Pesti Srácok

Pikó András és a közétkeztetés: "nyomon követhetetlen" húsból készült ételeket adtak volna a józsefvárosiaknak

Pikó András és a közétkeztetés: "nyomon követhetetlen" húsból készült ételeket adtak volna a józsefvárosiaknak

Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy Pikó András, józsefvárosi polgármester önhatalmúlag felrúgta a kerület magyar közétkeztetési céggel kötött érvényes szerződését, és helyettük egy külföldi cég kezébe játszotta át a jogot évi egymilliárd forintért. A döntés törvényes voltát szinte minden fórumon megtámadta a magyar cég, azonban a jog mellett más probléma is akadt, hiszen Pikó új kedvence, az EUREST Kft. most romlott élelmiszerrel bukott le a NÉBIH rajtaütése során. A józsefvárosi gyermekek és idősek biztos örömmel fogadták volna a romlott ételt, szerencsére azonban a NÉBIH időben lépett, az EUREST pedig elismerte, hogy 32 kilogramm élelmiszer, amelyet a főzőkonyhájukon találtak vagy lejárt, vagy nyomon követhetetlen volt. Ki tudja, hogy előtte milyen ínycsiklandó falatokat kaphattak a józsefvárosiak az EUREST-től, de legalább ezt a 32 kilogramm ételt nem kellett a kerületi lakosoknak elfogyasztani. Látható, hogy Pikó András nem tud hibázni, kilenc hónap alatt felfedte, hogy egy dologhoz biztos nem ért: a városvezetéshez, de morális kérdésekben sem feltétlenül tőle érdemes tanácsot kérni.

Megbukott a NÉBIH vizsgálaton a Pikó András által favorizált külföldi multicég, az EUREST. Az már korábban kiderült, hogy a cég fő profilja nem a közétkeztetés, azonban most olyan elképesztő hír látott napvilágot, amelyet Pikó Andráson kívül valószínűleg senki sem próbálna megmagyarázni. Az EUREST XVIII. kerületi főzőkonyháján ugyanis a NÉBIH 32 kg olyan élelmiszert talált, ami vagy lejárt – azaz romlott – vagy nyomon követhetetlen volt. A Nébih természetesen megsemmisítette az árukat, amelyek emberi fogyasztásra alkalmatlanok voltak, arra pedig mérget vehetünk, hogy Pikó András tányérján sem ezek a gusztusos finomságok díszelegnek egy átlagos polgármesteri ebéd során. Azt azonban senki sem tudhatja, hogy az új cég eddig milyen élelmiszerekkel lepte meg a józsefvárosi gyermekeket és időseket, hiszen egy ideje már ők biztosítják a közétkeztetést Pikó zseniális döntése során.

A NÉBIH listáján az EUREST Kft. neve mellett egyértelműen fel van tüntetve, hogy 12 féle, közel 32 kg élelmiszert kellett megsemmisítenie a hatóságnak. Forrás: NÉBIH

Romlott vagy nyomon követhetetlen húsok

PestiSracok facebook image

Az eljárás és a bírság megállapítása jelenleg folyamatban van, az azonban a napi.hu NÉBIH-hez eljuttatott kérdéseire adott válaszokból kiderült, hogy 12 élelmiszer tétel került megsemmisítésre, mintegy 32 kilogrammnyi fagyasztott húsétel, valamint fűszerek. Ezek a tételek szavatossága vagy lejárt, vagy egyáltalán nem voltak nyomon követhetőek. Nyilván a romlott, vagy követhetetlen forrásokon érkező húsok fogyasztása a legegészségesebb a józsefvárosiak számára, ezért már megérte kirúgni a magyar céget csak úgy ripsz-ropsz, és helyette az EUREST Kft.-t helyzetbe hozni, de Pikó Andrásnak erre biztos megvolt a "szakmai" oka.

Az EUREST beismerte az esetet

Az EUREST elismerte, hogy a hatóság jogszerűen intézkedett, Nyerges János Ernő ügyvezető emellett személyi felelősséget emlegetett, miközben a NÉBIH komoly bírságot helyezett kilátásba az ügy miatt. A hatályos jogszabályok alapján az eljárás lefolytatására 60 nap áll rendelkezésre, addig kell kiszabni a bírságot. Ám annak kiszámolása nem is olyan egyszerű, csak az biztos, hogy a plafonja 150 millió forint.

– részletezte a NÉBIH.

A hatóság a főzőkonyhát nem záratta be, az tovább üzemelhet.

"Tetten érhető a személyi felelősség"

A napi.hu megkereste Nyerges János Ernő ügyvezetőt, aki szerint a 23 kilónyi fagyasztott hús nem volt romlott, „csak” nyomon követhetetlen, ugyanakkor 9 kilónyi fűszer és szárazáru minőség megőrzési ideje már valóban lejárt. A hatóság döntését nem kérdőjelezte meg az ügyvezető, Nyerges János Ernő szerint is jogszerű volt az intézkedés, amivel kivonták a forgalomból a tucatnyi élelmiszert.

A napi.hu próbálta elérni a VIII. és a XVIII. kerületi önkormányzatot is, azonban meglepő módon nem válaszoltak a megkeresésre, így azt sem lehet tudni, hogy tudtak-e arról, hogy az EUREST főzőkonyháján közel 32 kg romlott, vagy lejárt húst, illetve más élelmiszereket találtak. Az esetről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is megosztotta a gondolatait a Facebookon:

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.