Pesti Srácok

Apáti Bence: HírTV, Kálmán Olga, Horn Gábor és a többi

Apáti Bence: HírTV, Kálmán Olga, Horn Gábor és a többi

„Nem ártana szembenézni azzal, hogy ha 2-300 ezer életerős fiatalember, szakképzett munkaerő nem kerül be az egészségügybe, az informatika területére stb, migránsként a környékről vagy távolabbról, akkor komoly problémák lesznek Magyarországon” – ezt mondta Horn Gábor kedd este Kálmán Olgának, valamint a HírTV állítólag még tömegesen létező nézőinek. (PolgárPortál-publicisztika) - Apáti Bence írása

(A videót itt tekintheti meg, lásd 22.25 perctől – szerk.)

Persze szigorúan, és teljesen komolyan. Többször visszanéztem, kikockáztam, megállítottam, kimerevítettem a beszélgetésről készített felvételt. Tettem ezt annak reményében, hogy első, másod-, majd harmadszori nézésre is elkerülte a figyelmemet egy rejtett mosoly, egy felszaladó szemöldök, egy nevetés ingerelte ajak, egy elfojtott röhögés, esetleg egy huncut kikacsintás, vagy csak egy csuriban tartott ujj. Bármi, ami azt bizonyítaná, hogy Horn Gábor viccelt.

Azonban lázas és minden részletre kiterjedő kézműves oknyomozásom nem vezetett sikerre.

PestiSracok facebook image

Horn tanár úr semmiféle rejtett üzenetet nem küldött a nézőknek.

Még a pislogását is megfigyeltem, hátha azt morzézza (rövid-rövid-hosszú), hogy természetesen viccelt, avagy éppen valamelyik családtagja egy veszprémi pincében van bezárva a beszélgetés alatt, emiatt beszél több százezer bangladesi informatikusról, és nigériai egészségügyi szakemberről.

Mindenkit el kell, hogy keserítsek, aki abban reménykedett, hogy a volt SZDSZ-es nagyágyú tréfált, illetve megzsarolták. Semmi nyomát nem leltem annak, hogy épp visszatartaná a kitörni készülő röhögést; vagy, hogy megzsarolták – tudomisén – a kiskutyájával.

Horn Gábor teljesen komolyan mondta, amit mondott. Még egyszer ideteszem, mert nem lehet elégszer idézni ezt a három Magyarországnyi ostobaságot: “Nem ártana szembenézni azzal, hogy ha 2-300 ezer életerős fiatalember, szakképzett munkaerő nem kerül be az egészségügybe, az informatika területére stb, migránsként a környékről vagy távolabbról, akkor komoly problémák lesznek Magyarországon”

Több írásomban is megemlékeztem már arról a gusztustalan hazugságról, hogy két és fél éve – a migránsáradat megindulásakor – milyen őrületes hazugságokkal próbálják megdolgozni a magyarországi lakosokat a liberális újságírók, az ellenzék, és a Soros György által finanszírozott NGO-k. Szinte szóról-szóra ugyanilyen érvekkel igyekeztek érzékenyíteni a magyarokat.

Hallottuk, olvastuk a Migration Aid propagandisztikus hazugságait azokról a szírekről, akik a polgárháborút megelőzően Damaszkuszban ügyvéd-bojtárkodtak, agysebészkedtek, és részecskegyorsítottak. Természetesen mind keresztények voltak, és mindannyian a felső tízezerhez tartoztak, legalább négy nyelven beszéltek, és 3 kötőjel 17 darab diplomával rendelkeztek.

Zsohár Zsuzsa, a Migration Aid volt szóvivője, végighaknizta az összes televízió összes beszélgetős műsorát, és napi három műsorban mondta el ugyanezeket a bődületes hazugságokat. Emlékezhetünk, hogyan érvelt a migránsok befogadása mellet. Azt állította, hogy ezek a többdiplomás szíriai doktorok fogják a magyarországi orvoselvándorlást megoldani.

Csak, hogy mire ide, illetve Németországba (merthogy itt senki nem akar maradni, mintegy betölteni azokat az állásokat, melyekről Horn Gábor és Zsohár Zsuzsa beszél) értek ezek a túlképzett jóemberek, addigra valami egészen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag elfelejtettek nyelveket beszélni, írni-olvasni, eltűnt az iskolai végzettségük, az összes diplomájuk, és a 90 százalékukról az is kiderült, hogy nem szír.

Nem mellékesen munkába állásukat nagyban megnehezíti az, hogy képtelenek megtanulni legalább alapfokon németül. A német nyelv tanulásukat pedig az nehezíti meg, hogy nagy részük még a saját nyelvén sem képes a betűk felismerésére.

Egészségügyi szakembereket és informatikusokat sem lehetetlen, de az újabb 4-8 év, attól függően, hogy milyen szorgalmasan és alázatosan vetik bele magukat a pakisztáni szerencselovagok az ilyen irányú kurzusokba. Ugyanis azt csicsergik a német földön gondtalanul énekelgető madárkák, hogy a Közel-Keletről idetaxizott srácok nem jeleskednek hiányosságaik – írás és olvasás – bepótolásában. Úgy hírlik inkább a PlayStationt és az Xboxot nyúzzák, meg tankos-merénylőset játszanak, minthogy napi 5-6 órát tanuljanak.

Szóval Horn Gábor keddi mondataival nagyon komoly gondok vannak.

Én nagyon megengedendő vagyok vele kapcsolatban. Azt gondolom Horn Gáborról, hogy egy intelligens, tájékozott tanárember. Továbbá azt feltételezem, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy abból a 2-3 millió illegális bevándorlóból, aki jelenleg Nyugat-Európában játéktermezik, és ismerkedik kissé talán túlzottan közvetlenül az őslakos hölgyekkel, összesen ha van száz diplomás, közepes nyelvtudással rendelkező férfi.

Nem 100 meg 200 ezer!

Tudja ezt Horn Gábor. Pontosan tudja. Nem azért beszél több százezer informatikusról, mert tájékozatlan.

Nem.

Úgy beszél minderről, hogy egészen biztosan tisztában van a németországi statisztikai hivatal adataival. Tudja és hazudik. Szándékosan vezeti félre Magyarország lakosságát.

És egy utolsó gondolat: a liberális véleményvezérektől gyakran elhangzik, hogy nem lehet értelmes vitát kezdeményezni a migrációról. Hogy hiszterizált a magyar közélet. Én viszont azt szeretném kérni tőlük, hogy rohadt gyorsan fejezzék be a hazudozást a több százezer informatikusról, és egészségügyi szakemberről. Mert ez egyszerűen nem létezik. Ez egy ordas, aljas hazugság.

Köszöntem.

U.i.: Gábor pislogj kérlek hármat, ha mégis veszélyben vagy!

Forrás: PolgárPortál
Apáti Bence
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.