 at 22:03
Egy igazán jobb oldali
2021-07-23 at 18:0
.
1000% / 1000%
EZ FAKTUM!
Namond
2021-07-23 at 20:44
Fenn tartom;
Ez a soros hálózat, az OSF, saját ügynökeit/munkatársai telefonos megfigyelésének listája.
A cél a Soros érdekeltségű Citizen Lab javára az NSO GROUP üzleti célú lejáratása.
A másodlagos cél nyilatkoztatni a nemzeti kormányokat, hogy a listán szereplő ügynökök nem voltak és nincsenek megfigyelve.
Megjegyzem, ez időponttól mindenképpen meg kellene figyelni őket.
vakoond
2021-07-23 at 19:53
Ezt érti valaki? Orosz tv-ből Pegazus témában:
https://www.youtube.com/watch?v=MQIqyCW00so
Torockó
2021-07-23 at 19:44
Tiltsák be mindenhol a Soros-hálózat hadoszlopait. Veszélyeztetik a világot.
Tuti
2021-07-23 at 19:17
rebek 2021-07-23 at 18:44
Ha…
Tuti
2021-07-23 at 19:14
A tortenet ennyi:
A hazudos megvadolt valakit, valamivel, amire semmi bizonyiteka nincs, DE ez pont kapora jott a rosszindulatunak,h habositsa a tortenetet es a hulye meg beszopta
Tipikus 21. szazadi media tortenet
Ghandi
2021-07-23 at 18:55
gyozo2018!
Minekutána ekkora phasparast voltál, ugye elnézed nekem, hogy kormányt írtam állam helyett? Talán még azt is, ha azt állítom, legalább a 60-as évek óta minden állam végez lehallgatást, csak a hülyék, vagy naívak hiszik az ellenkezőjét. Ez az egyik! A másik, tudod miért nem szavaztam soha a Jobbikra? Az olyan szűkagyú tuskók miatt, amilyen te is vagy. Végezetül, én vagyok a genderfasiszta? Nem tudom mire gondolsz, ezt a szót manapság sokféle módon szokás értelmezni. Ha úgy értetted, hogy ellensége vagyok a genderlobbinak, akkor igazat adok neked, de ebben az esetben nem én vagyok idegen egy jobboldali portálon, hanem te. Egyébként van valami elképzelésed arról, kik a lumpenprolik, vagy szerinted mindenki az, akinek nincs diplomája? Összességében fogalmam sincs, miért rinyálsz, de különösebben nem is érdekel, menj melegebb éghajlatra, Pharbatos, és ha megbocsátasz, a továbbiakban nagy ívben teszek a létezésedre!
Csízió Cirill
2021-07-23 at 18:46
Efrajim Canuck:
Panyi et omnem qui circumcisum habet
Tuti
2021-07-23 at 18:23
rebek 2021-07-23 at 18:07
Dehogy vizsgalt az AI barmit is, barmilyen telefont is…bemondtak es kesz…
Aki beszopja az beszopja,aki meg nem, az nem…
Mellesleg tobb mint 10 eve foglalkozom iOS eszkozokkel es elmondhatom,h a lehetetlennel hataros barmilyen cuccot feltenni illegalisan, a user tudta nelkul!!!
Vannak “enterprise” megoldasok, de azok is csak a sajat dolgaihoz fernek hozza
Amugy a kanadaiak a protokolt hitelesitettek, amit allitolag az AI hasznalt…amit vagy elbiszek, vagy nem…
Az utobbi idoben kiderult botranyaikbol itelve inkabb NEM!!!
Az, Chikan meg miert nem vizsgaltatta be?
Mert tudta,h kamu!! Ennyi esze meg neki is van…legalabb neki…
Besser Wisser
2021-07-23 at 18:22
Tisztelt “rebek”!
Eszmefuttatását elolvasva, van egy kérdésem: mi van akkor ha a “fontos magyar újságírók” egy olyan külföldi hírszerző szervezet tagjai, akik iránt mások és nem a magyar kormány érdeklődik? mert ha volt behatolása telefonjukba, akkor Ön honnan tudja, hogy azt a magyar kormány tette?
Előszeretettel szolgálnak újságírók éppen a szabad mozgásuk, és védettségük okán hírszerző szerveket- és gyakorta kettőt is.
Sebes Gábor
2021-07-23 at 18:16
Nem magyarázkodik, amikor egyszer azt állítja, hogy soha nem mondták, hogy az az NSO listája lenne, másnap meg megcáfolják.
“Az újságírók, üzletemberek, az ügyvédi kamara volt elnöke, a kormányt kritizáló egykori fideszes miniszter, a Paks2-őt kritizáló fideszes államtitkár megfigyelése már rég túllépett azon határon, ami megengedett egy demokráciában.”
Erről szól a cikk: hogy erre semmi bizonyíték, mégis úgy ismételgeti, mintha minden ésszerű kételyt kizárva bebizonyították volna.
Hesslervezérezredes
2021-07-23 at 17:56
Pegazus görögösen Πήγασος (Pégaszosz) egy halhatatlan, szárnyas ló a görög mitológiában, Poszeidón és Medúsza gyermeke. Amikor Perszeusz lefejezte Medúszát, akkor ugrott ki a nyakából. Athéné egy arany kötőféket adott Bellerophontésznak, hogy azzal szelídítse meg a lovat.
Szegény lovacska, hogy ilyen mocsokszarra használták fel a nevét.
Valaki
2021-07-23 at 17:40
Pegasus ügy, élt egy hetet és kimúlt.
gyozo2018
2021-07-23 at 16:55
Ghandi
2021-07-23 at 16:17
Kormány, kormányzati szerv NEM VÉGEZ lehallgatást!
A megfelelő nyomozó szervek a megfelelő és nagyon indokolt
engedélyek alapján, célzottan végezhet.
A hülyeségeidet hagyd meg a genderfasiszta lumpenprolijaidnak.
Még egy pár bőrt NEWznak róla
2021-07-23 at 16:53
https://www.youtube.com/watch?v=RMc8BvzBeKw
Kétes
2021-07-23 at 16:13
Az Amnéziás International magyarázkodását már hallottuk. A másik főkoLOMPOS (FARKÚ) csapat a francia(?) forBIDEN Stories (előretolt helyőrség) még hallgat a maga szerepéről.
Macron viszont jó ütemérzékkel lecserélte a telefonját. A kérdés, hogy ezt a francia titkoszolgálat, vagy a sajtófönöke tanácsolta neki. Bármelyik is tanácsolta, fáziskésésben voltak. A titkosszolgálatnak előtte kellett volna szólnia, a sajtósnak pedig azonnal. na de három nap után?
Contrabass
2021-07-23 at 16:00
Nekünk magyaroknak is van listája “érdekes személyekről”, közzé tegyük Amnesty International? Benne vagytok ti is, vagy mégsem vagy mégis.