Pesti Srácok

Példátlan diplomáciai incidens – Belefojtották a szót a magyar küldöttbe Kijevben

Példátlan diplomáciai incidens – Belefojtották a szót a magyar küldöttbe Kijevben

Diplomáciai konfliktus robbant ki az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének kijevi konferenciáján, miután a magyar küldött szót emelt a kárpátaljai magyarokat érő hátrányos törvények ellen, ám példátlan módon elvették a szót tőle. A Fidelitas és az IKSZ közös delegáltjaként a kárpátaljai származású Szimcsera Szilvia vett részt a hétvégén a YEPP (Youth of the European People's Party) konferenciáján, ahol a minden országból érkező küldöttek az uniós oktatásról vitatkoztak. Az esemény célja volt, hogy a résztvevők az Európai Bizottság számára fogalmazzanak meg közös javaslatokat.

A háromnapos rendezvényt a házigazdák a beszámolók alapján kritikátlan Ukrajna-propagandává változtatták: a küldötteknek Kijev nevezetességei mellett a krími tatárságról kellett, hogy megtekintsenek egy propagandafilmet, és emellett általános oroszellenes közhangulat uralkodott. A résztvevők számára többször hangsúlyozták, hogy Krím Ukrajna része, illetve az eseményt erőltetett országimázsba fordították – írta a történtekről a Mandiner. Mindez nem is lenne annyira meglepő, azonban a szombati tanácskozáson a szervezet életében példátlannak mondható incidens történt. A magyar küldött, Szimcsera Szilvia kétperces felszólalásában a kárpátaljai magyar oktatás lehetőségeivel foglalkozott, rámutatva arra, hogy az oktatási törvény és a nyelvtörvény milyen hátrányos helyzetbe hozza az ukrajnai kisebbségeket, magyarokat és románokat egyaránt. Előadásában kifejtette, hogy bár Ukrajna jó úton jár az uniós csatlakozás felé, azonban ezek a diszkriminatív rendelkezések nincsenek összhangban sem a Velencei Bizottság állásfoglalásával, sem pedig az ukrán alkotmánnyal. Felszólalását azonban nem tudta befejezni, mert a YEPP elnöke, a portugál Lídia Pereira félbeszakította azt, arra hivatkozva, hogy a magyar küldött tiszteletlen volt az ukrán néppel.

A Mandiner megkereste Szimcsera Szilviát, aki azt mondta: a tervük az volt, hogy a YEPP fórumán is hangot adjanak a kárpátaljai kisebbséget érő jogsértéseknek. A küldött felháborítónak nevezte, hogy a véleményszabadság jegyében a beszédét sem engedtek befejezni, az incidenst követően pedig szabályszerűen kiközösítették. Mindezt azért, mert tényekkel alátámasztva elmondta, milyen, a jogállamot sértő intézkedések vannak jelenleg érvényben Ukrajnában. A delegáltak közül többen kifejezték szolidaritásukat, azonban Pereira elnök asszony az incidenst követően kijelentette, hogy nem tartozik bocsánatkéréssel sem. Az esemény után az IKSZ és a Fidelitas közös állásfoglalást adott ki:

PestiSracok facebook image

– írta közös közleményében Illés Boglárka, a Fidelitas, és Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke.

Forrás, fotó: Mandiner

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.