Pesti Srácok

Pofán veréssel, torok elvágással fenyegetőzött a momentumos ácsi polgármester (Videóval!)

A választási kampányban az ellenzéki média szinte sztárolta a már több pártot is megjárt, éppen Momentumos roma politikust, mint a hazai cigányság felemelőjét, megmentőjét. Lakatos Béla második ciklusos ácsi polgármester valódi arca messze nem ilyen. Szinte mindenki retteg a kétmázsás, agresszív, indulatos embertől, aki válogatott durvaságokkal illeti, fenyegeti azokat, akik nem tesznek a kedvére. Egy videó felvétel és egy hangfelvétel is a birtokunkba került. Az egyiken a település iskolájának tanáraival ordít minősíthetetlen hangon, egyiküknek azt mondja, "majd ha pofán vágja, az lesz minősítés". A hanganyag pedig az egyik testületi ülésen készült, ahová meghallgatásra érkezett egy ácsi asszony, akinek a feje felől úgy adták el az önkormányzati lakást, hogy bár elővételi joga lett volna, ettől megfosztották. A nőnek Lakatos Béla azt üvölti, hogy "el lesz vágva a torka".

Lakatos Béla mára korábbi támogatói nagy részét is elveszítette - ezt bizonyítja az is, hogy az áprilisi országgyűlési képviselőválasztáson ő lett országosan az egyik legkevesebb szavazatot kapott képviselőjelölt. Népszerűségvesztésének egyik oka, indulatos, alpári stílusa és dühkitörései - mesélték az ácsiak.

Béla már a választási kampányban sem volt egy úriember, de a vereség, mintha az elméjét is megbontotta volna. Az iskola pedagógusaival, helyi lakosokkal, de még a képviselő-testülettel is olyan konfliktusokba került, amelyek hangos botrányba torkolltak a kisvárosban. Fidesz gyűlölete annyira elmélyült, hogy már nem csak a baloldali sajtóban szidalmazza a kormányt és a kormánypártot, hanem Ácson autózva kocsija ablakán is azt üvöltözi ki az utcán járók felé, vagy lakóházak felé, hogy "Mocskos Fidesz, mocsadék fideszesek, mocskos Czunyiné!" (Czunyiné Bertalan Judit volt köznevelési államtitkár lett a térség fideszes képviselője).

Lakatos Béla egy kiránduláson - Fotó: facebook

Ács pénzásási városrésze régóta a polgármester bögyében van.

PestiSracok facebook image

Az ott élők sem tudják, miért. A pénzásási iskolát, amíg még az önkormányzat hatásköre volt, bezáratta - persze ő úgy hirdeti, hogy összevonta a két iskolát és megszüntette a szegregációt. Ami azért érdekes felfogás, mert a pénzásási iskolába ugyan úgy jártak roma gyerekek, mint a Gárdonyi Géza Általános Iskolába, ahol pedig nem cigánygyerekeket is oktattak. De balhénak ez is jó volt, feszültséget szítani cigány és nem cigány lakosság között. A pénzásási iskola tanárai is a Gárdonyiba kerültek. Őket támadta le a polgármester

április 24-én. Berontott az iskolába,

minden jogkör nélkül, hiszen azt a KLIK tartja fenn, amikor ott éppen tantestületi ülés folyt, olyan vádakkal,

hogy szerinte nem foglalkoznak megfelelően az egyik, szerinte tehetséges cigánygyerekkel. Ebből kikerekedett ordibálás látható és hallható a PestiSrácok birtokába került videó felvételen.

"Majd ha pofán váglak, akkor lesz minősítés"

A felvételen jól hallható, hogy a pedagógusok hiába kérik, hallgassa meg őket, csak a saját gondolatait hajtogatja, minősíthetetlen hangnemben.

Ezt az egyik tanár meg is jegyzi, mire a polgármester azt feleli, hogy "majd ha pofán váglak, akkor lesz minősítés". Pillanatokkal később szóváltás, a felvétel tanúsága szerint talán dulakodás is kialakult és a településvezető valamint az egyik pedagógus kis híján összeverekedett. A városrész lakóit ezután "begyöpösödött, buta, falusi parasztnak" nevezte és azzal is megfenyegette a tanárokat, hogy jövőre az önkormányzattól egy vasat sem kap az iskola.

Két nappal később - senki sem érti, milyen indíttatásból - visszatért az iskolába, hogy lezárja a tornatermet, mert az szerinte nem az oktatási intézmény, hanem a város tulajdona, ugyanis az önkormányzat fizette a kialakítását. A teremben éppen testnevelésóra volt. A gyerekeket is kizavarta és úgy zárta kulcsra a termet.

Ez még mindig nem volt elég, másnap újra az iskolához ment. Az a tanár, akinek korábban pofán vágást ígért, ráköszönt az épület előtt, hogy "Jó napot polgármester úr!", mire Lakatos kiugrott az autójából és a pedagógust - aki ezért fel is jelentette - fellökte a motorháztetőre. Mindezt a gyerekek szeme láttára...

Lakatos Bélával nem először fordult elő, hogy nem tudta kezelni az indulatait. Két birtokunkba került hangfelvétel is tanúskodik arról, milyen hangon beszél a polgármester a képviselőtestület tagjaival, és akár helyi lakosokkal is. Az egyik testületi ülésen obszcén kifejezések közepette zavarta ki a hivatalból a képviselőket. Egy ácsi asszonnyal is magából kikelve ordibált. A nő önkormányzati ingatlanban lakik, amit eladtak a feje fölül, és elindították a kilakoltatása iránti eljárást. Az asszony azért jelent meg a testületi ülésen, hogy kifogásolja, amiért nem élhetett elővásárlási jogával. Lakatos Béla azt üvöltötte neki, egyik családtagját illetve, hogy személyesen nyírja ki, "elvágja a torkát és mehet a p....ba."

