Pesti Srácok

Petr Pavel: Az állam védelme nemcsak a hivatásos katonák feladata

Petr Pavel: Az állam védelme nemcsak a hivatásos katonák feladata

Petr Pavel cseh köztársasági elnök vasárnap kijelentette: támogatja az adminisztratív katonai összeírás bevezetésének lehetőségét, hogy az állam áttekintést kaphasson arról, kikre számíthat a haza védelmében. Ugyanakkor azt is hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot is visszaállítanák.

– mondta a köztársasági elnök. Pavel, aki korábban a cseh hadsereg vezérkari főnöke volt, azt is elmondta, hogy az emberek többféleképpen is hozzájárulhatnak a honvédelemhez: polgári szolgálatot teljesíthetnek vagy részt vehetnek katonai alapképzésen. Az államfő szerint az aktív tartalékosok létszámának meg kell haladnia az aktív hadsereg létszámát. A cseh hadsereg 2030-ig szóló stratégiai dokumentumai 30 000 hivatásos katonát és 10 000 aktív tartalékost irányoznak elő. Tavaly szeptemberben a hadseregnek 27 982 hivatásos katonája volt, de csak mintegy 4300 aktív tartalékos katonája.

PestiSracok facebook image

– mondta, és arra emlékeztetett mindenkit, hogy a hatályos honvédelmi törvény 18-tól 60 éves korig mindenkit kötelez arra, hogy részt vegyen az állam védelmében.

A kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése után, amelynek visszaállítását társadalmilag irreálisnak tartják, évente 40 ezer tagot töröltek a katonai tartalékosok listájáról, abból a generációból, amelyik elvégezte a katonai alapkiképzést, de már aligha lenne hadra fogható – mondta Karel Řehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke. Jana Černochová védelmi miniszter az ügy kapcsán beszédében utalt az egyetemekkel való együttműködésre és a fegyvertartó állampolgárokkal való megbeszélések elindítására is. Továbbá beszélt a lakosság bevonásának legújabb bevezetett formájáról is, az úgynevezett "önkéntes előretörésről" a fegyveres erők kiegészítésére. Aki jelentkezik, annak csak azonnali orvosi vizsgálaton kell átesnie.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.