Pesti Srácok

Perújrafelvételt rendeltek el a világ legrégebbi halálraítéltje ügyében

Perújrafelvételt rendeltek el a világ legrégebbi halálraítéltje ügyében

Egy tokiói bíróság perújrafelvételt rendelt el egy 87 éves férfi, a világ legrégebben halálra ítélt személye ügyében. Hakamada Ivaót, egy miszót (szójababpasztát) gyártó üzem dolgozóját, volt bokszolót négy ember – munkaadója és annak három családtagja – 1966-ban történt megöléséért ítélték halálra. Az áldozatokat halálra késelték, kirabolták, sizuokai házukat felgyújtották. Hetekig tartó vallatás után Hakamada beismerte bűnösségét, de vallomását később visszavonta és mindvégig ártatlanságát hangoztatta. Csaknem fél évszázadot töltött rács mögött, mielőtt 2014-ben szabadlábra helyezte egy bíróság, amelynek kétségei támadtak a férfi bűnösségét alátámasztó egyetlen bizonyíték, a DNS-tesztek hitelességét illetően. Hakamada azóta szabadlábon várt ügyének rendeződésére.

A vádirat jórészt olyan véres ruhadarabokra támaszkodott, amelyek egy évvel a bűncselekmény után kerültek elő, feltűnően élénk vérfoltokkal. A perújrafelvételt hétfőn elrendelő tokiói felsőbíróság hangsúlyozta, hogy a vérfoltos ruházaton kívül nincs semmi, ami Hakamada bűnösségét bizonyítaná, "ezért jogos kételyek fűződnek a bűnösségéhez". A per egyik fő kérdése, hogy a ruhadarabokon talált vérfoltok megőrizhették-e élénkvörös színüket, miután több mint egy évig áztak egy szójaszószos tartályban. A felsőbíróság most egyetértett a védelemmel abban, hogy nem. Ráadásul Hakamada támogatói, köztük a most 90 éves nővére, Hideko szerint a ruhák mérete nem egyezett a vádlottéval. A perújrafelvétel évekig is eltarthat, ha az ügyészség fellebbez a legfelsőbb bíróságon. A Japán Ügyvédi Kamara felszólította az ügyészeket, hogy a fellebbezési lehetőséget mellőzve haladéktalanul kezdje meg az új eljárást.

Üdvözölte a hétfői döntést az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet is, amely szerint az egykori beismerő vallomást erővel csikarták ki, a bűnösséget bizonyítani látszó bűnjelekhez pedig komoly kételyek fűződnek.

Forrás: MTI; Fotó: ndtv.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.