Pesti Srácok

A pokolból hozta vissza a továbbjutást női vízilabdacsapatunk

A pokolból hozta vissza a továbbjutást női vízilabdacsapatunk

Emberfeletti izgalmak között jutott tovább női vízilabdacsapatunk. Már 5:1-re is vezettek az ausztrálok, innen zárkóztunk vissza, és a végén a két ideges csapat nem bírt egymással. Büntetők jöttek, ahol egyetlen ausztrál hiba a javunkra döntött.

Rémálomszerűen kezdődött a találkozó; az első negyedben előállt egy 0:3, amely után már csak rutin-derűlátásból és a hátra lévő hosszú időre támaszkodva hittünk benne egy picit, hogy nem úszott el máris a továbbjutás. A magyar támadójáték maga volt a katasztrófa, semmi olyan nem látszott, amiben egyáltalán benne lett volna a gólszerzés tényleges esélye. Az ausztrálok sem szárnyaltak, de a kapunk elé kerülve legalább a helyzeteiket magabiztosan belőtték. A negyed végén az első értékelhető megmozdulásunk Bujkához fűződött, aki kiharcolt egy büntetőt, és ezt Keszthelyi belőtte. Ez legalább arról gondoskodott, hogy ne egy teljesen és joggal reményvesztett csapat vonuljon el a szünetre. A második negyedben lényegében ugyanott folytattuk, és 1:5-nél már abban is nehéz volt hinni, amiben 0:3-nál még tudtunk. A negyed végén azonban kapust cseréltünk, és Kasó Orsolya beállása feldobta a csapatot, még a lövéseink is elkezdtek bemenni. Nem egész egy perccel a vége előtt eggyel közelebb zárkóztunk Czigány Dóra révén, majd az utolsó másodpercben Tóth Ildikó is betalált, amiből legalább olyan fontos volt a lélektani utolsó másodperc ellopása, mint az, hogy csupán két góllal voltunk elmaradva. Ez utóbbi kifejezetten kedvezőnek tűnt a korábbi állás fényében.

Nagyszünet után látszott, hogy elkaptuk a fonalat, zárkóztunk egyre, aztán megint közte kettő, megint egy, és itt jött az újabb nagy fordulat: egyenlítettünk. Ez az állapot egy percig sem tartott, és már megint az ausztrálok vezettek, de a negyed végén megint az lehetett a kollektív élmény, hogy közelebb zárkóztunk, egy gólról pedig nem nagy csoda visszahozni egy meccset. Fejben ekkor már kétségtelenül nálunk volt az előny ekkor, az ausztrálok korábbi magabiztossága elillant. A negyedik negyeden versenyt idegeskedett a két csapat, a mieinknek aztán újra kijutott a jóból, hiszen nem egész hat perccel a meccs vége előtt visszaállt a kétgólos hátrányunk. Ezen a fontos fordulóponton Bujka hozta vissza a meccset, aki gyorsan góllal válaszolt. Oda-vissza futkosás kezdődött, és hiába voltak előnyben az ausztrálok, azaz egy góllal eldönthették volna a továbbjutást, ők is elszórakozták minden lehetőségüket. Végre három perccel a vége előtt Antal Dóra egy éppen letelt emberelőny végén berámolta az egyenlítést. A hátra lévő időben ugyanaz a jövés-menés folytatódott, mi ráadásként elpuskáztunk egy emberelőnyt is, gól pedig nem esett már.

PestiSracok facebook image

A döntetlent nem követte hosszabbítás, azonnal büntetők jöttek. Az első két körben magabiztos kézzel lőtt mindenki, a harmadikban viszont Keszthelyi Rita megint nem hibázott, Knox viszont a kapufára vágta a saját büntetőjét. Hiába lőtt mindenki más is jól, ez az egygólos előny nekünk pont jó volt. Továbbjutottunk a legjobb négy közé, ahol megint az Egyesült Államok lesz az ellenfelünk.

negyeddöntő:

Magyarország-Ausztrália 13:11 (1:3, 2:2, 3:2, 2:1, 5:3) – büntetőkkel

Olimpiai Uszoda, 500 néző, vezette: Buch (spanyol), Putniković (szerb) gólszerzők:

Keszthelyi, Bujka 2-2, Czigány, Tóth I., Takács, Antal D. 1-1, illetve Southern 3, Webster, McGhie 2-2, Knox 1

emberelőnyök/gól: 9/2, illetve 4/2 Magyarország: Gangl – Antal, Kisteleki H., Szűcs, Keszthelyi, Bujka, Illés cserék: Czigány, Takács, Garda, Tóth I., Csabai, Kasó Ausztrália: Yanitsas – Beadsworth, Gofers, Knox, Webster, McGhie, Arancini cserék: Buckling, Lincoln-Smith, Southern, Bishop, Zagame

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?