Pesti Srácok

Nagy Ervin: Békemenet – szent és profán

Nagy Ervin: Békemenet – szent és profán

Az ünnep mindig szent és profán egyben, de lehetőséget kínál arra, hogy egy pillanatra kitekintsünk véges és szegényes létünkből, hogy felemeljük közösen szívünket egy felettünk álló, nálunk, húsvér embereknél nemesebb cél érdekében. Hogy tegyünk a jövőért, cselekedjünk a közösségünkért, mely nélkül élni lehet ugyan, de nem érdemes. Nekünk, magyaroknak több ilyen pillanat is megadatik. Március 15-e, vagy október 23-a is, melynek közös és szent célja egy szóval megfogalmazható: függetlenség. Március 15-e a magyarság és Magyarország szuverenitásának ünnepe. És ennek megvédése a Békemenet kimondott célja.

 

 

Ma sincs másképp ez! Ezért kell most, 2018-ban is a Békemenet. Ezért kell megmutatnunk, hogy nem hagyjuk magunkat szolgasorba taszítani. Mert ha van üzenete ennek a napnak mi aktuális, akkor az a “haza védelme az ellenségtől”. Csupán annyi változott, hogy a Habsburgok, a szovjetek és a kommunisták után, most más az “ellen”. De ma is globális erőkkel és olyan nagyhatalmakkal állunk szemben, melyek a függetlenségünket veszélyeztetik, és ma is vannak köztünk árulók, kik gúnyosan figyelik törekvésünket. És a tét se nagyon változott:

tudunk-e a jövőben a saját sorsunkról saját magunk dönteni? Most kell újra kiáltanunk azt, hogy “rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!”

Sajnálatos azonban, ahogy ezt más ünnepek alkalmával is tapasztaltuk már, hogy a profán könnyedén kilöki életünkből a ritkán látott vendéget: a szentet. Pedig minden létező, ami „szent”, az „elkülönített” és „tökéletes”. Elkülönített az anyagi világtól, a rossztól, a pusztulótól. Tökéletes, mert szellemi és örök. A profán viszont mindenhol ott van. Megbúvik az életünk minden apró szegletében, betolakszik oda is, ahol a szenttel kellene találkoznunk. Belerágja magát az érzelmeinkbe, a szellemi tevékenységeinkbe. Mert önző és egyre csak növekvő. Pedig a szent velünk él. De a mi választásunkon múlik, hogy meddig még. A Békemenet lehetőség ma arra, hogy megéljük és tegyünk egy nagy lépést egy felettünk álló nemes és szent célért, az ország jövőjének függetlenségéért. Ezért kell ott lennünk, ezért kell megértenünk és továbbadnunk a márciusi ifjak üzenetét. A független, büszke és összetartó magyarságért szóló szavakat és tetteket visszhangoznunk és követnünk a Hősök terén.

(Vezető kép: MTI)

PestiSracok facebook image

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.