Ács lakossága szólítaná fel lemondásra a polgármester - aláírást gyűjtenek a szülők

A polgármester Gárdonyi iskolában produkált duhajkodása komoly traumát okozott a gyerekekben - mondta portálunknak az egyik gyermek édesapja, aki elszenvedője volt a történteknek. Hozzátette, már az sem érdekli, hogy persze ok nélkül Fidesz bérencnek és rasszistának kiáltja ki a településvezető, ugyanis mindenkivel ezt teszi, aki szembe mert fordulni vele.

Azóta aláírást is gyűjtenek a településen, amiben azt kérik a képviselőtestületteől, hogy határolódjon el a polgármestertől, ő maga pedig tartsa be korábbi ígéretét és mondjon le. (Az országgyűlési választásokon elszenvedett csúfos vereség miatt úgy megsértődött a Lakatos Béla, hogy kiírta Facebook oldalára, lemond a polgármesterségről).

A felháborodott szülő arról is beszélt, hogy sajnos mostanában mindennaposak a polgármester agresszív kitörései. Azt a pedagógust, akinek a videóban azt mondta, pofán vágja, később az udvaron, a nyolcadikos gyerekek szeme láttára nekiment. Az iskola igazgatójával pedig obszcén kifejezések tárházát használva ordítozott. Erről szintén a gyerekek számoltak a szüleiknek - akik mindent végignézték, végighallgatták.

Az egyik korábbi szépkorú képviselő asszonyt is érte fizikai inzultus a polgármester részéről. Először egy vízzel teli palackkal próbálta megdobni, majd egy tolat vágott hozzá.

A polgármester lemondását követelő ácsiak május 24-re egy közmeghallgatást is összehívtak, ahol bárki elmondhatja a véleményét a településvezetőről és botrányairól.

Lakatos Béla a Momentum hőse...

Na de ki az a Lakatos Béla? Az MSZP-től a Momentumig ...

A polgármester mélyről indult és magasra jutott, vagy inkább juthatott volna, ha szorul belé némi szerénység, alázat is, de a látszat nem erre utal. Az MSZMP támogatásával kerülhetett be a Szegedi Tudományegyetemre még 1989-ben. Erről a 24.hu Lakatos Béláról írt portréban úgy emlékezett meg, hogy "az ácsi párttitkár írt szívhez szóló levelet a tárcához, melyben bekezdéseken keresztül ecsetelte, milyen mélyről indult Béla s micsoda példa lehetne a soron, ha tanár válhatnék belőle. Bejött."

1995-ben az Országos Roma Önkormányzat Cigány Kutató Intézetéhez került. 1996-ban, a Horn-kormány alatt a szegedi pedagógiai intézetben kapott állást. Két évvel később már a Fidesz közelében folytatta politikai pályafutását. A Phare felzárkóztatási pénzekért felelős bizottság elnökeként. Kormányváltás után jól jöttek a régi baloldali kapcsolatok. A Medgyessy-kormány az oktatási tárca roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosának, a most Kanadába kivándorolt Mohácsi Viktória kabinetfőnöke lett. 2004-ben hazatért szülővárosába, Ácsra, ahol iskolaigazgatói szerepet vállalt. Újra visszafordult a Fideszhez és be is lépett a pártba - saját elmondása szerint azért, mert megsértődött korábbi főnökére, a miniszteri biztos asszonyra, aki kirúgta. És azért is mert, ahogy magát jellemezte a 24.hu-nak, ő egy " alapvetően vallásos, konzervatív, szociálisan érzékeny ember".

Második ciklusos polgármester városvezetői székét még Fidesz színekben szerezte. 2015-ben aztán nagy dirrel-durral kilépett a Fideszből. Kálmán Olga műsorában tettét azzal magyarázta, hogy szerinte Orbán Viktor egy nyilatkozatában megsértette a cigányokat és ő ezt nem tűrheti. Az ácsiak máshogy tudják. Szerintük Lakatos Béla azért sértődött meg Orbán Viktorra a Fideszre, mert farkas Flórián helyére pályázott, de ambícióit nem támogatták. Ez irányú sértettsége a már idézett 24.hu-nak adott interjúból is kitűnik. Amott úgy fogalmazott:

Kálmán Olga műsorában együtt rasszistázták a kormányt - Fotó: HírTV

Úgy meg sértődött az április 8-i buktán, hogy le akart mondani, aztán mégse mondott le

Lakatos Bélának a Fidesz után valami újabb politikai közeget kellett találnia magának. Ez lett a Momentum, amelynek Komárom-Esztergom megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje lett. Akkor még csak támogatással, azóta a pártba való belépését is elindította. A választáson rútul alulmaradt, annak ellenére, hogy körbeturnézta a ballib sajtót, a 24.hu-tól, Kálmán Olga műsorán át Péterfi Judit Magánszférájáig. Nem sokat ért. Durván 1600, Ácson, amely településért saját bevallása szerint oly sokat tett, össze-vissza 420 szavazatot kapott. Ezt nem bírta megemészteni, hogy ki is írta Facebook oldalára, hogy lemond. Végül meggondolta magát. Azóta a kormányellenes tüntetések egyik szereplője, szónoka, mint "a sanyargatott vidék" egyik polgármestere.

Kerestük telefonon Lakatos Bélát, de mostanáig nem értük el.

Vezető kép: PS/Facebook

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.