Pesti Srácok

Hódmezővásárhely, vigyázz! Jön Lakatos Béla, az ácsi botrányhős

Hódmezővásárhely, vigyázz! Jön Lakatos Béla, az ácsi botrányhős

Igazi örömhírt jelentett be Facebook-oldalán Ács korábbi, botrányairól ismertté vált polgármestere - legalábbis az ácsiak számára örömhír: végre megszabadulnak a fenyegetőző, verekedő roma vezetőtől. Lakatos Béla ugyanis Hódmezővásárhelyre megy dolgozni. Nem is akárki hívta a Csongrád megyei városba, hanem Márki-Zay Péter. Az álfüggetlen, egyébként a szocialistákkal egy követ fújó polgármesternél két hete járt az ácsi expolgármester. Márki-Zay el is dicsekedett vele, hogy Lakatossal működne együtt a romák felzárkóztatásán, akinek szerinte annyi a bűne, hogy "indulatos" ember, egyébként diplomás, iskolaigazgató is volt, és elkötelezett a cigányság felemelkedésében. Az, hogy rendszeresek a botrányai, torokelvágással, agyonveréssel szeret fenyegetőzni, sőt, akár össze is verekszik a vele nem szimpatizálókkal, ezek szerint smafu.

Eddig nem tudtuk, mi lett a két héttel ezelőtti romaügyi egyeztetés eredménye. Nos, ha hihetünk Lakatos Bélának, akkor az, hogy szedi a sátorfáját Ácsról, ahol botrányai után már amúgy sincs maradása, és az ország másik felébe költözik. A jövőben pedig a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak fog dolgozni - Márki-Zay Péter polgármester jóvoltából...

- így kezdi nyilvános Facebook-bejegyzését Lakatos Béla. (A helyesírási hibákat javítottuk.)

PestiSracok facebook image

Hozzáteszi, annak ellenére, hogy több száz kilométerrel odébb fogja segíteni egy szerinte értékes ember munkáját, mindig Ács fejlődését fogja szolgálni, mert ott született, ott élnek az ősei és ott nyugszanak a szerettei.

Úgy látszik, amikor a fenti sorokat gépelte, éppen jó hangulatában volt, és ilyenkor szereti kisvárosát és az ácsiakat. Nincs ez mindig így: nemrég még azt kívánta, hogy "ott rohadjon meg" a település, ahol van. Az ácsiakat pedig "bunkó parasztoknak" titulálta.

Búcsúüzenetében persze megint a jobboldalt és a kormánypárti sajtót okolja, amiért tovább kell állnia. Szerinte "egy ácsi fideszes troll" és a fideszes sajtó miatt nem értékelik a 15 éves munkáját, mert lejáratták őt, aki annyira jó ember, és mindig, mindenkin csak segített. De most már bűnös a Momentum is, az utolsó párt, aki még felvállalta és képviselőjelöltként indította a tavaszi országgyűlési választásokon. Azt mondja már, azért támadták, mert a Momentum soraiba állt.

- köszön el az ácsiaktól az ácsi botrányhős...

Lakatos Béla búcsúja Ácstól - Facebook

Lakatos Béla, ha saját magára tekint, egy másik Lakatos Bélát lát. Felfrissítjük az emlékezetét, milyen sokat tett az ácsiakért, és hogy látják őt mások.

Lakatos Béla botrányos ügyeiről, ahogy a mindennapjait élte városvezetőként Ácson, a PestiSrácok rántotta le a leplet. Megszereztük és bemutattuk azt a videófelvételt, amit mobiljával az egyik pedagógus rögzített az ácsi iskolában. A felvétel tanúsága szerint Lakatos Béla berontott a tantestületi ülésre, amire a KLIK által fenntartott intézményben semmilyen jogosultsága nem volt, és számonkérte a tanárokat, majd pofánveréssel, torkuk elvágásával fenyegette őket. Ugyanebben a videóban a pénzásási városrészben élőket “begyöpösödött falusi, buta parasztnak” titulálta, és azt is közölte, hogy senkit sem hallgat meg, amit megtehet, hiszen ő a polgármester. Másnap újra az iskolához ment. Az a tanár, akinek korábban pofánvágást ígért, ráköszönt az épület előtt, hogy “Jó napot, polgármester úr!”, mire Lakatos kiugrott az autójából és a pedagógust – aki ezért fel is jelentette – fellökte a motorháztetőre. Mindezt a gyerekek szeme láttára… De az is előfordult, hogy a gyerekeket kizavarta a tornateremből, mondván, azt az önkormányzat csináltatta, és bezárta a gyerekek előtt. A kirobbant botrány után megígérte, hogy pszichiátriai kezelésre vonul, amiből persze semmi nem lett, ellenben botrányos viselkedésével tovább borzolta a kedélyeket. Végül júliusban lemondott.

Egy szeptemberi napon hallatott magáról ismét. Azt akarta elhitetni, hogy őt verték meg a nyílt utcán, a portálunk által ellene szított gyűlöletnek köszönhetően; ezzel tele is kürtölte az ellenzéki sajtót. De fél napon belül kiderült, hogy ismét ő fenyegetőzött, sőt, már verekedett is. Áldozatai akkor nyilatkoztak a PestiSrácoknak. Azt a történetet erősítette meg több szemtanú is, miszerint a városnapon már a reggeli órákban provokált Lakatos: véletlenül narancssárga festéket öntött ki a hivatal előtt. Aztán az arra sétáló fiatalt párt próbálta elgázolni. Végül egy helyi család háza felé vette az irányt, akikek annyi bűnük volt, hogy aláírásukkal ők is szorgalmazták a lemondását. Először azt üvöltötte nekik, hogy “k*rva anyátokat, dögöljetek meg”, a családfő csak annyit kért, hogy hagyja őket békén és menjen onnan, erre a család 9 éves gyermeke szeme láttára megpróbálta elgázolni az édesapát. Miután kiszállt, meg is ütötte a férfit, aki egyetlen tenyeres pofonnal állította le a dühöngő Lakatost. A végeredmény az lett, hogy rosszullétre hivatkozva bevitette magát a kórházba, ahonnan ágyon fekvő képet posztolt a Facebookon, állítva, hogy szeneslapáttal összeverték.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.