lakatos béla
Lakatos Béla is otthagyja Márki-Zay mozgalmát
Ács település egykori botrányhős polgármestere, Lakatos Béla korábbi országos, illetve Csongrád megyei koordinátor is befejezte tevékenységét Márki-Zay Péter ellenzéki formációjában, a Mindenki Magyarországa Mozgalomban (MMM). Ennek oka a hírek szerint, hogy Lakatos olyan irányváltást lát a szervezetben, amelyben nem kíván közreműködni – írta a Promenad.hu.Hódmezővásárhely, vigyázz! Jön Lakatos Béla, az ácsi botrányhős
Igazi örömhírt jelentett be Facebook-oldalán Ács korábbi, botrányairól ismertté vált polgármestere - legalábbis az ácsiak számára örömhír: végre megszabadulnak a fenyegetőző, verekedő roma vezetőtől. Lakatos Béla ugyanis Hódmezővásárhelyre megy dolgozni. Nem is akárki hívta a Csongrád megyei városba, hanem Márki-Zay Péter. Az álfüggetlen, egyébként a szocialistákkal egy követ fújó polgármesternél két hete járt az ácsi expolgármester. Márki-Zay el is dicsekedett vele, hogy Lakatossal működne együtt a romák felzárkóztatásán, akinek szerinte annyi a bűne, hogy "indulatos" ember, egyébként diplomás, iskolaigazgató is volt, és elkötelezett a cigányság felemelkedésében. Az, hogy rendszeresek a botrányai, torokelvágással, agyonveréssel szeret fenyegetőzni, sőt, akár össze is verekszik a vele nem szimpatizálókkal, ezek szerint smafu.Összenő, ami összetartozik - Márki-Zay Péter a botrányhős ácsi expolgármesterrel állt össze
Újra feltűnt a színen Lakatos Béla, Ács volt polgármestere, aki sorozatos botrányai után júliusban lemondott városvezetői posztjáról. Az ácsiak - úgy tűnik - megszabadultak tőle, hiszen egy hete időközi választáson a Fidesz-KDNP által támogatott Szentirmai István személyében új polgármestert választottak. A cigány származású Lakatos Béla, bár több pártban megfordult, legutóbb a Momentum színeiben politizált és volt még országgyűlési képviselőjelölt is. Jó egy éve tartó ámokfutása után azonban korábbi szövetségei számára is vállalhatatlan lett. Nem úgy a hódmezővásárhelyi álfüggetlen polgármesternek, aki most megpróbálja kimosdatni Lakatost. Márki-Zay Péter Facebook-oldalán jelentette be, hogy felkereste a volt ácsi polgármestert, akivel együttműködne a romák felzárkóztatásában.Szentirmai István lett Ács új polgármestere
A Fidesz-KDNP pártszövetség támogatásával indult Szentirmai Istvánt választották Ács polgármesterévé – közölte az MTI-vel a helyi választási iroda vezető helyettese. Az új városvezető az emlékezetes botrányhőst, a momentumos LakatosBélátváltottatisztségében, aki nemrég lemondott posztjáról.Lakatos Béla után is van élet – A sorozatos botrányok után új polgármestert választanak ma Ácson
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Ácson polgármestert, a főváros XVI. kerületében pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak. A Komárom-Esztergom megyei kisváros az utóbbi időkben a nemrég lemondott polgármestere, a helyieket terrorizáló botrányhős, Lakatos Béla miatt szerepelt rendszeresen a híradásokban."Rohadjon meg ez az egész település" - Lakatos Béla, a Momentum ácsi titánja megsértődött
"Innét jobb ha lelép az ember, eztán ott rohadjon meg ez az egész település ahol van. Előttem is sártenger volt utánam is az lesz" - írja Ácsról a Facebookon a település volt polgármestere, akit hónapok óta tartó ámokfutása, dühkitörései, botrányai után a nyáron mondattak le tisztségéről a képviselőtársai. Lakatos Béla ezúttal azon sértődött vérig, hogy hétvégi meséjét arról, miként verték meg szeneslapáttal fideszes aktivisták, szinte senki sem fogadta fenntartások nélkül, és meghallgattatott a másik fél is, így kiderült az igazság. Az incidensekben részt vevők és szemtanúk szerint ugyanis Lakatos volt, aki megint nem bírt magával: narancssárga festéket borogatott a polgármesteri hivatal előtt, aztán előbb egy fiatal párt akart elgázolni, majd kiirtással fenyegette a Tóth családot. Kedd reggeli Facebook-posztjában a volt polgármester, volt momentumos országgyűlési képviselőjelölt a település egész lakosságát kiosztja, a "hálátlan közösség" szerinte nem érdemelte meg őt."Elvágom a torkotokat, kiirtom az egész családot!" - Megint tombolt a momentumos Lakatos Béla
Szabályos ámokfutást rendezett Lakatos Béla, Ács volt polgármestere, a Momentum volt országgyűlési képviselőjelöltje szombaton. Lakatos a cigányság képviselőjeként, meghatározó roma politikusként próbált hírnevet szerezni, de valójában botrányai miatt vált hírhedté. Ezúttal a szombati falunap előkészületei során támadt rá egy sétáló párra, majd saját házuk előtt a Tóth családra. Vélt haragosait el is akarta gázolni, de csak egy mobiltelefonon sikerült áthajtania. Az áldozatok rettegnek, közben Lakatos Béla azt állítja, hogy őt verték meg fideszes aktivisták, méghozzá úgy, hogy kórházba is került. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó szemtanúk és az incidensekben résztvevők szerint ebből egy szó sem igaz.A nyílt utcán verték meg Ács volt polgármesterét
Az érintett, Lakatos Béla erről maga számolt be Facebook-oldalán.A HVG siratja a botrányai miatt távozó ácsi momentumos polgármestert
A HVG online nem hazudtolta meg magát, ezúttal az Ácson történteket sikerült tökéletesen elferdítve bemutatnia. Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, Lakatos Béla, a több pártot is megjárt, jelenleg Momentumos politikus, polgármester és megmondóember azután mondott le a városvezetői címről, hogy elfogyott körülötte a levegő. Sorozatos botrányai után először ígéretet tett a testületnek, hogy kezeltetni fogja magát, amire helyi információink szerint máig nem került sor. Az ácsi lakossággal történt újabb összetűzések után végül hétfőn bejelentette lemondását. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a testület hetek óta arra készült, hogy ha Lakatos nem lép, inkább feloszlatják a testületet.Ajánljuk még