Pénz, vagy a nemzet? Sakkban is a FIFA szabályait kéne alkalmazni

Önmagában elég szomorú dolog, hogy egyáltalán felvetődött a lehetősége, hogy legjobb sakkozónk „eligazol”. A magyar sakkozás sokáig ott volt a világ élvonalában, elég, ha csak arra gondolunk, hogy Portisch Lajos vezetésével 1978-ban a magyar férfi válogatott aranyérmet szerzett Buenos Airesben a sakkolimpián vagy 2002-ben Lékó Péter világbajnoki döntőt játszott Vlagyimir Kramnyik ellen, amelyet végül elveszített, vagy hogy legjobb női versenyzőként Polgár Judit sokáig ott volt a férfi világranglista élmezőnyében, és visszavonulásáig meghatározó szereplője volt a nemzetközi sakkvilágnak. Szóval a sakkban nagyon komoly eredményeket tudtunk felmutatni, talán ennek is köszönhető, hogy megkaptuk a 2024-es sakkolimpia rendezési lehetőségét. Aki kicsit is érdeklődik a játék iránt, az pontosan tudja, milyen sok munka vezet el odáig, hogy valaki nagymester legyen, és odaérjen a világranglistán például a legjobb tíz versenyző közé. Ezért is lehetünk jogosan büszkék Rapport Richárd eredményeire, aki most éppen a nyolcadik helyen áll huszonhat évesen, és akár arra is esélye lehet, hogy megszerezze a világbajnoki címet. Hasonló szinten álló nagymesterünk nincs, a fiatalok között pedig nem nagyon látszik, hogy hamarosan felnőne valaki hozzá.

Képzeljük csak el, mi történne, ha mondjuk teniszben Fucsovics Márton azt közölné, hogy a továbbiakban nem kíván a magyar válogatottban játszani, és anyagi okokból más ország színeiben folytatná a pályafutását. Itt érkeztünk el a felelősség kérdéséhez, amelyet semmiképp sem szabad megkerülni. Magyarán, ki, vagy mi az oka annak, ha a legjobb sakkozónk néhány hónap múlva valóban román színekben versenyez? Hiszen ez a történet egyértelműen rossz üzenet a magyar sakkozásnak. Leginkább a sajtóban megjelent információkra támaszkodom, s ezek alapján sem Rapportról, sem a Magyar Sakkszövetségről nincs túlzottan jó véleményem. Nincs fekete és fehér, inkább szürke. Egyrészt elfogadom, hogy hazánkban nem a sakk a legnépszerűbb sportág, messze nem kap az MSSZ akkora támogatást állami szinten, mint más kiemelt sportágak, a költségvetés jóval szűkösebb. Ugyanakkor azzal meg nem tudok egyetérteni, hogy a legjobb sakkozóinknak nem tudnak olyan szintű anyagi támogatást, szponzort biztosítani, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint most. Hogy pénz után kell rohangálniuk a felkészülés, edzések helyett. Az nyilván üzleti titok, hogy a befektető mit ígért Rapportnak, ezt talán sosem tudjuk meg. Az önmagában szerintem kevés, hogy a sakkszövetség elmondta, hogy milyen büszke Rapport eredményeire, meg hogy harmincöt éves kora után olimpiai életjáradékban fog részesülni. Ezzel jól láthatóan nem lehet itt tartani egy élversenyzőt.

Szerintem az is igaz, hogy Rapport is felelős a kialakult szituációért, hiszen az utóbbi években többször sem ült le a magyar válogatottban sakkozni, talán nem véletlen, hogy ez előző sakkolimpián, 2018-ban a férfiak gyengén szerepeltek, és csak a tizennyolcadik helyen végeztek. Rapporttal szinte biztosan ennél jobb eredményre lettek volna képesek. Állítólag itt is az anyagiakról nem tudtak megegyezni a sakkszövetséggel, ugyanakkor az említett helyezés igencsak méltatlan eredmény, még ha a mai mezőny erősebb is, mint régebben. Szóval Rapportnál számomra a legnagyobb gond az, hogy ha jól látom, nála a motiváció a sakkban régóta kizárólag a pénz, semmi más. Nos, ezzel nehéz azonosulni, mert ha más nem számít – például a nemzettudat, a nemzeti büszkeség –, akkor a legtöbb magyar sakkozó már régen nem itthon játszana, hanem amerikai, francia, német színekben versenyezne, nem magyarban. Na, ezért is értek egyet teljesen a FIFA által alkalmazott gyakorlattal, amely szerint ha valaki egy ország színeiben játszott már a felnőtt válogatottban, akkor utána nem „igazolhat át” másikhoz. Tehát Ronaldo nem lehet már például német, olasz, vagy angol válogatott, még ha szeretne sem. De jó is volna, ha a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) is így gondolkodna, és a sakkban is hasonló szabályokat hoznának.

Fotó: FIDE/nemzetisport.hu