„Itt valami nem stimmel” – mondta Pelikán elvtárs a kultikus A tanú című filmben, a tárgyaláson, s pénteken talán többeknek eszébe jutottak ezek a szavak – írja a Magyar Hírlap. Fülöp Ágnes bírónő ugyanis igencsak enyhe ítélettel „sújtotta” Eva Rezesovát, a négy ember haláláért felelős vádlott első fokon hat év fogházat kapott. Rezesová nem csupán ennek örülhetett: bár a bírónő korábban még megtagadta a vádlott házi őrizetbe helyezését, tegnap felülbírálta saját döntését. A hivatalos álláspont szerint néhány hete még tartani lehetett a vádlott szökésétől, ami – az elsőfokú ítélet ismeretében – most talán már nem reális félelem… Így Rezesová feltehetően egy belvárosi luxuslakásban töltheti a karácsonyt, s ott várhatja meg a másodfokú döntést. A bíróság végül „ittas állapotban történt”, „több mint két ember halálát okozó” járművezetésben találta bűnösnek, s a közúti veszélyeztetés vádja alól felmentette… Az elsőfokú eljárás főszereplőjévé Melegh Gábor vált. A per során a védelem által felkért műszaki szakértő elemezte a baleset elkerülhetetlenségét, ami végül a tegnapi ítéletben is elhangzott. Szerepeltetésével a védelem mindenesetre igazi adu ászt húzott elő, ez a vádnak korábban nem sikerült, az áldozatok hozzátartozóit összeférhetetlenség miatt még visszautasította. Fülöp Ágnes bírónő egyébként Meleghgel korábban közös szakkönyvet írt, Közlekedési büntetőjog címmel. A pénteki ítélethirdetés végül két emlékezetes jelenettel zárult, az áldozatok egyik hozzátartozója azt mondta: „egy átlagember nem úszta volna meg ennyivel”, míg a korábban visszafogott Rezesová magyarul köszönte meg a bíróságnak a döntését.
Jár a gratuláció a szakembereknek
Megdöbbentő, hogy az ügyben meghallgatott műszaki szakértők véleménye közül a bíróság kettőt végül egyáltalán nem is vett figyelembe, mert nem tudták megmagyarázni, miért változtatták meg korábbi elemzésüket Melegh Gábor kiegészítő véleménye után – írja az MH. Arról azonban nem érkezett hír, hogy a korábban meghatározott juttatásukat vissza kell-e szolgáltatni. Rajtuk kívül a kórházi alkalmazottak sem szerepeltek túl jól. Az orvosok tavaly későn végezték el a vér- és vizeletvizsgálatokat a vádlottnál, ráadásul kevés mintát vettek. Ezenfelül a bíróság szerint a jegyzőkönyveket is hiányosan töltötték ki. A tegnapi ítélet szerint ezzel is hozzájárultak ahhoz, hogy nehéz legyen bebizonyítani, mikor és mennyit ivott Rezesová.
Előre elrendeltetett?
„A baj az, hogy kezdettől fogva világos volt, hogy ezt a szlovákiai milliomos kislányt nem fogják évekre börtönbe zárni – írja a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Szentesi Zöldi László szombati publicisztikájában. – Addig forgatta a szót a szakértő, addig gondolkodott a bírónő, míg a végén Rezesová szabadon eltávozhatott. A négy halott rokonai, barátai pedig egész életükben azon tűnődnek majd, hogy a földi igazságszolgáltatás miért nem billentette helyre arányosan a történteket. Nem sokkal a baleset után az egyik magyar kereskedelmi televízió utánajárt a Rezes család dolgainak. Jártak Kassán, mindenfelé. És az egyik utcai interjúban egy szlovák járókelő azt mondta, nagyot legyintve, jaj, hallottuk, mi történt, de azt a lányt soha nem zárják börtönbe, mert gazdagok azok, nagyon gazdagok. Nagyon szép munka volt bírónő és szakértő úr, büszkék lehetnek magas színvonalú szakmai munkájukra.”
Fotó: A tanú. A teljes cikkek itt és itt olvashatóak el.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS